„Fecónak az az álma, hogy egy neves focicsapatban játsszon. 2-3 éve jár hozzánk, az udvaron kezdtük vele rúgni a bőrt, tanítgattuk, igyekeztünk kikövezni az utat előtte. Persze ő is sokat beletett, decemberre pedig leigazolt játékosa lesz egy egyesületnek. Lépésről lépésre halad az álmai útján. Mondtuk neki, az első meccsén az első sorban fogunk szurkolni” – mondta Fehér György, a Kesztyűgyár programszervező referense. „Az a dolgunk, hogy a gyerekeket úgy ösztönözzük és támogassuk a rendelkezésünkre álló eszközökkel, hogy merjenek álmokat szőni, és elhiggyék, megvalósíthatják azokat.” 

Fehér György másfél éve dolgozik a Kesztyűgyár Nyitott terében, jobbára sportfoglalkozásokat szervez gyerekeknek, segítő beszélgetéseket folytat velük, és aktívan részt vesz a közösségépítő munkában is: tartja a kapcsolatot a családokkal. Közreműködője az újonnan indult szülői műhelynek, jövőre informatikai alapképzést tart az idősebb korosztálynak, szakmai konferenciák, rendezvények tevékeny közreműködője. Folyamatosan tanul, képzi magát.

A Kesztyűgyárban végzett elhivatott munkájáért Józsefvárosi Közösségekért díjjal tüntette ki az önkormányzat. „Nagyon meglepett a díj, mert a munka, amit végzünk itt a közösségi házban, és egyébként Józsefvárosban is, magától értetődő, nem képzeltem, hogy lesz visszacsatolása. Nálunk az a jelszó, hogy hidat képezzünk a józsefvárosi emberek között, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, megértsük egymást, befogadóbb környezetet építsünk. Együtt egy közös jövőt is.” 

Fehér György a Losonci téri iskolába járt. „Sokat köszönhetek annak az intézménynek, ott kezdődött a sportkarrierem.” Később a BVSC-ben edzett, az úszás mellett táncolt is, országos bajnokságon harmadik helyezést ért el hiphop tudásával. 

A nap végeztével a Leonardo da Vinci utcában lévő Napklubba járt, rabló-pandúrozással, fogócskával, bújócskával vagy épp hógolyózással töltötte az időt. „Nagyon szerettem barátokat szerezni, nyitott és szociálisan érzékeny voltam.” Már akkoriban is felsejlett a segítői mivolta; nem csak szendvicsét osztotta meg rászoruló társaival, mindig beállt azok mögé, akiket bántottak. Ha pedig csapatban játszottak, azon volt, minél többeket fogadjanak be, elutasította a kirekesztést. 

Édesanyja javaslatára előbb szakmát szerzett, épületburkolónak tanult. „Azt mondta, ha szakmád van, meg tudsz élni, van valami a zsebedben.” Az édesapja zenészként dolgozott, a rendszerváltozás után könyvtáros lett. „Akkor össze kellett húzni kissé a nadrágszíjat, és volt, hogy a diákmunkával keresett pénzt haza kellett adnom. Egyszer kinéztem egy cipőt, édesanyám azt kérte, keressem meg a rávalót, aztán mondjam el, milyen érzés saját keresetből vásárolni. Megvettem a cipőt, és még maradt 10 ezer forint a fizetésemből, azt odaadtam édesanyámnak és megköszöntem az iránymutatását.”

Később letette az érettségit és egyetemre ment, szociológusként végzett. „Azt gondolom, társadalmunkban mindennek a kulcsa a tanulás. Az mindegy, hogy egyetemre megy az ember vagy szakmát tanul.” 

Az egyetemi évei alatt súlyos baleset érte: otthonukban rászakadt a galéria, csigolyatörést szenvedett. Habár felépülésének másfél évére kihívásokkal teli, nehéz időszakként emlékszik vissza, életpályáját meghatározó élményként tartja számon. „Szükségem volt rá, és meg is kaptam minden olyan segítséget, akár a rokonoktól, barátoktól, ami vitt tovább, előre az utamon.” 

Az volt a vágya, hogy terepen, az emberek között dolgozhasson, ott segíthessen, ahol a legnagyobb szükség van rá. „Azt tapasztaltam, ha összefogunk, akkor tudunk segíteni az elesettebbeken, legalább kicsivel jobbá tudjuk tenni az életüket.” 

Pályája során volt gyermekügyi referens, családsegítő több kerületben is, ám a kihívások Józsefvárosba vonzották. „Mintha valami visszahívna ide: szeretném továbbadni a gyerekeknek mindazt, amit én itt kaptam: közösséget, sportlehetőséget, törődést.”

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf