Több tucat lakatlan, omladozó épület az erdőkkel körülvett völgyben, mély repedések a falakon, az ajtók, ablakok bedeszkázva, szilánkok, szemét mindenfelé. Négy-ötemeletes elhagyatott szocreál irodaházak. Farkaslyuk egykor élettel teli, pezsgő és sűrűn lakott ózdi településrész volt. A szénbánya egyik bejáratát 10 centi vastagságú, lelakatolt vasajtó őrzi. A bánya bejárata és az irodaház között hosszú épületegység áll, jobb oldalán „női fürdő” felirattal. A felirat kifakult. A bánya telepén 24 órás recepció üzemel, a körülbelül 1 hektáros terület és a rajta álló épületrészek elhagyatottnak tűnnek.
A hangulat csernobili.
A természet kezdi átvenni a hatalmat. A falu központjában, az Andrássy úton megszokott látvány fogad: négyemeletes, eklektikus bérház.
A helyiek nagy része mélyszegénységben él, óriási a munkanélküliség, egy fiatal apukát az érkezésünk előtti héten vittek
súlyos energiaital-függősége miatt
kórházba. A férfi 2 napon keresztül csak azt fogyasztotta. Túlélés.
A Farkaslyuki Ifjúsági Tábort nehéz megtalálni, mert a falu szélén, lakatlan területen áll. Kalandos keresésben volt részünk: zsákutcába szorultunk az elképesztően keskeny földúton; úgy kellett megfordulnunk a minibusszal, hogy mellettünk mély árok, a 15 perces manővert pedig erős dögszagban kellett megcsinálni. A tábor területét viszont egész nyáron maximálisan kihasználják a turisták. Mariann, a tábor vezetője, energikusan, jó kedvvel és frissen főzött kávéval fogad bennünket. Kávézás közben sok mindenről beszél.
A falu sivárságának itt semmi nyoma, élénkzöld élet, azaz erdőség mindenfelé: északra, délre, keletre és nyugatra. Mariann a táborban él családjával. Lakásuk előtt, hatalmas kosárban, körülbelül 10 kiló erdei gomba. A férje minden hajnalban felmegy az erdőbe gombászni. A napokban rendre ennyivel ér haza. Egy este házigazdánk megmutatja, milyen a gombachips. (Csak 18 éven felüliek fogyaszthatták, mert a gombákat nem vizsgáltatták be.) Isteni!
A falu szürreális hangulata olyan, mint a táboroztatott gyerekek világa: elhagyatottság, regresszió, a falu belsejében mégis található egy oda nem illőnek tűnő gyönyörű épület. Az Utcaszínházi Alkotóközösségnek pedig a vargányachips: hiányzóan ritka élmény.
Ebben a környezetben vitte színre az Utcaszínházi Alkotóközösség 15-20 hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekkel és két hivatásos színész húzóerejével az orosz romantikus Makszim Gorkij Makar Csudra című novelláját Szegedi Dezső színpadi adaptációja alapján. Az alkotó gyerekek nagy része a környező, hasonló színvonalú településekről érkezett. Az előadás nézői helyiek, többnyire cigány férfiak és nők gyerekeikkel, akiken a szegénység kultúrájának jegyei mutatkoznak. A teljes táborban nagyjából 50 gyereket foglalkoztattak Lyukóbányáról, Szegedről, Miskolcról, Budapestről, Hernádszentandrásról és Alsóvadászról.
Az első napokban a már évek óta színházat csináló fiatalok is nehezen kapacitálhatóak a munkára. Külföldön a vendéglátós munka bizony jobban fizet, mint a „színházasdi”. Egy-két újonnan csatlakozó gyerek viszont azonnal főszerepet követel magának. Tikkasztó hőség, a próbák és az előadás szabadtéren történik az erdőségekkel körülvett füves téren, ami eredetileg focipálya volt. Napszaktól függően hol itt, hol ott van árnyék.
Egy óriási szekér is játszik a darabban, amit ide-oda kell tolni, hogy árnyékban legyen, a próbák helyszínével együtt. Van, aki segít, van, aki nem, van, aki könnyebben tanulja a szöveget, és van, akinek az olvasás is nehézkes. Páran másfél méteres magasugrást tesznek a próbafolyamat végére, azaz az előadáson. Nemcsak a felmondott szöveg hallható, de megjelenik a karakter is. A lókupec, aki követeli a pénzét. A „magyar úr”, aki szeretné megvenni az apától a gyönyörű Raddát. Sólyom, a kívülálló, aki kíváncsi a cigánytábor mindennapjaira.
A próbafolyamat úgy zajlik, mint egy kőszínházban; a gyerekek jelmezekbe bújnak, kellékeket és szövegkönyvet kapnak a kezükbe, és olyan fiktív karaktereket kell alakítaniuk, akik a 19. században éltek. A történet egy cigánytábor viszontagságairól szól, de természetesen a szerelmi szál is megjelenik. A stáb erősíteni akarja a gyerekekben a cigány identitást, hogy a már nem élő és elfeledett kulturális gyökerek megismerhetővé válhassanak a résztvevőknek és a nézőknek.
Az erdő árnyékában 32-33 fok.
