A rendszerváltás után érezhető volt a rasszista eszmék, nézetek térhódítása, olyanoké, amiket magyar írók is hirdettek a nácizmus szellemiségének térhódítása idején. A célpontban a romák és a zsidók voltak. Akik felemelték a szavukat ezen írók ellen, azt szerették volna elérni, hogy ne lehessen újra kiadni a műveiket. Nem sok sikerrel jártak. A holokausztról is csak a kilencvenes évek óta jelennek meg történelmi értekezések. A soáról bőséges szakirodalom áll már rendelkezésre, ellenben a cigány holokausztról, a pharrajimosról még mindig nem tudunk eleget, s rendre tárulnak fel olyan események, melyekről semmiféle információnk nem volt, csak a véletlennek köszönhető, hogy napvilágra kerültek.
Ha lenne egy kutatóközpont, ahol a cigányság történelmi múltjával foglalkoznának, nem lenne ilyen esetleges a történelmünk megismerése.
Véletlennek köszönhető a nagyszalontai, kötegyáni és dobozi mészárlást elrendelő parancsnok nevének megismerése is. Kubányi György az I. Magyar Páncélos Hadosztály I/B Kémelhárító osztályának parancsnoka volt 1944-ben, civil foglalkozása szerint színész, zeneszerző és szövegíró. Olyan ma is műsoron tartott csárdásoknak a szerzője, mint a Szép a rózsám, a Zsebkendőm négy sarka, a Tagadom, tagadom, az Ica-rica kukorica, a Nincsen abban semmi szégyen és a Most kezdődik a tánc. Szinte nincs olyan mulatság, ahol e legutóbbi el ne hangzana. Vajon muzsikálnák-e a zenekarok, énekelnék a nótaénekesek Mengele, netán Hitler szerzeményeit, ha lennének olyanok?
A széplelkű tömeggyilkos cigányzenekaroknak írt zenét és cigányzenészeket öletett halomra. Megásatta velük a gödröt, majd belelövette őket. A muzsikus romák vajon ennek tudatában is műsoron tartják és ugyanolyan jókedvűen muzsikálják ezentúl is Kubányi György szerzeményeit? Ezek a dalok számomra épp olyanok, mint Wass Albert vagy Tormay Cécile irodalma. Lehetnek hangzatosak, lehetnek tetszetősek, de nem felejthetjük a szerzők ordas eszméit. A felejtés ellen küzdeni kell, hogy a történeti tanulság révén megbékélhessünk és megbékéltessük magunkat a társadalmi többséggel. Az utódainknak meg kell ismerniük a történelmünket, hogy harcolni tudjanak a történeti tanulság révén azért, hogy a romák is megkaphassák a nekik is kijáró igazságtételt, ami mindez ideig nem történt meg.
A romák szenvedéstörténetének elismertetése volna a legfontosabb cél,
mert még mindig számháború folyik, annak tagadása, hogy a kiirtásukat faji alapon szervezték és törvény által rendelték el. Ez voltaképpen emlékezetpolitikai versengés, amiből a romák csak presztízsvesztéssel kerülhetnek ki, amely minden szinten egyenlőtlenséghez vezet.
Szükségünk van megfelelő intézményekre, már csak az egyenlő bánásmód érdekében is.
A budapesti romaholokauszt-emlékmű civil kezdeményezésre jött létre a Nehru parton 2006-ban. Itt van az emlékezet helye. Sem az avatásán, sem augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján nem vett részt soha egyetlen közjogi méltóság sem. Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján a romákról nem szoktak megemlékezni.
Ne hallgassunk, nem hallgathatunk ezekről a tényekről, mert az utódok később joggal vethetik a szemünkre:
az elhallgatás szégyene mindnyájatoké.
A Védtelen áldozatok című filmet, melyből megismerhettük a nagyszalontai, kötegyáni és dobozi tömeggyilkosságot elrendelő parancsnok nevét, Asbóth Kristóf rendezte 2015-ben. A kutató-szerkesztő szakértő Bársony János volt. A megrendítő filmet megnézhetik március 30-án 17 órától a Budapest Galéria Ha mindenki meghallaná című kiállításának kísérő rendezvényeként. A megjelentek pedig kérdéseket tehetnek fel a tömeggyilkosságok sorát feltáró kutatópárosnak, Bársony Jánosnak és Daróczi Ágnesnek.
Fotók: Huszár Boglárka
