A január 6-i jelöltállító gyűlésen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy bár Budapesten nehéz terep vár a kormánypártra, nem mondanak le a fővárosról. Hangsúlyozta, hogy erős budapesti jelenlét nélkül nincs kétharmados parlamenti többsége a Fidesznek. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke, a párt fővárosi közgyűlési frakcióvezetője pedig bejelentette a 16 budapesti jelölt nevét, köztük azokét is, akik a VIII. kerületben lakókat képviselhetik.
Új választókerületi beosztás a VIII. kerületben
A választási törvény 2024-es módosítása után az eddigi 18 helyett csak 16 egyéni választókerület lesz Budapesten, ami az ellenzéket érintheti érzékenyebben, hiszen 2022-ben a 18-ból 17 választókerületben a hatpárti ellenzék jelöltje nyert.
A körzethatárok átrajzolása jelentősen átalakította a választási térképet Józsefvárosban. A Józsefváros nagy részét lefedő korábbi 6-os és a Palotanegyedet magában foglaló 1-es számú választókerületet megszüntették. Az új beosztás szerint a kerület nagy része – az V. és a IX. kerület egyes részeivel együtt – most a BP2-es számú választókerülethez tartozik, amelynek központja a VIII. kerület. A Századosnegyed viszont a BP7-es számú választókerületbe került, amely leginkább Kőbányát és Zugló egy részét fedi le.
Az alábbi térkép segít az új választókerületek megismerésében.
Ferencz Orsolya – űrbiztosi székből a parlamenti küzdelembe
A 2. számú budapesti választókerületben, ahol a VIII. kerület nagy része szavazhat, Ferencz Orsolya fideszes űrbiztos és parlamenti képviselő méri össze erejét Bódis Krisztával, a Tisza Párt szociálpolitikai szakértőjével. Ferencz Orsolya 2023-ban listáról bekerülve vette át az elhunyt Bajkai István helyét, valódi versenyben még nem mérte össze erejét senkivel, így izgalmas csata várható a józsefvárosi központú körzetben, ahol mindkét jelölt erős szakmai háttérrel rendelkezik. Ugyanakkor egy őszi kutatás azt mutatja, a Tiszának komoly előnye van a kerületben,
a Fidesz támogatottságát csupán 17 százalékra mérte a 21 Kutatóközpont.
Ferencz Orsolya jelölése azt mutatja, hogy a Fidesz komoly versenyre készül, hiszen kormányzati pozícióban lévő szakembert indít. Bódis Kriszta a Tisza Párt részéről a szociálpolitika területéről érkezik, ami szintén releváns lehet egy olyan belső-pesti választókerületben, ahol számos szociális kérdés is felmerül.
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) Gergely Andreát nevezte meg indulónak ebben a körzetben.
A Demokratikus Koalíció választókerületi közösségszervezőjét küldi harcba Halmai Richárd személyében.
A Mi Hazánk Kvacskay Károlyt indítja a körzetben. A gyári munkásból lett mérnök munka mellett több diplomát szerzett (gépészmérnök, mechatronikai mérnök, gazdasági mesterképzés), kolozsvári, zürichi és budapesti egyetemeken tanult, 14 évet Svájcban dolgozott mérnökként. Jelenleg cégvezető, három gyermek apja, 2008 óta a IX. kerületben él, öt évig Ferencváros pénzügyi bizottságának tagja volt. Programjának hangsúlyos elemei a „pénzügyi maffia” elleni küzdelem, az „ellopott gazdaság” visszaszerzése, magyar önrendelkezés, családok és összmagyarság támogatása.
A Jobbik Szilágyi Zsoltot indítja a BP2-es OEVK-ban.
Az már korábban eldőlt, hogy az itt élőket jelenleg képviselő Jámbor András nem indul újra 2026-ban, ezzel igyekszik elősegíteni a kormánypárt leváltását. 2022-ben Sára Botond főispánt győzte le, aki a legutóbbi két önkormányzati választásokon is próbálkozott polgármester lenni, sikertelenül.
D. Kovács Róbert Antal a Századosnegyedért
A BP7-es számú választókerületben, ahová a józsefvárosi Századosnegyed tartozik, D. Kovács Róbert Antal, a X. kerület jelenlegi fideszes polgármestere indulhat.
A körzetben Trentin Balázs lesz a Tisza Párt jelöltje.
Trentin Balázs 51 éves közgazdász, ötgyermekes apa, másfél éve a TISZA mozgalom közösségépítő munkájának motorja. Programjában valódi demokráciát, szabad véleménynyilvánítást, alulról jövő változást és a helyi közösségek megerősítését ígéri, kiemelt témái a közbiztonság, a mélyszegénység, a közművek, az oktatás és az egészségügy.
