Országszerte mintegy hétszáz zenész vehetett részt pályázat útján a Muzsikáló Magyarország programban tavaly. A kezdeményezés önmagában nem oldja meg a szakma összes problémáját, mégis létfontosságú kapaszkodót jelent. A támogatás ugyanis nemcsak anyagi biztonságot nyújt, hanem megerősíti a zenészeket abban, hogy tudásukra és egyedülálló kulturális örökségükre továbbra is komoly társadalmi igény mutatkozik a sok évszázados kultúra megőrzésére és továbbadására. A korábbi ígéretek szerint a program 2030-ig biztos kormányzati vállalásként működött volna,
az idén azonban a jelek szerint elmarad a lehetőség,
ami komoly bizonytalanságot szül a muzsikusok körében. A napokban számtalan zenész keresett meg kétségbeesetten azzal a kéréssel, hogy derítsem ki az illetékes minisztériumban, számíthatnak-e idén erre a munkára.
Az első megkereséseknél még szabadkoztam, hiszen nem vagyok muzsikus. A hívások sokasága viszont elgondolkodtatott, és megtiszteltetésnek vettem a felém irányuló bizalmat, amit a köztisztelet jeleként kellett értelmeznem, hogy közvetítsem kérésüket. Így elhatároztam, megírom azt a levelet a miniszternek. (Megírtam és eljuttattam hozzá.)
Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) megszűnése óta a cigány muzsikusoknak nincs olyan érdekvédelmi szervezetük, amely támogatná őket a munkavállalásban vagy a mindennapi problémáik kezelésében, például ebben az esetben. A rendszerváltás az ő helyzetüket is súlyosan megrendítette, mégis kimaradtak mindenféle romákat célzó programokból. Mintha láthatatlanná váltak volna, illetve a cigányságon belül megbélyegzett csoportként álltak hozzájuk.
Az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) elsődleges feladata a hazai vendéglátóipari zenészek képzése, vizsgáztatása, közvetítése volt. A Kádár-korszak kultúrpolitikája sajátos kettősséget mutatott. Miközben az 1961-es párthatározattal
a cigány kultúrát voltaképpen semmisnek nyilvánították, a cigányzene hatalmas turisztikai vonzerejét és gazdasági előnyeit elismerték,
ahogy azt is, hogy ez a műfaj a magyar zenei kultúra szerves részét képezi. A korszakban kiemelkedő szerepet játszott az állami intézményként – ma már alapítványként – működő Rajkó Zenekar, ahol Farkas Gyula karmester és zeneszerző vezetésével cigány muzsikusok százait képezték rendkívül magas színvonalon, köszönhetően többek között annak is, hogy a klasszikus zeneműveket zseniálisan ültette át cigányzenekari hangszerekre. Ezzel párhuzamosan az OSZK is létrehozta a saját zenei stúdióját, ami szintén nívós oktatást biztosított a növendékeknek.
A képzés professzionális jellegét garantálta, hogy a klasszikus zenét tanító oktatók egyenesen a Zeneakadémiáról kerültek ki, a hallgatóknak gyakorlatilag a zeneakadémiai szintű tananyagot kellett elsajátítaniuk a sikeres minősítéshez. Ahhoz, hogy a muzsikusok működési engedélyt kapjanak, tudásuk alapján A, B vagy C kategóriába sorolták őket, és a minősítés közvetlenül meghatározta, ki milyen rangú vendéglátóhelyen vagy szállodában léphetett fel, és mekkora gázsit kaphatott. A rendkívül szigorú vizsga anyaga zeneelméletből, zenetörténetből, kötelező és szabadon választott darabok bemutatásából, valamint hiba nélküli, azonnali kottaolvasásból és lejátszásból állt.
Azontúl, hogy az OSZK megszűnt,
a kötelező kategóriavizsgák 2006-os eltörlése drámai és szinte visszafordíthatatlan változást hozott a cigányzenészek helyzetében,
a tradicionális cigányzene és a zenészdinasztiák szociális és szakmai válságát hozta el. Attól a hivatalos elismertségtől és egzisztenciális biztonságtól fosztotta meg a cigányzenészeket, amely évtizedeken át biztosította a műfaj világszínvonalát. A tulajdonosokkal egyénileg, szabadpiaci alapon kellett alkudozniuk, ami a tiszteletdíjak drasztikus zuhanásához és a bejelentett, nyugdíjra jogosító munkaviszonyok megszűnéséhez vezetett. A Kádár-érában a cigányzenészek hivatalos alapbére eleve alacsony volt, mivel beleszámolták a vendégektől kapott borravalót. Emiatt a mai nyugdíjuk lényegesen elmarad az átlagostól. Ezt az anyagi hátrányt tovább súlyosbította, hogy az Országos Rendező Iroda (ORI) a külföldi munkavállalásuk után egyszerűen nem fizette be a hazai járulékokat, jóllehet azokat a művészek kinti gázsijából szigorúan levonták. Az OSZK-vizsga presztízsének és a biztos éttermi megélhetés megszűnésével a fiatalabb roma generációk számára a hagyományos éttermi cigányzenélés megszűnt vonzó alternatíva lenni. Sokan más zenei műfajok (jazz, pop, klasszikus zene) vagy teljesen civil foglalkozások felé fordultak. A cigányzenészek évszázados rangjának visszaállításához szükséges lenne a működési engedélyek visszavezetése, és a vendéglátóhelyek támogatása a zenekarok foglalkoztatásában.
Úgy hírlik, Farkas Gábor, a Zeneakadémia Liszt Ferenc-díjas rektora szeretné elérni, hogy a cigányzenei oktatás – a népzenéhez hasonlóan – egyetemi szintű képzéssé váljon az intézményben. Ez a lépés újra vonzóvá tehetné a cigányzene tanulását a fiatalabb generációk számára, emellett a muzsikusoknak is el kell gondolkodniuk saját érdekképviseleti szervezet vagy szakszervezet létrehozásán.
Nyitókép: Mile Máté
