Elindult az új ciklus, megalakult az új képviselő-testület. Miről fog szólni ez az öt év, mik lesznek a legfontosabb irányok?
Amit az elmúlt öt évben csináltunk, azt folytatni akarjuk. Biztos, hogy lesznek közterületi fejlesztések, folytatni szeretnénk a bérlakásprogramot és ugyanannyi figyelem fog irányulni az óvodaprogramra is. A minőségi fejlődés a célunk, ugyanazt, de jobban akarjuk csinálni.
Mondok egy példát erre: most az önkormányzat 50-60 lakást tud felújítani egy évben. Szeretnénk elérni azt, hogy ez a szám 90-100 lakásra kússzon fel. Ez egyben meg is mutatja, mi a legnagyobb vállalás ebben a ciklusban: hogy a saját működésünket, legyen az a szociális ellátás valamilyen formája vagy a hivatal működése, sokkal professzionálisabbá kívánjuk tenni. Olyan önkormányzatot szeretnék, ahol ügyintézés közben minden józsefvárosi azt érzi:
otthon van.
Ez az első pont. A másik a tavaly novemberben elfogadott roma program és annak a végrehajtása. Ebben nagyon nagyok a vállalások: öt év alatt kellene egy új kulturális intézményt és más intézményeket megcsinálni.
Végül pedig a helyi egészségügyben is nagy dolgokra készülünk – amennyiben nálunk marad a döntés lehetősége és joga. Szeretnénk szorosabbra fűzni az önkormányzat és a háziorvosok között a kapcsolatot. Közelebb kell hozzuk a közegészségügy szolgáltatásait a józsefvárosiakhoz, mert nagyon sokan nem élnek a közfinanszírozott egészségügy lehetőségével. A háziorvosok megbecsültsége rettenetesen alacsony, olyan jogokat vettek el tőlük, hogy szinte csak emelt szintű, orvos végzettségű betegirányítókká váltak, nem tudnak fölírni egy pelenkát sem egy betegnek. Ezért nagyon kevesen választják ezt a hivatást, és kevés a fiatal háziorvos. Háziorvosaink többsége rövidesen nyugdíjba vonul, és ha erre nem találunk valamilyen megoldást, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Van még időnk, szerencsére ez még nem sürgető, azonnali probléma.
Nagyon fontos a Szent Kozma Egészségközpont rendbetétele, ahol vezetői válság volt novembertől egészen mostanáig. Az új vezetéstől azt várjuk, tegyen rendet, és főleg, hogy orvosokat szerezzen a kerületnek. A hónap elején látható hosszú sorok nem elsősorban szervezési problémából alakulnak ki, hanem
mert nincsen elég orvos.
Ennek az oka egyébként politikai: a covid idején jelentősen megemelték az orvosok fizetését, ugyanakkor rájuk kényszerítettek egy olyan szolgálati viszonyt, ha közfinanszírozott egészségügyi intézményben szeretnének dolgozni, ami teljesen életidegen, rendőrökre találták ki. Aki teheti, ezért inkább a magánegészségügyben dolgozik. Vissza kell adni a lehetőséget, hogy vállalkozóként alkalmazzuk az orvosainkat, és azonnal többen lesznek. Ezt a kormánynak azonnal meg kell lépnie.
Új, ötéves egészségtervet írunk a kerületnek, ennek a fókuszában leginkább a megelőzés, a prevenció, a szűrés fog állni. Olyan nagy népbetegségeknél, mint a cukorbetegség vagy a metabolikus szindróma, az emberek orvosi ellátáshoz közelvitelével nagyon sokat tehetünk a józsefvárosiakért.
Ehhez mind pénz kell (a kormányzati döntés mellett), tervezni pedig nehéz, mert a kormányzati gazdaságpolitika rögtönöz.
Az előző évek felelős gazdálkodásának eredményeként a gazdasági helyzetünk lehetővé teszi a stabil működést, erre mindig figyeltünk. A jövőre nézve viszont bizonytalanok vagyunk. Már most hallani kormányzati terveket arról, hogy az önkormányzati szférából hogyan vonnak majd ki pénzeket a helyi iparűzési adó valamilyen mértékű elvételével.
Persze az ország települései között lévő fejlettségi különbségeket lehet úgy orvosolni, hogy a nagyobb adóerővel rendelkező településekről elvonják a pénzt és odaadják azoknak, ahol kevesebb adó folyik be, de hát erre van a szolidaritási hozzájárulás. Több mint 2 milliárd forintot fizetünk be most is, és ez már vetekszik a kötelező feladatellátásra szánt állami normatíva összegével! Tehát amit Józsefvárosnak ad a központi költségvetés,
azt a kormány vissza is veszi.
