Az egyszeri tanár megkérdi a kisiskolás diákjától az órán, mit rajzol, mire a gyerek azt válaszolja, Istent. Erre a tanár fintorogva ráförmed, hiszen őt még senki sem látta. A gyerek erre azt feleli, mindjárt meglátják – idézte meg a szájhagyomány alapján Picassóhoz köthető anekdotát Farczádi Bencze Tamás, a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium igazgatója az iskolája által rendezett Álom-valóság című kiállítás megnyitóján január 9-én.

Azzal folytatta, a gyerekek szárnyakkal születnek, a felnőttek pedig egyfolytában nyesegetik azokat, hajlamosak kiölni a kreativitás a gyerekekből. „Könnyebb megfeddni a gyereket, hogy viselkedjék rendesen és álljon be a sorba, mint teret hagyni neki. Márpedig a tehetség nem a sorban születik. De ott el tud sorvadni” – mondta.

A Pauk Anna terem falaira idén 35 gyerek alkotása került ki. Ez a leadott rajzoknak nagyjából a fele, még a kiállítás napján is érkeztek be pályaművek. Helykapacitás híján azonban ennyit tudnak most megmutatni. A gyerekek lelkesedésére és aktivitására való tekintettel a legközelebbi alkalomra nagyobb kiállítóteret keresnek, mondta el Kasza Kriszta rajztanár, festőművész.

Az ő fejéből pattant ki 2024 őszén az ötlet, hogy közös kiállítást szervez az iskola diákjaival. Az elsőre még 2024 decemberében került sor. Kasza Kriszta akkor azt mondta, szeretne hagyományt teremteni: időről időre újabb kiállítást szervezni. A mostani már a második.

Egy diákja, András vetette fel, hogy a kiállítás témája elszakadhatna a valóságtól, rajzolhatnának szabadon, „csak úgy maguktól”. A gyerekek egy részének ez nehézséget okozott. „Ne felejtsük el, hogy ebben az életkorban, 9–14 éves kor között még nehezebben megy a »csak úgy szabadon« alkotás, mert életkoruknál fogva még sem megfelelő gyakorlat, sem elégséges művészeti oktatás nem áll a gyerekek háta mögött” – mondta Kasza Kriszta. Ezért bővítette ki végül az álom tematikát a valósággal. „Így aki jobban érzi magát abban, hogy csendéletet fest, vagy valamilyen tárgyat ábrázol realisztikusan, az is lehetőséget kapott arra, hogy kiállítsuk a rajzát.”

Jobbára technikai tanácsokkal segítette diákjait, nem akart egyéb instrukciókat adni, hogy minél inkább arra ösztökélje őket, a saját fantáziájukból merítsenek és dolgozzanak. „Egy alkotás láttán a gyerekek hajlamosak kijelenteni, »ilyet én is tudnék«. Azt próbáltam megértetni velük, nem az a lényeg, hogy lemásolható-e egy kész műalkotás, hanem az, hogy az a másik képzeletvilágának szülötte: szabadjára engedte a fantáziáját, és azt jelenítette meg.” Kasza Kriszta nem kérte a diákjaitól, hogy elemezzék a képeiket, csupán annyit kérdezett, amikor leadták, hogy befejezettnek érzik-e, és elégedettek-e a végeredménnyel.  

„Ezeken a képeken látni, hogy nemcsak a gyermek keze van benne, illetve a gyermek elméje és álmai, hanem a mester álmai is. Az együtt alkotásnál nincsen gyümölcsözőbb. És a művészetekben minden esetben ebben hiszünk, hogy együtt kell valamit letennünk az asztalra” – mondta Farczádi Bencze Tamás.

A tárlatban többféle stílus és látásmód találkozik, mindenesetre „csodás alkotásokat produkáltak a gyerekek” – mondta Kasza Kriszta zárásul.

A megnyitóünnepségen fellépett Babindák Ernő színész, aki József Attila Tiszta szívvel című versét szavalta el, majd 2 diák, Balogh Lili és Magda Virgil énekelt szólót. Mindhármukat Puporka Elemér, az iskola pedagógiai asszisztens munkatársa kísérte gitáron.

Az ünnepség után a gyerekek büszkén mutogatták rajzaikat, és meséltek a képek keletkezésének történetéről is.

A 6. osztályos Benedek, aki egy csendéletet készített vázával, gyümölcsökkel és a plafonból belógó lámpaburával, azt mondta, a valóság témája jobban tetszett neki. Nagyon élvezte az alkotás folyamatát, bár koncentráltan dolgozott, nehogy elrontsa a képet. A rajza aprólékosan kidolgozott, szerinte rendet, nyugalmat és jó hangulatot áraszt. Ő nem feltétlen mindig kiegyensúlyozott, bár törekszik rá. Előfordul, hogy zsizsegősebb lesz, ha például rosszabb napja van, de ha nagyon örül, akkor is. „Rajzolni jó érzés. Olyan, mintha felszabadulnék.”

A kistinédzserek körében népszerű Roblox játék figuráit akció közben jelenítette meg rajzlapján a 4. osztályos Zsófi. Fontos neki ez a játék, mert otthonról is együtt tudja játszani a barátaival. Mégis úgy véli, rajzolni jobb, mint robloxozni. „Rajzolás közben boldogságot érzek. Az nem számít, hogy ügyesen rajzolok-e vagy sem, csak az számít, hogy rajzolhatok.”

Késve készült el, már nem is adta be Spongyabobról és barátairól készült rajzát az ötödikes Dávid. „Nem a kedvencem, de szeretek rajzolni, mert kikapcsol” – mondta. Magától nem nagyon talál ki képötletet, inkább az interneten fellelhető képeket böngészi, amelyik tetszik neki, azt lemásolja.

A hatodikos Paula rajzán egy szürke alma áll a tükör előtt, abból pedig színes háttérben egy gyönyörű, piros alma néz vissza rá. A szürke rész azokat szimbolizálja, akik megítélnek, és rossz színben tüntetnek fel olyan embereket, akiket nem is ismernek.

Egy visszatérő álmát örökítette meg egyik rajzán Amsera. „Azt álmodom, hogy zuhanok, közben attól félek, hogy meg fogok halni, de mindig felébredek, mielőtt földet érnék. A hatodikos lány azt mondta, a képen a saját félelmét fedi fel, és jólesett neki, hogy kirajzolta magából.

A másik képén egy hatalmas bálna látható, vele szemben pedig egy apróka ember. „Az ember megijedt a bálnától, attól fél, hogy bántani fogja. De aztán kiderül, feleslegesen fél, mert nem fogja bántani őt az állat. Az ember pedig örömében legszívesebben megölelné a bálnát.” Amsera többször volt már olyan helyzetben, amikor azt gondolta, hogy valami rossz vár rá, aztán meglepetésként érte, hogy jól alakultak a dolgok. „Például matekórán, amikor félsz egy feladattól, aztán rájössz, hogy meg tudod csinálni.”

A kiállítás január 28-ig megtekinthető.

Fotók: Huszár Boglárka