Bacsó Béla 1891. január 6-án született Kassán szerény körülmények között. Apja, Bacsó Mátyás kezdetben urasági inasként dolgozott, később a város közműveinek pénzkezelője lett.
Béla 1901 és 1904 között a premontrei főgimnáziumban tanult, majd 1904 és 1907 között a helyi községi polgári fiú- és leányiskolában folytatta tanulmányait. Ugyan tehetségesnek bizonyult, a szülők anyagi helyzete azonban nem tette lehetővé, hogy továbbtanuljon. Ennek ellenére kitartóan képezte magát: az első világháború alatt, katonai szolgálata közben – külön engedéllyel – a felsőkereskedelmi iskolában a középső osztály tantárgyaiból 1916 júniusában, majd 1917-ben a felső osztály tantárgyaiból magánvizsgát tett.
Újságírói pályafutását korán kezdte. Már tizennyolc évesen, 1909-ben a Felsőmagyarország külső munkatársaként dolgozott, majd 1911-től a Kassai Napló és a szociáldemokrata Kassai Munkás belső munkatársa lett, egészen 1919-ig. Első kisprózai írásai is ezekben a lapokban jelentek meg. Írásai már ekkor figyelmet keltettek:
a proletárok életével, a paraszti földéhséggel és a migrációval foglalkozott, szociális és antiklerikális kérdéseket feszegetett.
Az 1918-ban megjelent A Stefcsik-ház című műve mozaikképek sorozatából állt össze, az első magyar szocialista regénynek tartják. A regény egy egykori gőzmalmot mutat be, amely a vállalat bukása után 60 kislakásos munkástanyává alakult át. Korai szociográfiai írásként értékes leírásokat közölt a századelő munkásvilágáról. 1919. június 2-án a Tanácsköztársaság alatt A vásár című egyfelvonásosát adták a kerületi Gutenberg-színpadon, a darab kézirata később elveszett.
1919 novemberétől a Népszava belső munkatársa és szerkesztője lett, ahová korábban novelláit küldte be b. b. szignóval. Finom, tehetségre valló írásai gyorsan felhívták magukra a figyelmet a szocialista irodalom körében.
A végzet 1920. február 17-én, egy hétköznapi este érte utol. A lap Conti (ma Tolnai Lajos) utcai szerkesztőségéből este 9 óra előtt néhány perccel indult el Somogyi Béla főszerkesztővel, akit már hónapok óta fenyegettek a fehérterrort leleplező cikkei miatt. Somogyi biztonsága érdekében a munkatársak felváltva kísérték haza – aznap este éppen Bacsó vállalkozott erre, mert Szakasits Árpád elfoglalt volt.
A Népszínház utcában igazoltatták őket, majd a Blaha Lujza téri régi Nemzeti Színház hátsó bejáratánál várakozó fehérterroristák mindkettőjüket autóba tuszkolták. Az Ostenburg-különítmény tisztjei – Kovarcz Emil, Megay László, Szakáts Árpád és Lehrer Árpád – az újpesti vámon keresztül a Megyeri Csárda és a Fővárosi Vízművek közötti Duna-partra vitték áldozataikat, ahol
brutális kegyetlenséggel végeztek velük.
Bacsó Béla holttestét február 21-én, négy nappal az eltűnése után húzták ki a Dunából Dunakeszi határában. A boncolás megállapította, hogy bal szemöldöke és orra között golyó hatolt be a koponyájába. Nyolc halálos késszúrás tátongott testén, jobb szeme fölött lőtt seb. Ruháiban súlyos köveket találtak, hogy a víz mélyére süllyedjen.
A gyilkosok – bár nyomuk hamar napvilágra került, sőt nevük röviddel a gaztett után közismertté vált – végül megúszták tettüket. A rendőrség beazonosította őket és az iratokat átadta a katonai ügyészségnek, ám valamilyen titkos hatalom útját állta az igazságtevésnek. Beniczky Ödön volt belügyminiszter, aki tanúskodni próbált volna és rámutatott a bűnösökhöz vezető nyomokra, maga került börtönbe.
A szociáldemokrata párt Bacsót ugyanolyan gyászpompával temette el, mint a jóval ismertebb Somogyi Bélát. Február 24-én helyezték örök nyugalomra a Fiumei úti sírkertben. Halála után, 1925-ben jelent meg a Népszava Kiadónál a Novellák című kötete.
1945-ben a józsefvárosi Német utcát nevezték át Bacsó Béla utcának a Népszínház utca és a Horváth Mihály tér közötti teljes szakaszon. A rendszerváltás után, 1991-ben az utca egy része visszakapta eredeti nevét: a Népszínház utca és a Rákóczi tér közötti szakasz ismét Német utca lett. Ma a Bacsó Béla utca a Népszínház utca 9-től a Rákóczi térig tart – csendes megemlékezés egy fiatal életről, amit a gyűlölet és önkény vett el túl korán.