Van egy ökölszabály, amit még Atkári Jánostól tanultam, aki az első ciklusban megalapozta a gazdasági tudásunkat: egy önkormányzat működésében a pénz nagyjából 80, de inkább 90 százaléka a kötelező feladatok ellátására megy el, ez esetben nincs mérlegelési lehetőségünk. Ha nem történne semmi elvonás, akkor is észnél kell legyünk, hogy mire fordítjuk a közpénzt, amit ránk bíztak a józsefvárosiak. De ha elviszik a költségvetésünk fennmaradó 10 százalékát is, akkor valójában csak működni tudunk, kevés önként vállalt feladatra marad majd pénzünk.
Hogy ha kevesebbet vesznek el, akkor kell majd a tudás, a finesz, a tapasztalat – de ebben a józsefvárosiak bízhatnak bennünk. Eddig mindig megtaláltuk a megoldást, hogy miként tudunk jó gazdálkodással pénzt teremteni.
November közepén nyújtja be a kormány az országos költségvetést, akkor látszik majd, hogy az önkormányzati alrendszer mennyi pénzből gazdálkodhat. Egy önkormányzat nagyon kicsi részben tudja meghatározni a saját bevételeit: az ingatlanhasznosításról és a helyi adókról dönthetünk mi, ezek a bevételek viszont a költségvetés arányaihoz képest nem nagy pénzek.
A fővárossal egészségügyi kérdésekben nem lehet együttműködni? Ott van valamennyi jogi és gazdasági mozgástér, amit nem használ ki a főváros, több lehetőség lenne az egészségügy működésének javítására.
A felvetés jogos. Órákat tudnék mesélni arról, hogy ez miért nem vált valósággá. Leginkább a kétszintű önkormányzati rendszerből adódó eltérő érdekek az okai, mert nem nagyon szeretik a kerületek kiengedni a kezükből azt, ami náluk van. Úgy gondolkodnak, az biztosan megvan és jól el tudják látni.
A kétszintű önkormányzatiság olyan helyzeteket állít elő, amikben egymásra vagyunk utalva: ki takarítja a Népszínház és a Baross utcát meg a körutat? Elvileg a főváros, de a gyakorlatban
egyre nagyobb mértékben a kerület.
Ha a fővárosnál – általunk méltányolható, egyébként nagyon méltánytalan okok miatt – nincs arra pénz, hogy mindent el tudjanak látni, akkor a kerület nem teheti meg, hogy ne szálljon be, ugyanis nem maradhatnak koszosak a főváros által fenntartott józsefvárosi közterületek sem.
Rá vagyunk utalva az együttműködésre, de a fővárosi politikai helyzet most még nem alkalmas hosszú távú stratégiák kialakítására. Ugyanakkor a kerületek közötti együttműködésben rengeteg lehetőség van. Azokkal a polgármesterekkel, akikkel sűrűn és gyakran beszélünk, már most találtunk legalább két-három olyan témát, aminél
érdemes összehangolnunk a működésünket.
Ebből az egyik egyébként éppen az egészségügy.
A konkrétabb ügyekre rátérve: a Pázmány Campusnál mi az önkormányzat álláspontja, illetve mi az, amit el lehet érni?
Az alakuló ülésen a képviselő-testület elfogadta az előterjesztésemet egy olyan egyeztető fórum felállításáról, amelyben az ügy minden érdemi szereplője részt vehet, és ahol információt tudunk átadni egymásnak. Szerintünk a Pázmány-ügyben nagyon hamar szembe fog jönni a valóság, és akkor biztos, hogy korrigálni kell a most érvényben lévő terveket. Azt kell látni, hogy ez a projekt, mint ahogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kisajátítással indult projektje is – próbálok finoman fogalmazni – nem a kormányzati szakértelem csúcsteljesítménye. Ezek kontár módon végigvitt, inkompetens tervek, melyeket hatalmi erőszakoskodással vittek át, sikerrel.
Nekünk kellett megszervezni a társadalmi egyeztetést, és amikor megpróbáltunk élni a saját, egyébként törvényben biztosított hatásköreinkkel és jogosítványainkkal, akkor utánunk nyúltak és elvették az önkormányzatoktól ezeket a jogokat.
