Hogyan emlékszik, gyerekkorában milyen kép élt önben a cigányokról?
Gyerekként kevés kapcsolatom volt romákkal. Arra emlékszem, hogy az általános iskolában volt egy cigány osztálytársam, akit a származása miatt csúfoltak. Értetlenül szemléltem, nem fért a fejembe, miért bántják őt a gyerekek. Korábban, kisgyermekként az Egyesült Államokban töltöttem négy évet, később évekig a Ferencvárosban éltem, a tőlem, a származásomtól, bőrszínemtől, kultúrámtól és szokásaimtól való különbözőség természetes volt,
semmi kivetnivalót nem találtam benne.
Az Egyesült Államokban nem tapasztalt faji alapú megkülönböztetést, elkülönítést?
Amerikában vegyes társaságú osztályom volt: mindenféle színű, hajú, származású gyermekkel jártam iskolába. Nem tapasztaltam, hogy ez közöttük ellentétekhez, súlyosabb konfliktusokhoz, nézeteltérésekhez vezetett volna, hogy előítélettel viseltettek volna egymás iránt a gyerekek. Azt gondolom, hogy az előítélet tanult, nem velünk született dolog, és én ezzel a jelenséggel először itt, Magyarországon szembesültem gyerekként, ami máig éles emlékem.
Szakemberek és laikusok sokszor vitáznak azon, tanulható-e az elfogadás. Ön hogy látja?
Nálunk, a családban természetes volt az elfogadás és az ítélkezésmentesség. Hiszem, hogy az érzékenyítés tanulható, fejleszthető, de
az a legjobb, amikor egy családban magától értetődő az elfogadás,
a másik ember tisztelete, hogy nem ítélkezünk a másik felett, és ez értékrendként, követendő példaként, morális tartásként határozza meg a mindennapokat.
Nem az-e a baj, hogy Magyarországon mi egyféle jól bejárt szokásrendet ismerünk, arra vagyunk berendezkedve, és nehezen nyitunk az új, a tőlünk elütő felé?
Egyre több külföldi bevándorló él Magyarországon, a főváros és számos nagyváros egyre színesebb, változatosabb. De az is tapasztalható az országban, hogy zárt, nehezen befogadó társadalom is tud lenni a magyar. Ennek ellenére én kerülném az általánosítást.
Nem jogos védekezés-e az előítélet? Magyar történelmi tapasztalat, hogy az „idegen” általában megszállt, letarolt, kifosztott, és nem a békés, harmonikus együttélést szabta ki nekünk…
A sztereotípiának van pszichológiai oka, természetesen nem a faji előítéletre gondolok. Például, hogy a szürke égből esőt várunk. Nem kezdhetünk minden élethelyzetben mérlegelni. A faji előítéletet nem sorolnám ebbe a kategóriába. Ha az örökbefogadás során a romákkal kapcsolatban felmerülő előítéletekről beszélünk, hogy miért utasítja el sok örökbefogadó zsigerből a cigány gyermeket, azt mondanám, gyakran az információ és a kapcsolat hiányából fakad ez. Nincs az örökbefogadásra készülők előtt példa, kevés ismeretük van a cigányságról, mint népről és kultúráról. Önmagában az örökbefogadás ezer félelmet indíthat be az emberben: milyen lesz az érkező gyermek, milyen tulajdonságokat örököl a felmenőitől, jó tanuló, okos, kedves lesz-e. A végtelenségig sorolhatnám a dilemmákat. Ezért fontos a kapcsolódás és a tájékozódás,
a félelmek így tudnak elhalványulni.
Két örökbe fogadott roma származású gyermeket nevel. Tudott valamit a családi hátterükről?
Nálunk nyílt örökbefogadás volt, ami azt jelenti, hogy személyesen találkoztunk az örökbeadókkal. Sok információt kaptunk róluk, a családi háttér nem maradt homályban.
A környezete hogyan fogadta, nem akarta lebeszélni?
Ez egy pillanatig nem volt kérdés, teljes elfogadás és támogatás vett körül, ezért a mai napig hálával tartozom a környezetemnek.
„A hazai örökbefogadási rendszerben az egyik legfontosabb tényező a származás, a cigány eredet kérdése, miközben ez a téma hivatalosan kibeszéletlen, hisz a gyerekek vélelmezett etnikai hovatartozását nem lehet nyilvántartani” – olvassuk a könyvben. Fel tudott készülni rá, hogy mire kell odafigyelnie a cigány származású gyerekeknél, akár ha majd a származásukról kérdezgetnék őket? Volt ehhez „tananyag”?
Annak idején nem találtam erre elegendő támpontot, nem volt a romák örökbefogadásával foglalkozó szakirodalom. Ezért is született meg a klub, és nemrég a könyv. A rendszerhez hozzátartozik az örökbefogadók felkészítése, az önismereti útra terelése, azonban nem mondja meg, hogyan vezethető rá a gyermek a származási identitása megértésére, a későbbiekben annak helyénvaló kezelésére.
