Ha ma kellene nevet adni az utcának, akár Bezerédj Amália (1804–1837) is szóba jöhetne a magyar gyermekirodalom egyik úttörőjeként. Az önkormányzat 2020-ban teret nevezett el Brunszvik Júliáról, a Pesti Első Bölcsődei Egylet elnökéről, jelezve, hogy végre a nők is helyet kaphatnak a közterületek névadói között – Bezerédj Amália esetében erre legalább annyi ok lenne; nevét a saját és más gyermekeknek szánt Flóri könyve (1836) őrzi az utókornak: ez volt az első magyar kottás verses óvodai könyv.
Bezerédj Amália azonban nem csak írt a gyerekekről, hidjai birtokukon maga vezette azt a 3–9 éves gyerekeknek létrehozott
kisdedóvó-intézetet,
amit férje, Bezerédj István alapított. A férfi is kivette a részét a gyermekekért végzett munkából: 1836-ban Brunszvik Terézzel, Kossuth Lajossal és Szentkirályi Móriccal közösen megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesületet. Bezerédj Amália élete mindössze 33 évesen ért véget, és lánya sem élt sokkal tovább, 1844-ben hunyt el tüdőbajban.
De ki volt a férfi, akiről ma viszonylag kevés szó esik, 1874-ben valamiért mégis róla nevezték el az utcát?
Bezerédj István, a reformkor egyik legjelentősebb dunántúli nemesi politikusa 1796-ban született. A pozsonyi és soproni iskolaévek után Tolna vármegyében telepedett le, ahol a liberális ellenzék egyik meghatározó alakja lett. Az 1830-as, az 1832–36-os és az 1843–44-es pozsonyi országgyűléseken Tolna követeként lépett fel; szónoki tehetsége miatt kortársai a „magyar Démosztenésznek” nevezték el.
Liberális elveit nem csupán szavakban vallotta: ő volt az első földesúr, aki 1836 után örökváltsági szerződést kötött jobbágyaival, amit a reformországgyűlésen önkéntes alapon fogadtak el. Ez azt jelenti, hogy a jobbágyok pénz ellenében felszabadíthatták magukat földesuruk terhei alól és földhöz is juthattak, de ehhez mindkét fél megállapodására szükség volt. A
halálbüntetés eltörlése mellett kardoskodó
humanista Bezerédj István a közteherviselés bevezetését is szorgalmazta. 1844 után példamutató módon önként vállalt adófizetést, amit Széchenyi István gróf a „pisztoly idő előtti elsütéseként” kommentált.
Az 1848–49-es országgyűlésen is ott volt; pártja kormányra kerülésekor semmilyen hivatalt nem fogadott el. Ferenc József trónra lépése után a megegyezést hirdette a Habsburgokkal, az 1849-ben már Debrecenben székelő országgyűlésen a Békepárthoz csatlakozott, szorgalmazta a békekötést a bécsi udvarral. A szabadságharc bukása után Julius Jakob von Haynau mégis kötél általi halálra és vagyonelkobzásra ítélte, amit második felesége, Bezerédj Etelka (1807–1888) közbenjárására száműzetésre enyhítettek. Utolsó éveiben már szinte csak gazdálkodással foglalkozott hidjai birtokán, de a titkosszolgálat egészen 1856-os haláláig megfigyelte. Érdekes színfolt az életrajzában, hogy Bezerédj István
szederegyletet is alapított
a selyemhernyó-tenyésztés fellendítésére. Ezt unokaöccse, Bezerédj Pál, a selyemhernyó-tenyésztés országos hírű szakembere is felkarolta, és továbbvitte a hidjai gazdaságot is. Hidja-puszta ma Szedres község része, Szekszárdtól 20 kilométerre északra – Bezerédj István maga alapította, és még a neve is a múltat idézi: a selyemhernyók táplálékául ültetett eperfák adták a helység nevét.
A selyemhernyó-tenyésztés a XVII. században honosodott meg, és Mária Terézia eperfaültetési rendeleteinek köszönhetően terjedt el annyira, hogy 1905-re Magyarország Európa harmadik legnagyobb selyemgubó-termelőjévé nőtte ki magát. Aztán jöttek a műszálas textíliák, és az iparág elsorvadt: 1969-ben a kormányzat végleg leállította a termelést, az epreskerteket felszámolták, az eperfasorokat kivágták.
Szedres szélén, Hídja-pusztán ma is áll a Bezerédj-kastély, ahol speciális gyermekotthon működik.