Ez a dinamikája ennek a történetnek. A választott testületek képviseleti jogát pedig felülírja egy nem választott testület, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szándéka, hogy ha a fene fenét eszik, akkor is itt építkeznek. Én most úgy látom, ebben az ügyben van egy lehetőségünk arra, hogy jobban érvényesülhessen az, amit mondunk, mert ha fel akarják építeni a Pázmány Campust, figyelembe kell venniük azt, hogy
a négy oda beékelődő társasház épsége kiemelten fontos.
Nem fog tudni ott senki sem úgy bontani, hogy ne lennének komoly, azonnal kezelendő problémák. Ezért kezdtük el a házak statikai vizsgálatát önkormányzati pénzből, pedig ezt az építtetőnek kellett volna elvégeznie.
Jól látható, hogy a bontás mekkora környezetterheléssel jár, és hogy amikor elkezdik tényleg kihordani onnan a sittet, a közlekedés hogyan fog majd fejre állni. Most már a kormányzat is keresi azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyekkel a maga számára kisebb kockázatúvá tudja tenni ezt a politikailag eldöntött dolgot. Úgy látom, hogy nyílnak lehetőségek.
Többnyire tűzoltás lesz ez a lehetőség, de azt is meg kell tenni a józsefvárosiak érdekében. Szerintem el fogunk jutni két-három esetben oda, hogy érdemben lehessen változtatni a terveken és a lebonyolításon.
Most az a javaslat, hogy hozzunk létre egyeztető fórumot a kormányzattal és az építtető egyházzal, ami a helyzethez igazodva visszaadja a józsefvárosi önkormányzatnak azt a lehetőséget, hogy egyértelműen befolyásolja ezt a történetet. Biztos, hogy meg fog ott épülni valami, hacsak az ország kasszája nem ürül ki előbb.
Mi van az NKE-s Diószegi-projekttel?
Az önkormányzatot derült égből gumibotként érte az, amit ott akar csinálni a kormány. Volt egy saját fejlesztési koncepciónk, a DIÓ2030, amit lenulláztak egy velünk nem egyeztetett, salátatörvénybe becsempészett politikai tervvel, aminek ráadásul nincsen felelőse.
Nem tudjuk, hogy ki a kormányzati gazdája ennek a projektnek. Mindenki csak Orbán Balázst, a magyar hazafiság új héroszának a nevét emlegeti. Azon a szinten, ahol valaminek történnie kell, ott azért történnek dolgok: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, aminek dolga azt meghatározni, mennyi pénzt kapjon az önkormányzat azért, hogy elvették az épületeit.
Annak, hogy itt bármi épüljön, alapfeltétele, hogy az önkormányzat olyan kárpótlást kapjon, amely tartalmazza a lakók elhelyezésének költségeit és az önkormányzat kártalanítását. Nem lehet másképpen.
Komoly szakmai munka eredményeképp az iskolaépületért és a hulladékudvarért olyan értékbecslést kaptunk, amire azt mondtuk, igen, ez elfogadható. Reméljük, megszületik a kormányban is a felismerés, hogy közös érdekünk a kisajátított lakásokban élő családokat
jó minőségű józsefvárosi bérlakásokban elhelyezni,
és ezt minél hamarabb meg tudjuk tenni.
Most úgy látjuk, hogy ennek legkönnyebben és a legjobban vásárlással tudunk eleget tenni. Az alakuló képviselő-testületi ülésen megígértük, megnézzük, hogy lehet-e építeni, lehet-e bérelni lakásokat, vagy azokkal egyezkedni, akik most építenek, vagy most építettek lakásokat Józsefvárosban, hátha itt is lehet találni részleges megoldást.
De azt mindenképpen kikötném, hogy ütemezetten fizesse ki az állam a kisajátított tulajdonunk a lakók elhelyezésének költségeivel megemelt ellenértékét, hogy ne álljon le majd a folyamat. Ahogy mi haladunk a vásárlással, úgy küldjék a pénzt a következő egy évre.
Az első testületi ülésen egy eléggé konfrontatív nyitóbeszédet mondott, amiben hangsúlyos volt az, hogy „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” momentum a Fideszre és hozzáállására utalva. És elfogadta a testület az új szmsz-t is, ami pedig a Fidesz szerint korlátozza a megszólalásainak körét. Ez mennyiben egyeztethető össze azzal a demokratikus elköteleződéssel, ami az ellenzéki önkormányzatok sajátja?