A Romadopt Klub kilenc éve alakult meg. Hogyan működik?
Magánemberként viszem, hobbitevékenység, nem áll mögötte szervezet vagy alapítvány. Találkozókat szervezek, mindig van egy meghívott vendég, aki érintett a témában, például egy örökbefogadó vagy örökbefogadott, aki mesél, beszámol az életéről, a hallgatósággal megosztható tapasztalatairól. Meghívok cigány származású vendégeket is, akik az identitásukhoz fűződő érzéseikről beszélnek. Szakemberek is jönnek előadni. Évente tartunk egy-két családi találkozót, bográcsozunk, kirándulunk, beszélgetünk, jól érezzük magunkat.
A könyv hol érhető el, milyen fórumokon adtak hírt róla?
A könyv a Színes a világ webshopon rendelhető meg. Megjelenése után rendeztünk sajtótájékoztatót, szélesebb körben is beszéltünk róla. Az olvasói réteg főleg az érintettek köréből kerülhet ki. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egyes örökbefogadással foglalkozó alapítványok eseményein is terjesztik, továbbá, hogy a kiadvány felkerült az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat ajánlott szakirodalom listájára is.
Fejleszthető a gyermekben, hogy elfogadja a saját identitását?
A gyereknek önmagát kell elfogadnia. Hogy milyen az élete, a testalkata, a képességei, ezt mind-mind be kell építenie az identitásába. Fontos tudnia, hogy örökbe adták, és ha tudható a származása, azt is – ezek nem maradhatnak eltitkolva. Érdemes először meséken, történeteken keresztül rávezetni, jó példákat hozni elé, közösségekbe vinni, hogy találkozhasson hasonló esetekkel. A teljes elfogadás kulcsfontosságú. Fontos, hogy ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezte, a szülő ne arra gondoljon, hogy a kudarcért, a hibáért a cigány származás a felelős.
Önnél soha nem fordult elő?
Soha. Nem hiszek abban, hogy a genetika határozná meg az életutat.
Értékrendet kell átadni a gyereknek,
megértetni vele, hogy elfogadja, hogy őt örökbe fogadták, és ettől ne érezze magát kevesebbnek, ne támadjon benne önértékelési zavar. Tudatosítani kell benne, hogy ettől ő még ugyanolyan értékes ember, mint a világon bárki.
Ahogy kezdte megismerni a cigányság történetét, kultúráját, mi volt a benyomása?
Rendkívül vegyes népcsoport, nagyon színes, nem beszélhetünk egységes cigányságról. Sokféleképpen élik meg az identitásukat, felettébb gazdag kultúrával rendelkeznek. Azt látom, hogy sokan sokat tesznek annak érdekében, hogy felgöngyölítsék a történelmüket, megértsék a gyökereiket. Többek közt létezik színházi társulat, törekvés a régi roma receptek összegyűjtésére, roma zászló, roma himnusz, roma holokauszt emléknapja, Aranypánt-díj, sorolhatnánk. Tudatosan, a származására büszkén próbálja a cigányság összegyűjteni az erejét, haladni pozitív irányba.
Baj, ha valaki azt mondja, hagyják őt ezzel békén, nem érdekli a származása?
Mindenki egyénileg dönti el, foglalkozik-e vagy nem a származásával, elmélyül-e benne vagy egyszerűen hátat fordít, és azt mondja: köszönöm, ebből nem kérek. Én azt tartom helyesnek, hogy kinyitom a gyerekeim előtt az ajtót, megmutatom, hogy létezik egy másik világ, biztatom, hogy legyenek erre nyitottak, de végső soron rajtuk áll, milyen mélységekben kívánják azt a világot befogadni, megismerni, magukénak érezni. Ha valaki nem kíván foglalkozni ezzel, boldogan megvan nélküle, nem szenved hiányt, az rendben van, ám az, hogy ezt azért teszi, azért nyomja el magában, mert rossz érzések, félelmek társulnak hozzá, az már nincs rendben, s bőven van vele dolog, nem söpörhető a szőnyeg alá. Járt nálunk olyan roma vendég, aki azt mondta, a gyereke különösebben nem foglalkozik a származásával, később ez mégis gyökeresen megváltozott. Hogy ki milyen mélységben éli meg az identitását, életkoronként változhat, mert az identitás folyamatosan formálódik, alakul, soha nem statikus.
A cigányság megismerése formálta a személyiségét?
Számomra óriási öröm és feltöltődés a roma kultúra. Ha nincs ez a speciális helyzet, mint az enyém, soha nem kerülök ilyen közelségbe a cigánysággal. Sok értékes embert ismerhettem meg, rengeteg új kapu nyílt meg előttem. Gazdagodott a személyiségem, a világlátásom, határozottan pozitívak az élményeim.
Fotók: Németh Gabriella
