Józsefváros, bár fiatalos, de​ nem fiatal – november 7-én lesz 248 éves –, s fejlődése során többször is megújult az épületállománya, de mindig szerves folytatása volt a múltnak. Az első drasztikus átalakítás az 1970-es években történt, akkor a Losoncinegyed nagy részét letarolták, hogy lakótelepet építsenek a helyébe. Sok-sok utca tűnt el teljesen,

A Beniczky utca a Baross utcából nyílt, a ma is meglévő Baross utca 87. volt a sarokház, és a Práter utca irányába tartott, de azt nem érte el, mert a Bókay utca mára szintén megszűnt, a Práter utcától ferdén tartó szakaszába torkollott egy poros kis terecskét alkotva.

A Baross utcai torkolat a két sarokházzal ma is megvan, most a Szigony utca hosszú panelház alatti szakasza indul onnan, ami a Práterig tart, de csak az elején ugyanaz a vonala, mint ami a Beniczky utcáé volt. Elmondva bonyolult, de a régi és a mai térképet egymás mellé téve világosan látszik, hova is kell a Beniczky utcát elképzelnünk. 

Sok siratni való nincs a Beniczky utcán, a Baross utcához közeli részén ugyan állt két szép bérház, de a többi, földszintes ház már alig volt alkalmas emberi lakásnak.

az összkomfortos lakótelepi lakásokba költözni a cselédudvarokból, a gangvégi közös illemhelyek és a lavórból mosakodás szoba-konyhás világából. 

A Baross utcai sarokház nyolcadik X-en túli lakóját kérdeztem, milyen is volt a Beniczky utca. Egy nevezetessége volt, mondta Béla bácsi, a Beniczky 3–5. alatt működő Otthon mozi. Bár kisgyermekként nem ide szeretett járni,

ami őt akkor nem érdekelte. Később építészeti tervező intézetben dolgozott, figyelemmel kísérte a bontásokat, és az építést is, s választ adott arra a rejtélyre, miért kellett a kis utca két szép lakóházát is elbontani. Ezek bauxitos házak voltak, amiknek akkor nem sok jövőt jósoltak. 

Ma már tudjuk, hogy a bauxitbeton nem veszít annyit a tartásából, hogy komoly kockázatot jelentene, feltéve, ha figyelnek a ház állapotára. A panelházak pedig sokáig velünk maradnak, pedig a 60–70-es években abban a tudatban építették őket, hogy kb. 50 év az élettartamuk, amire szintén rácáfolt az élet, ennek a sokszorosa a valóság.  

Az Otthon mozira azonban ma is sokan nosztalgiával gondolnak a facebookos megnyilvánulások szerint: „1966 nyarán ebben a moziban láttam egy zseniális filmet, az Előzést Vittorio Gassmann-nal”, áll az egyik bejegyzésben. A moziba lejtősen kialakított bejáraton át lehetett bejutni; azt mondják, olyan érzés volt, mintha pincébe sétáltak volna lefelé. Hasonlóan lejtős volt a budai Bartók mozi is, ami szintén egy lakóház alatt kapott helyet. 

Az ugyancsak 80-on túli Kecskeméti Kálmán grafikusművész személyes hangon emlékezett a mozira a Holdkatlan oldalán, „a második otthonom volt 13-14 éves koromban”, s „nagyon modern épület volt, a bauxitbeton körüli hisztéria pusztította el”. A barátjával lelkes moziba járók voltak, s Kerekes bácsi,

„Ő maga ugyanis szívesebben töltötte idejét a Koszorú utca sarkán lévő kocsmában.” Ha elszakadt a film, a nézők füttyögettek, a film végét pedig csengetés jelezte, hogy „nemsokára felkapcsolják a villanyt, a sötétben erkölcstelenül viselkedő párok igazítsák meg a ruházatukat”. 

De forgattak az Otthonban filmet is, a Régi idők focija készült a moziban. 

1967-ben zárták be. Egy 1970-es írás a filmszínházak fejlesztéséről arról adott hírt, hogy az Otthon mozinak nem kezdődhetett meg a felújítása, mert a bauxitbeton szerkezet állandó statikai felügyeletet igényel. 

A Beniczky utcát 1953-ban átnevezték Beniczky Lajos utcára az 1848-as honvédtábornok után. A térképen előtte csupán Beniczky szerepelt névként, s eredetileg Beniczky Ferenc főispán volt a névadó, aki a dualizmus kori Budapest fejlesztésében játszott fontos szerepet. 1905-ben halt meg, az utcát is nagyjából akkor nyitották meg, a régebbi térképeken még nem szerepel. 

Nyitókép: Csak a torkolata maradt meg a Beniczky utcának a két Baross utcai sarokházzal – Fotó: Mile Máté