A legegyszerűbb válasz persze az, hogy nézd meg, ki mondja. A Fidesz 2015 óta folytat Magyarországon teljesen indokolatlanul rendeleti kormányzást. Az összes döntést, ami a kerület lakóit érintette, előzetes tájékoztatás nélkül, a demokratikus minimumot sem betartva hozták meg. Minden egyes döntésnél így jártak el, azoknál is, amelyeknél sérelmeztük, hogy az önkormányzatok törvény által biztosított hatásköreit elvonták. A Pázmány Campus ügyében sem maradt helyi védelemre és településképi védelemre lehetőségünk, sőt már arról is Debrecenben próbálnak helyismeret nélkül döntést hozni, hogy 220 kilométerre tőlük, a Palotanegyedünkből milyen úton vigyék ki a sittet.
Nagyon nehéz komolyan venni a Fidesz aggódását a demokrácia csorbulása miatt, amikor nap mint nap ezt tapasztalod a részükről.
De hogy érdemi választ is adjak: 2019 után nem volt olyan képviselő-testületi ülés, ahol az első napirendi pont tárgyalása ne tartott volna délig. A képviselők, akik benn ülnek a testületben, tegyék fel maguknak a kérdést: miért vannak ott? Nem csak nekem fáj, hogy nem dolgozunk, és idétlenkedésekkel, egymás zrikálásával, obstrukcióval töltjük az időt. Én sokat beszélek a józsefvárosiakkal, olyanokkal is, akik nem rám szavaznak, és ezt szinte mindenki kifogásolta, mert ez nem munka. Ezen változtatni kell, ha dolgozni akarunk, akkor annak meg kell teremteni a feltételeit. Az ügyrendet szabályozó szmsz erről szól.
Ezért azt javasoltam, hogy legyen napirend előtti politikai vita, és akkor ami belefér, hadd szóljon! Utána viszont, az érdemi napirendeknél, ne általános politikai öblögetéssel töltsük a drága időt, hanem a konkrét ügyekről legyen szó.
Választódjon ketté, hogy mi a politikai vita terepe, és mi a munkáé. Azt, hogy felesleges, már nyolcvanszor végigbeszélt ügyrendi kérdésekkel több órán át elhúzhassák az ülést, nem akarom tovább folytatni. Miért szüntettük meg a kérdéseket? Mert visszaéltek vele. De szerintem két-három testületi ülés után ki tudjuk nyitni majd ezt a témát újra.
Erről szólt a beszédben az „adjonisten, fogadjisten”. Ez a fogadjisten a válasz az előző öt év adjonistenére, amikor a fideszes képviselőket nem a jobbító szándék vezette, hanem az, hogy akadályozzák a munkát. De megígértem azt is, ha a fideszes képviselők változnak,
akkor mi is változni fogunk.
Visszatereljük a munkához és a választóknak felelős politikusi viselkedéshez a testület működését. Ha ez megtörténik, ha látjuk a változás eredményét, akkor majd vissza lehet venni a szigorból, de addig nem.
Lehet hallani olyanokat, hogy a színfalak mögött normálisabb dialógus folyik a két tömb között, míg a színpadon ádáz politikai csata zajlik. Ez mennyire van így?
Személyes viszonyokban így van. Néha brutálisak a viták és bokamagasságig süllyednek az egymásnak szánt sértések, de amikor nem lát a kamera, nincs bekapcsolva a mikrofon,
mindenki tisztelettudó, udvarias.
Ezt én nagyon nehezen szokom meg.
Az lehet, hogy a Fidesz politikusainál a politikai munkában minden megengedett a másik legyőzése érdekében, ezért abban másfajta erkölcsi értékrendet követnek, és simán vissza tudnak térni a normális hétköznapi viselkedésbe, ahol végighallgatjuk a másikat, s nem beszélünk közbe, amikor a másik éppen előadja a gondolatait. Ezt a kettősséget mi nem tanultuk meg, és nem is szeretném, hogy megtanuljuk. Szeretnék politikusként is a hétköznapi erkölcs alapján, a választott képviselőhöz illő viselkedési normák szerint működni, mert a választóink is ezt várják tőlünk.
Megint egy kicsit konkrétabb ügyre kérdezek. A terézvárosi Airbnb-tiltást eredményező népszavazás után mire készül a kerület, itt mit okozhat az ottani döntés, lesz-e ilyen szempontból változás a szabályozásban?