Ez a választókerület alapvetően Kőbányát és Zugló egy részét fedi le, így a Századosnegyed lakói ebben a körzetben csak kisebb súllyal esnek latba.

D. Kovács helyi kormányzati tapasztalata lehet az egyik legnagyobb erőssége a kampányban, hiszen kerületi polgármesterként közvetlen kapcsolatban áll a választókkal. A körzet heterogén összetételű: a józsefvárosi Századosnegyed, a kőbányai lakótelepek és a zuglói családi házas részek is mind eltérő igényekkel rendelkeznek.
A Mi Hazánk indulója itt Czeglédi János 1974-es születésű zuglói lakos, a Miskolci Egyetemen végzett. Húsz éve politizál, „nemzeti radikális” háttérrel, volt fővárosi és zuglói képviselő. A Mi Hazánk országgyűlési jelöltje. Programjának hangsúlyos elemei: globalizmus visszaszorítása, magyar függetlenség védelme, WHO-szerződések és a „szuperállamok” elutasítása.
Arató Gergelyt, jelenlegi parlamenti képviselőjét indítja itt a DK. A Kőbánya központú választókerület országgyűlési képviselője 27 éve dolgozik a helyi közéletben: 1998-tól önkormányzati, 2002-től országgyűlési képviselő. Több mint 20 évig tanított a kőbányai Zrínyi Miklós Gimnáziumban és a felsőoktatásban. Képviselőként több mint 300 javaslatot nyújtott be, többek között közterületek rendjéről, HÉV- és vasútállomások felújításáról, végrehajtási védelemről és a repülőtéri zajártalmak csökkentéséről.
Bólya Richárd a Jobbik jelöltje, aki megválasztása esetén ezekkel a témákkal kíván foglalkozni az országgyűlésben:
- Józsefvárosban emelkedő bűnözés, közrendvédők alulfinanszírozása, drogosok és hajléktalan emberek a parkokban;
- Kőbányán elhanyagolt utak, Kőbánya alsó vasútállomás felújításának késése;
- Zuglóban átmenő forgalom, hiányzó peremparkolók az ingázóknak.
- közös probléma: hosszú műtéti várólisták az egészségügyben.
Nehéz terep a kormánypártnak
A Fidesz budapesti esélyeit nehezíti, hogy a 2022-es választáson a 18 fővárosi választókerületből mindössze egyet tudott megnyerni. A 2024-es európai parlamenti választáson pedig a nemrég alakult Tisza Párt listája alig néhány ezer szavazattal kapott kevesebbet Budapesten, mint a Fideszé. A közvélemény-kutatások szerint azóta jelentősen nőtt Magyar Péterék előnye a fővárosban.
A Medián december eleji felmérése szerint a fővárosban a Tiszára 46% voksolna, a Fideszre 27%, ugyancsak 27 pedig más pártokra vagy nincs támogatottja.
Orbán Viktor ennek ellenére optimista volt kedden este.
„Az elvégzett munka alapján mondhatom, hogy van esélyünk arra, hogy nemcsak vidéken, hanem Budapesten is győzzünk”
– jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy egyetlen utcát vagy bérházat sem engedhetnek át az ellenfélnek. A kormányfő a beszédében bírálta a jelenlegi fővárosi vezetést, amelyet „bajoktól gyötört” kormányzással vádolt. Szerinte teljesítmény helyett ideológiai hadviselés folyik a Városházán, ahol mindig ki van tűzve egy ukrán és egy Pride-zászló. Szentkirályi Alexandra még ennél is élesebben fogalmazott, liberális értéktagadással, iszlám fundamentalizmussal és háborúval riogatta a hallgatóságot.
A Fidesz 2022-es budapesti jelöltjei közül mindössze négyen indulnak el az áprilisi választáson. Három vereség után lecserélték Németh Szilárdot, és nem indul el egyéniben Németh Zsolt, Bús Balázs és Wintermantel Zsolt sem. Az országos szinten a korábbi indulók körülbelül 40 százalékát cserélik le, mondta el korábban Orbán Viktor.
Az újoncok között van Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője, valamint Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja is.
Az országos eredmény szempontjából azonban a Fidesz nem engedheti el teljesen Budapestet, mert az úgynevezett győzteskompenzáció miatt az első és második helyezett képviselőjelölt szavazatkülönbsége a győztes képviselőt jelölő párt országos listájához adódik hozzá. Így még egy budapesti vereség esetén is számít a kormánypártnak, mekkora lesz a különbség.
Nyitóképünkön Ferencz Orsolya – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
