Új forgalmi rend október végétől

2023. október 09.

Indul a Magdolnanegyed forgalomcsillapítása

Október elején megkezdik a Magdolnanegyed forgalmi rendjének átszervezését annak érdekében, hogy az itt lakók nyugalmasabb életet élhessenek, biztonságosabb lehessen a gyalogos és kerékpáros közlekedés, illetve eltereljék az utcákról az átmenő forgalmat.

A Magdolnanegyed is sorra kerül forgalomcsillapítás szempontjából, október elején elindul a lakók véleményét is figyelembe vevő tervek megvalósítása, kivitelezése. A munkálatok több hetet vesznek majd igénybe, de a tervek szerint október végétől már érvényes lesz az új forgalmi rend, melynek egyik fontos eleme a 30 km/h-s sebességkorlátozás.

A Magdolna-, Népszínház- és Csarnoknegyed forgalomcsillapítási terveit tavaly nyáron véleményezték a lakók, ezek alapján év elejére elkészült egy koncepció, melyet azóta tovább finomítottak. Most indul a kivitelezés.

A következő hetekben járdafelszabadításra, pollerek kihelyezésére és különböző útjelek felfestésére lehet számítani a Magdolnanegyedben. Emellett a parkolósávokat is újrafestik ott, ahol a parkolás lekerül a járdáról, a Magdolna, Lujza, Dankó és Szigetvári utcák bizonyos szakaszain. Több utcában megváltozik a parkolási rend. Erről a gépjárművek tulajdonosait előre, szórólapon fogják értesíteni.

Tovább lassítják az autók sebességét azzal, hogy forgalomtól elzárt területeket festenek fel, és oszlopokat helyeznek ki. Ezáltal szélesebbek lesznek a járdák, kényelmesen el lehet majd férni babakocsival és kerekesszékkel is, az úttesten pedig biztonságosabb lesz az átkelés.

Fotó: Huszár Bogi (illusztráció)

Három kiemelt zebránál szűkítik a keresztezendő útpálya szélességét: a Karácsony Sándor utcában, valamint a Népszínház és Dobozi utcák csomópontjában 2 zebra esetében is, így a zebrán való átkelés is biztonságosabbá válik.

A Magdolna utca hosszú egyenes útvonalát megtörve három kereszteződésben forgalomterelő eszközöket helyeznek ki. A forgalmi irányok ezzel megváltoznak, így nem lehet majd a negyeden könnyen és gyorsan áthajtani. Így szűrik ki az átmenő forgalom egy részét.

Az új forgalmi rendet folyamatosan monitorozni fogja a kivitelező Rév8 azokkal a forgalomszámláló eszközökkel, amelyeket több helyen is kihelyeztek augusztus folyamán. Vizsgálják, hogyan változik a forgalom a kerületben az új kialakítás és szabályok hatására.

A kerület több negyedében szóba került már a forgalomcsillapítás, tavasszal a Tisztviselőtelep forgalmi rendjének átszervezéséről tartottak lakossági fórumot. Ott az lett a döntés, hogy addig finomítják a terveket, amíg sikerül közös nevezőre jutni a lakók többségével.

A forgalom átszervezése mindig nagy vitákat vált ki. A csillapításban érintett utcák lakóinak előnyös a változás, hiszen az ő érdeküket, nyugalmukat szolgálja, igaz, a közvetlen környezetben történő autózást megnehezíti. A kis utcákon átmenő forgalmat viszont csak így lehet kiszűrni.

A változáshoz általában pár hét-hónap alatt hozzászoknak a lakók. Az önkormányzat megemlíti például, hogy

bárki visszasírja-e a parkolót a Mikszáth téren vagy a Tavaszmező utca sétálóutcává válása előtti korszakát?

A legvalószínűbb, hogy ezekre már alig-alig emlékszünk, vagy ha igen, akkor sem jó szívvel, hiszen jelenleg a Mikszáth tér a kerület egyik kulturális és közösségi központja, a Tavaszmező pedig a környék leghangulatosabb utcája.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.