Szabályozásban lehet. Meg kell várnunk, hogy mit lép a kormány. (A beszélgetés még azelőtt készült, hogy a vonatkozó adóemelést bejelentette volna a kormány – a szerk.) Akik szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Magyarországon a lakhatási válság megoldódjon, szerintem
túlértékelik az Airbnb szabályozásának lehetőségeit.
Egyszerű közgazdasági példa, hogyha egy adott területen a lakáshiány 20 százalékos (tehát a keresleti oldalon van 20 százalékos többlet, és ez határozza meg, hogy mennyi a hosszú távú lakásbérlet ára), akkor hiába rakunk be 10 százaléknyi lakást, még nem fog megszűnni a keresleti többlet, csak csökken a hiány, és ez ugyanúgy meg fogja határozni az árakat. Egészen addig, amíg a lakáskínálat nem lesz nagyobb, mint a kereslet, nem fog csökkenni a bérleti díj a hosszú távú kiadásnál.
Lehetne célzott adórendelkezéseket hozni, amelyekkel jobban megéri a hosszú távú lakáskiadás, mint az Airbnb. Lehet rendelkezést hozni, amivel helyzeti előnyt kaphat, vagy legalább fölkerül a választható tételek közé az önkormányzat lakásügynöksége mint hosszú távú lakásbérlő. De fontos jelezni: a törvények eddig semmilyen adózási megoldást nem engedtek bevezetni az önkormányzatoknak, csak a tiltást.
És még valami: ha Józsefvárosban valamennyit csökkenne a hosszú távú lakásbérlet díja az Airbnb teljes tiltásával, mondjuk egy átlagos lakás 250 ezer forintos havi díja 230 ezerre, ez a lakhatási válság által leginkább sújtottak számára
még mindig elérhetetlen lenne.
A középosztály, a fiatalok számára lenne egy kis könnyebbség, ami fontos lehet, de ezért a kis könnyebbségért az önkormányzatnak nagyon nagy árat kellene fizetnie.
Az Airbnb-ből befolyó adóbevétel kiesése gyakorlatilag elvinné a szociális támogatásra fordítandó költségvetésünk teljes összegét. Nem mondhatunk le arról a bevételről, amit a rövid távú lakáskiadás után kapunk. De arról sem fogunk lemondani, hogy szabályozzunk és szigorítsunk, ha kell.
Új vezetője van a roma kisebbségi önkormányzatnak. Az előző vezetéssel nem volt ideális az együttműködés. Lehet-e ebben változásra számítani, van-e, lesz-e erről valamiféle tárgyalás?
Van az a pillanat, amikor mindenkiben megfogalmazódik, hogy új fejezetet kell nyitni. Szerintem itt tartunk most. Október végén lesz az első munkaülésünk Oláh Tibor úrral, az új kisebbségi önkormányzati vezetővel. Abban maradtunk, hogy ők is hozzák a saját problématérképüket, meg mi is. Ott ki fog derülni, tudunk-e konstruktív viszonyt kialakítani, tudunk-e együtt dolgozni. Én őszintén hiszek abban, hogy a közös munka a legerősebb bizalomerősítő. Én ezt szeretném, nem akarok háborúzni.
Márcsak azért sem, mert a roma programunkat és az ötéves intézkedési tervet végre akarjuk hajtani. Ez sokkal könnyebb lesz, ha nem a roma önkormányzat ellenében, hanem velük együttműködve, partneri viszonyban történik.
A forgalomcsillapítás és az új parkolási rendszer már megy egy ideje. Mik a tanulságok? Például a Karácsony Sándor utcában még mindig elég nagy a dugó.
Tele van vele a sajtó, hogy a belvárosi kerületek követni akarják a mi parkolási megoldásunkat. Megvizsgálták az eredményeinket és belátták, hogy ez a jövő útja. Büszke vagyok rá, hogy megtörtük a jeget.
Szerencsére járok minden forgalomcsillapított részen. Azt látom, ahol valami nem működik, ott az élet megoldja: nem veszik figyelembe, áthajtanak, kiveszik a pollert, vagy mellettem szívják a fogukat a 99-esen, amikor éppen dugó van.
Egy jó politikai vezetésnek észre kell ezt vennie és
korrigálni kell.
Ezen dolgozunk most. Előttünk van a Népszínház- és a Csarnoknegyed forgalomcsillapítása. Volt lakossági fórum a Népszínház utcáról és a II. János Pál pápa tér környékéről – az ott élők várják ezt, ez eléggé egyértelmű volt.
