Képviselői ötletek, javaslatok

2021. november 03.

Így lehet feljavítani az általános iskolákat a képviselők szerint

Az oktatás-nevelés helyzete Józsefvárosban sajátos: az óvodák önkormányzati fenntartásban működnek és fejlődnek, az állami felügyelet alatt álló általános iskoláknál tanulói elvándorlás, pedagógushiány és az ezekből következő szegregáció jelenségei figyelhetők meg.

A Tárki közvéleménykutató most októberben publikált, a kerületi közérzületre vonatkozó kutatásában is megfogalmazódott: általános iskoláinkra nem mindig mondható, hogy „jól teljesítenek”. A legégetőbb problémának legtöbben a tanulói elvándorlást tartják, ebből pedig egy másik probléma is keletkezik: a csökkenő gyereklétszám miatt az iskolák szegregálódnak.

Azaz a jobb státuszú családok kimenekítik gyerekeiket azokból az intézményekből, ahol színvonalcsökkenést éreznek, míg azok a családok, akik rosszabb anyagi helyzetben vannak, maradnak abban a közösségben.

Az oktatás színvonalának ezzel összefüggő csökkenése sok pedagógus motivációját kezdi ki, és ez, illetve a tanárok egyébként is alacsony bérezése további gondot is okoz: pedagógushiányt. Ebben az önkormányzat nem tud érdemben hatni az általános iskolák gyakorlatára, mivel azok a tankerületek kezelésében vannak. A helyzet megoldódását természetesen elsősorban egy kormányváltástól várják a helyi politikusok – Pikó András is beszélt erről a lapunknak adott interjúban –, kérdés, hogy mit lehet tenni, ha az elmarad.

Erőss Gábor alpolgármester a beiskolázási körzethatárok módosítását látná az első megteendő lépésnek: „tavaly elküldtük a véleményünket a fenntartó tankerületnek: nyilvánvalóan olyan körzeteket kell megállapítani, amik túlmutatnak azokon a határokon, amelyeket egy kerületi negyed társadalmi összetétele alapján szociokulturálisan kijelöl,

de tavaly leráztak minket,

bízom benne, hogy idén máshogy lesz”. Erőss szerint a körúton túlnyúló körzetek kellenek, olyanok, ahol a például a Palotanegyed és a merőben más státuszú Csarnoknegyed egy körzetbe esik, és ez is egy lépés volna az integráció felé.

A körzethatárok módosítása azonban önmagában nem elegendő:

„száz másik intézkedéssel kell ezt megtámogatni,

a plusz fejlesztőpedagógusok felvételétől kezdve, az iskolaépületek felújításán keresztül az iskolai szociális munkások, pszichológusok bevonásáig sok mindent kell bevetni a szegregáció csökkentése érdekében, ami egyébként EU-s kötelezettségünk is” – mondja Erőss.

Foto: Nagy Dániel

Az iskolák fenntartását visszaadná az önkormányzatoknak, de úgy, hogy ne termelődjenek újra a 2010 előtti rendszer igazságtalanságai:

„a gazdag önkormányzat többet tud beleadni az iskolákba, a szegény meg semmit,

és pont ott nem lesznek jól fizetett pedagógusok, jól felszerelt iskolák, ahol arra a legnagyobb szükség volna”.

A szabad iskolaválasztás szegregációt erősítő hatásainak ellensúlyozására olyan normatívát képzelne el, ami

azoknak az intézményeknek juttatna több pénzt, ahol több a hátrányos helyzetű gyerek:

„ez most is létezik, de még több, és jobban irányzott támogatásra volna szükség” – mondja Erőss.

Fotó: Huszár Boglárka

Hermann György, a Momentum képviselője is decentralizálna: „a regionális Klebersberg Központokat, tankerületeket megszüntetni, és visszaadni az önkormányzatoknak az iskolákat alapvetés”. Fontosnak tartana egy olyan tudásmegosztási csatornát, platformot létrehozni, ahol a jó gyakorlatok mindenki számára hozzáférhetők, amiket mindenki tud alkalmazni: „Például a Dr. Ámbédkar Középiskolában, vagy a Pest megyei Bag községben működő Bagázs Közhasznú Egyesületnél már felhalmozódott annyi tudás, ami az esélyegyenlőség ügyét szolgálja és mások számára is irányt adhat” – mondja Hermann.

A képviselő fontosnak tartja még

a tanároknak adható bérpótlékot

– ez egyébként az óvodapedagógusoknál már működik a kerületben – valamint azt, hogy partnerségeket építsenek ki olyan nagy cégekkel, akik ösztöndíjprogramokkal járulnának hozzá az integrációhoz.

Az életminőség szempontjából sem mindegy ugyanis az, hogy gyermekünket a közeli, könnyen elérhető suliba visszük nap, mint nap, vagy pedig a várost nyakunkba véve kell eljuttatni a gyereket egy távoli iskolába.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.