Miért nem ismerjük jobban őket?

69podcast
2022. december 28.

Hogyan élnek a magyarországi kínaiak, mik a céljaik, milyen értékeket vallanak magukénak? – Egy megfejtési kísérlet a látható és mégis ismeretlen közösségről

Igen keveset tudunk a velünk élő kínaiakról, pedig régóta itt vannak és egyébként bőven adódik alkalom a velük való találkozásra. Beck Fannival, a téma kutatójával próbáltunk mélyebbre túrni a közösség életét, szokásait illetően, de szó esik arról is, hogyan tudja a kommunista Kína földrészeken átívelően kontroll alatt tartani a világ minden pontján jelen lévő kínai kisebbséget.

Kik a banánemberek? Az itt élő kínai közösség hogyan viszonyul Orbán rendszeréhez? Lázonganak az itteni kínaiak a kommunista Kína ellen? Mik a céljaik a letelepedési kötvénnyel hazánkba érkezett kínaiaknak? Hogyan tartja markában a kommunista diktatúra az itteni kínaiakat? Kínaiak Magyarországon. Látjuk őket nap mint nap, kapcsolatban vagyunk velük, vásárolunk, eszünk náluk, és habár egyre több olyan fiatal kínai van, aki már nálunk cseperedett fel, mégis keveset tudunk az életükről.

Powered by RedCircle

Beck Fannival, a CEU Szociológia és Szociálantropológiai Doktori Iskola doktoranduszával beszélgettünk, aki 2015-ben kezdett meg egy követő kutatást, mely a letelepedésikötvény-program kínai családjainak motivációit és boldogságkereső stratégiáit vizsgálta. A kínai nyelvet jól ismerő Beck elmondta, hogy korábban is foglalkozott kínai migránsokkal, de ezt a csoportot, mely a munkavégzés, pénzkeresés céljából érkezett az országba, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehetett szóra bírni, szemben az újonnan érkezett, némileg nyitottabb letelepedési kötvényesekkel. A beszélgetésben szó esik arról, miért vegyülnek egymással kevésbé a régebben és az újonnan érkezettek, milyen a kapcsolatuk az anyaországgal, és hogyan gondolkodnak Orbán Viktor bevándorlásellenes politikájáról.

Bujdosó János podcastja a fenti lejátszás gomb megnyomásával meghallgatható, de podcastjaink elérhetők a Spotify, az Apple, a Google és a RadioPublic rendszerében is – iratkozzon fel rájuk kedvenc platformján.

Kapcsolódó cikkek

2022. október 15.
A józsefvárosi templom története közel száz évre nyúlik vissza – vajon ki gondolt arra akkoriban, hogy egykor kínai hívek kínaiul hallgatnak misét e falak közt? Sikerült megtalálni a havonta itt miséző kínai atyát is, aki az egyetlen kínai katolikus pap az országban.
2022. szeptember 10.
A 90-es évek elején rengeteg kínai érkezett az országba, akik a Józsefvárosi piacon kereskedtek. Nagy tervekkel jöttek, aki ügyes volt, jól megszedte magát. Közben viszont a gyerekprojektet is „le akarták tudni”: sokan magyar családoknak adták ki csemetéik nevelését. Egy ilyen nevelőanyukával, Dallosné Erikával beszélgettünk ezekről az évekről. Mára alábbhagyott a betelepedési hullám, és sokkal ritkább, hogy nevelőszülőnek adnák ki a gyerekeket.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.