A magdolnanegyedi forgalomcsillapítás korrekcióját arra fogjuk felhasználni, hogy okosítsuk magunkat, s ne kövessünk el felesleges tervezési hibákat. Ehhez még többet kell beszélnünk a helyben lakókkal. Ők a tervezőknél is jobban ismerik a környék utcáit, ott élnek. Erre kell alapoznunk tudva azt is, hogy a forgalomcsillapítás nem mindenkinek tetszik. De sosem fogunk lemondani a nagyobb célról: hogy ez a város egészségesebb, jobb, gyalogosbarátabb, lakosságbarátabb közlekedéssel rendelkezzen.
A választás előtt hirtelen felbukkant több polgárőrségi kezdeményezés. Mit lehet ezekről tudni?
Kettőről tudunk, folyamatban van a megalakulásuk. A polgárőrség alapításának van egy egyesületalapítási része, a polgárőröknek el kell végezniük a polgárőr tanfolyamot, és utána az önkormányzat a rendőrség bevonásával megköti azt a szerződést, ami alapján elkezdhetik a munkájukat.
Mi a Budapesti Polgárőr Szövetséggel vagyunk kapcsolatban. Ők már alig várják, hogy nálunk ne csak a szomszéd kerületekből átjövő polgárőrök dolgozzanak a nagyobb rendezvényeknél, s legyen rezidens polgárőrségünk.
Ha megalakulnak, az önkormányzattól a lehetőségeinkhez képest minden támogatást meg fognak kapni. Kell autó, benzinpénz, ruha stb., senkitől nem várható el, hogy ha a szabadidejét járőrözésre használja, neki ehhez minden szükséges saját pénzből meglegyen.
Tehát biztos, hogy ez költséggel fog járni, de ez az a tétel, aminél
nem nagyon fogunk gondolkodni.
Már önmagában csak az rengeteget segíthet Józsefváros közbiztonságán, ha új egyenruhások jelennek meg a köztereinken. Ezért mi elég sokat vagyunk hajlandók tenni.
A pártpolitikai térképet eléggé átrajzolta a Tisza Párt, van-e velük bármilyen kapcsolat?
Véget ért már az az időszakom, amikor közelebb voltam a pártpolitikához, mint amennyire az egyébként a habitusomból adódott volna.
2019-ben a Momentum, felvállalva a polgármester-jelöltségemet, lehetővé tette, hogy függetlenként induljak. Ezért ültem be a Fővárosi Közgyűlés Momentum-frakciójába, de az a ciklus véget ért, barátságban váltunk el. A kerületi polgármesterek már nem tagjai a fővárosi közgyűlésnek, én magam sem ambicionáltam ezt. Van elég dolgom Józsefvárosban. Független polgármesterként nem lesz más szervezettel formális kapcsolatom, csak a saját civil szervezetemmel. Indulok a C8 Civilek Józsefvárosért tisztújításán, szeretnék részt venni az egyesületem irányításában elnökségi tagként.
Nekem kutya kötelességem mindenkivel ápolni a kapcsolatokat, hogy el tudjam intézni azokat a dolgokat, amelyek a józsefvárosiak számára fontosak. Éppen a napokban küldtem el egy levelet az új fővárosi képviselőcsoportok vezetőinek, sok sikert kívántam nekik és felsoroltam azt a hét témát, ami a kerületünknek kiemelten fontos, a fővárosi szolgáltatásoktól kezdve egészen a Rákóczi téri csarnok revitalizálásáig. Azt kértem tőlük, a józsefvárosi érdekek mentén foglalkozzanak ezekkel és hozzanak nekünk megfelelő döntéseket. Ezt megkapta a Tisza Párt fővárosi frakcióvezetője is.
Nagyon várom azt, hogy leüljünk erről beszélgetni. Velem nem fognak tudni általános politikai vagy pártpolitikai kérdésekről beszélgetni, de arról, hogy Józsefváros hogyan kerül jobb helyzetbe, akármennyit és bármikor lehet beszélni.
A változó párttérképet az ember persze nem tudja figyelmen kívül hagyni. De polgármesterként pragmatikus vagyok, az eredmények érdekelnek és a józsefvárosiak érdekei. Ha más képességekre is szükség lesz, hogy a helyi érdeket érvényesíteni tudjuk a fővárosban, akkor alkalmazkodni fogok. Az biztos, hogy sokkal diplomatikusabbnak és nyitottabbnak kell lenni.
Fotók: Mile Máté