Az idei sláger a fiúknál fehér cipő, fehér póló, vagy világos ing, farmer. Ha a fehér cipőt kosz éri, máris kéznél a már előre erre a célra bekészített zsebkendő. Egy kis nyál, dirzsi-dörzsi, és a cipő újra tiszta. Telefon mindig mindenkinél, ez visszatérő probléma. Pár kamasz fiún tetoválás: dátumok, focisták nevei. A 19. századot idéző jelmezektől vonakodnak, de miután hosszas unszolásra felveszik, egymást cukkolva hatalmasokat nevetnek. Az egyik délutáni jelenet: Zobar lólopásra toboroz fiatalokat a táborból. Ez az előadás gyenge pontja, mert 7 kamasz fiú is szerepel benne. Nehéz a nézők irányába kifordítani és hangosan megszólaltatni őket. Az erdő nagy segítségükre van,
a Carnegie Hallnak nincs ilyen akusztikája.
N., a kamasz társaság „vezetője”, hiába tudja mondatait szóról szóra, vesszőről vesszőre, alapműködése a szórakoztatás, ezért megszólalásairól gyakran lemarad. Kivételes humorérzékét azonban épp olyan fesztelenül viszi fel a színpadra, mint ahogyan a próbafolyamat alatt kergeti vele kétségek közé a rendezőt.
A szervezet megálmodóját és létrehozóját, Simon Balázst az érdekli, hogy milyen színházat lehet csinálni a nem privilegizált csoportokkal. Hogy működik a színházcsinálás olyan emberekkel, akik „belebotlanak” a színházba. A projekt másik vetületét pedig egy, ha úgy tetszik, morális megközelítés adta: a színház mindenkié kellene, hogy legyen. A gyermekek jogairól szóló egyezményben benne foglaltatik, hogy az államnak kötelessége a gyermekek kulturális és művészeti életben való részvételének biztosítása (31. cikk). A magyar állam ennek a kötelezettségének nem tesz eleget. Simon Balázs pedig 20 évnyi kőszínházi rendezés után azt érezte, a magyar színház ugyanannak a rétegnek alkot évtizedek óta. Fehér értelmiségieknek. Ezen szeretne változtatni.
Ágnes nővér a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak dolgozik Lyukóvölgyben. A nővér jelenléte önmagában nagy hatást gyakorol a gyerekekre. Egyszerű, őszinte derű jellemezte egész héten. Halk és nyugodt, de mindig éber. A vele szemben állított egyházi sztereotípiákat az első napon ledöntötte. A világi dolgokban magasan tájékozott, politikai és közéleti témákban jártas. Fejből szaval Radnóti verseket és idéz pedagógiai szakirodalmakból. Nevetve mesélte, amikor valamilyen helyzetben a gyerekek közösségében eszköztelennek érzi magát, azt mondja Istennek,
„most te jössz, Uram!”.
Csapatának két lánya mentette meg az előadást, ugyanis az előadás előtti napon vették át a szerepüket két alsóvadászi kislánytól, akiknek olyan honvágyuk lett, hogy a szülők hazavitték őket.
Beszélgettem Ágnes nővér egyik „lányával”. Külseje tökéletesen megfelel minden cigány lány sztereotípiának. Arca gyönyörű, vonásai finomak. Nagy fekete szemek, hosszú, dús haj. Csinos és magas. Az alsóvadászi fiúk igencsak szerettek volna a kedvébe járni a tábor alatt. Otthon a barátnőinek gyerekei vannak, tanulmányaikat nem fejezték be. Egy kisebb szerepet kapott a Makar Csudrában, az egyik mondata: „A mi férfijaink szerelme olyan, hogy jön is, megy is. Csak maradni nem akar.” A kislány az előadás után azt mondta, úgy érzi,
még fiatal a házassághoz, inkább tanulni szeretne.
Az Utcaszínházi Alkotóközösség egyik legnagyobb sikerének az tudható be, hogy az elmúlt 16 évben a programban részt vevő fiatalok legtöbbje befejezte iskolai tanulmányait. Vannak, akik szakmát szereztek és külföldön próbálkoznak, de vannak olyan fiatalok is, az első generációból valók, akik már a Miskolci Nemzeti Színház munkatársai.
Kuru János 20 éves. Egy mélyszegénységben lévő kis településről, Hernádszentandrásról jött Ózd mellől. Szülei iskolázatlanok, ahogy maga a helyi közösség is. A Dr. Ámbédkar Iskolában érettségizett. A Dr. Ámbédkar Általános és Középiskola célja a mélyszegénységben élő fiatalok és felnőttek tanulmányi előmenetele, integrációja, az iskola székhelye Miskolc. János egyszerre volt gyerek, színész és segítő felnőtt a tábor alatt. A kevésbé motivált társaival türelemmel tanulta a szövegeket a szünetekben, hiszen ő már az első próbára tudta a sajátját (a két profi színész az első próbán nem egyszer szorult rá szövegkönyvére). Most vették fel az OR-ZSE szociális munkás szakára.
Azt mondta, úgy érzi, kezd egyre jobban eltávolodni a közegétől. Az már nem is annyira a sajátja. Szereti a szüleit, barátait, de nem értik meg egymást igazán; nem tud velük olyan mélységben beszélgetni, amilyenre igénye lenne, hiszen Jánosnak az edukáció és a városi lét megismerése miatt olyan igényei lettek önmagával és az élettel szemben, amiket közege nem ismer. A táborban tudta meg, hogy felvették az egyetemre. Örömében elsírta magát. Jani képességei rendkívüliek, az identitásbeli kettősség pedig gyakran jellemző a mélyről jövő emberekre.
Sok első generációs értelmiségi éli meg, hogy sem oda, sem ide nem tartozik már, még. Marad, mint két világ között valamiféle híd.
Fotók: Nagy-Peti Lili
