Népszerű megoldás

2024. január 10.

Ingyen juthatnak egészségügyi betéthez a józsefvárosi nők

A józsefvárosi szociális szolgáltató és néhány fiatal diák együtt ötölte ki, hogyan lehet hatékonyan fellépni a menstruációs szegénység ellen, hogyan nyújthatnak helyben folyamatos, ugyanakkor diszkrét támogatást a rászoruló hölgyeknek.

„Sokszor akkor is nehezen fordulnak hozzánk segítségért az emberek, ha élelemre vagy bármi egyébre van szükségük. A menstruáció pedig még mindig tabunak számít, ami miatt végképp nem fognak tőlünk segítséget kérni” – vázolja fel az alaphelyzetet Nagy Ferenc, a JSZSZGYK intézményvezető-helyettese. Az önkormányzati intézmény tavaly novemberben indította el 2M Programját, amellyel ingyen biztosít egészségügyi betétet józsefvárosi lányoknak, nőknek.

A hazai női lakosság nagy százalékát érinti még ma is a menstruációs szegénység, azaz nehézséget okoz számukra a havivérzés idején szükséges betétek megvásárlása.

A jelenséggel szemben helyi szinten tevőlegesen fellépő 2M program előzménye a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (SZIK) HoldOn projektje volt, melyben a diákok a menstruációs szegénység elleni küzdelemhez csatlakoztak.

Azzal a kéréssel fordultak a JSZSZGYK-hoz, hogy közösen találják ki, hogyan tehetnének az ügy érdekében a leghatékonyabban. A közös ötletelés eredménye egy egészségügyi betétet ingyenesen adó automata lett, amit a Család és Gyermekjóléti Szolgálat Népszínház utcai irodájában helyeztek el. „A fiatalok pályázati pénzből vásároltak gépet, a betétet is abból a forrásból finanszírozták, az automatát mi működtettük, mi szerveztük rá az ügyfeleket.” A diákok projektje 2022 elején indult és 2023. december 31-vel zárult. A program a kezdetektől nagyon sikeresnek és hasznosnak bizonyult. Ezen felbuzdulva a JSZSZGYK vezetése a polgármesternél kezdeményezte, hogy terjesszék ki a programot, ami meghallgatásra talált, mondta Nagy Ferenc.

2023 folyamán további két automatát szereztek be, ezek közül az egyiket a Koszorú utcai Lélek Házban, a másikat a Kőris utcai Család és Gyermekjóléti Központban helyezték üzembe. A program tavaly decemberben élesedett, azóta vehetők igénybe az új gépek, a SZIK-sek pedig a JSZSZGYK-ra hagyományozták a közreműködésükkel beszerzett gépet, így az továbbra is működik a Népszínház utcában, de feltöltéséről immár szintén a szociális szolgáltató gondoskodik.

A gépek elhelyezésénél szempont volt, hogy különböző célcsoportokhoz jusson el a szolgáltatás híre, és igénybe vehessék azt – többek között – hajléktalanságban élők vagy hajléktalansággal fenyegetettek is. „Azon igyekszünk, hogy kibővítsük a Lélek Programot, ne csupán szállásnyújtó program legyen, hanem komplexebb kerületi hajléktalantámogató program, és ennek az egyik része a 2M program is.”

A szolgáltatás végső soron minden józsefvárosi nő számára elérhető, a kitétel annyi, hogy

valóban itt éljen.

Éppen ezért a szolgáltatás igénybevételéhez regisztrációra van szükség, ahol lakcímkártyát vagy bármilyen más iratot (például: szállásadói engedélyt) kell bemutatnia az igénylőnek. (A JSZSZGYK ügyfeleinél külön regisztrációra nincs szükség, de nekik is jelezniük kell, hogy élnének a lehetőséggel.) „Egy online rendszerbe viszik fel a kollégák a nevet és címet, ezt bármelyik kollégánk meg tudja csinálni, a regisztrációra így bármelyik szakmai egységben lehetőség van.” Az első bejelentkezést követően a hölgyek zsetont kapnak az automatához, egy zseton egy csomag betétet ér.

Az igénybe vehető betétek mennyisége havi 2 csomag személyenként, de ha egy családban több az igénylő, természetesen annyiszor 2 csomag jár. „Ebben a kontextusban, az hogy zsetont kap valaki és azzal kell mennie egy automatához, ott bedobja és kiveszi a készletből, az személytelenebb, mint hogy tőlünk kapja meg a csomagokat. Vélhetően ezért is lett népszerű a szolgáltatás” – összegezte Nagy Ferenc.

Nyitókép: freepik (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 16.
Előbb áramszünet, majd az augusztus 20-i ünnepi időszak miatt két alkalommal is módosul a Parkolási Igazgatóság ügyfélfogadása a jövő héten.
2026. augusztus 16.
A következő tanévtől már teljes körűen kivezetik az oktatási azonosító használatát a diákbérleteknél.

További cikkek

2026. augusztus 14.
Mindig történik valami a kerületben – a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) beszámolóit tanulmányoztuk.
2026. augusztus 14.
Trencsényi Klára dokumentumfilmje a Corvinnegyed megújulásának kezdeteihez vezet vissza, a bontás előtti házak lakói szólalnak meg.
2026. augusztus 13.
Ha lenne hozzá megfelelő hely, igény is lenne a saját kezű alkotásra, és egyre többen fordulnának a tárgyak megmentése és újrahasználata felé, vélik a Műhelym létrehozói. A Hock János utcai üzletükben ehhez nemcsak helyet és eszközöket adnak, de közösséget is építenének, amit a közös tevékenység, a tudásmegosztás és az együtt töltött idő köt össze.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.