Folytatódik a Szentkirályi utca kálváriája

2022. január 10.

Teljesen megújul a Trefort Gimnázium

Jó hír, hogy kiírták a közbeszerzést az ELTE Trefort Gyakorló Gimnázium megújulására, bővítésére. Rossz hírnek tűnik ez viszont a Szentkirályi utcaiaknak, mert ezzel kettőre nő az utcában zajló közeljövőben elkezdődő nagyberuházások száma, ami az utca élhetőségét és felújításának lehetőségeit nehezíti. Sőt a kettőből három is lehet.

Megújul a Trefort és a Szentkirályi utca sarkán álló ELTE Trefort Gyakorló Gimnázium épülete, írja a Magyar Építők az uniós közbeszerzési értesítő alapján. A tendert az állami Beruházási Ügynökség BMSKI Zrt. írta ki, és magába foglalja a műemléki környezetben lévő épület teljes körű építészeti, tartószerkezeti, belsőépítészeti, gépészeti, erős- és gyengeáramú szerelési munkákat tartalmazó átalakítását, a kivitelezést épületrekonstrukcióval, bővítéssel, aula létrehozásával, lift és konyhatechnológia telepítésével.

A közbeszerzés nyílt, tehát bárki elindulhat rajta. Az ajánlattételi határidő január 31. – mivel a hirdetményt 4-én adták közre, gyakorlatilag három hét alatt kellene kidolgozni a terveket a pályázóknak. Az elbírálásban az ár a fontos: 70 pontot ér, a minőségi kritériumok összesen csak 30-at. A fejlesztést 500 nap alatt kell lefolytatni.

Fotó: Nagy Dániel

2018-ban már kiírtak egy közbeszerzést a Trefort tornatermének, öltözőinek és vízesblokkjainak a felújítására, de ez végül eredménytelenül zárult.

Azt tehát még nem lehet pontosan tudni, hogy mikor kezdődik a felújítás, de nagyjából másfél évig fog tartani. A Szentkirályi utca kálváriája ezzel folytatódik: a hányattatott sorsú utca felújítása egyre tolódik, mivel egyfelől a Pázmány Campus munkálatai teszik értelmetlenné a felújítási munkálatokat – ez a Bródy Sándor utca és Múzeum utca közti szakaszt érinti majd, és 2027-re ér a tervek szerint véget. De ha a Trefort utcai részen is munkálatok lesznek, azt a részt sem lesz érdemes megújítani.

A kerületnek fásítási tervei vannak erre a szakaszra, Könczöl Dávid momentumos helyi képviselő is a Bródy-Rákóczi út közti szakasz felújítását említette lapunknak adott nyilatkozatában, mint megújítható szakaszt.

A szintén momentumos, szintén palotanegyedi képviselő Sátly Balázs pedig azt mondta, 2027 után érdemes a Szentkirályi felújítását elkezdeni.

A testületi ülésen a Fidesz többször vetette a Közösen Józsefvárosért frakció szemére, hogy nincs koncepciója a Palotanegyedre vagy akár a Szentkirályi utcára nézvést, nincsenek céljai vele – de úgy elég nehéz tervezni, ha a területen az állam újabb és újabb nagyberuházásokat hoz létre.

Vegyünk hozzá még egy nagyberuházást a környéken: 2021 nyarán hirdették ki a Puskin utca 4. alatti, a Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének egykori székházának, ma már a kormányhoz közelálló Kommentár Alapítvány tulajdonában lévő Tranzit Háznak nevezendő épület tervpályázatának győztesét. A munkálatok elkezdésének időpontja még nem ismeretes, de ez sem lesz kis munka: még autóliftet is építenek az épületbe, hogy autóbemutatók is lehessenek itt.

Azaz a Palotanegyed elég sok nagyberuházás elé néz a következő években.

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2021. november 19.
November 11-én jelentették be annak a tervpályázatnak eredményét, melyet az egykori Magyar Rádió területén felépülő Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) campusának létrehozására írtak ki. Hétfőn a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) eseményén ismertették a pályázatokat.
2021. november 12.
November 11-én sajtótájékoztatón jelentették be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Campus nemzetközi tervpályázatának eredményét, ami a bírálóbizottság egyöntetű döntése alapján született meg. A nyertes pályázó a Közti Zrt. és a Hamburg C. konzorcium lett – írta az epiteszforum.hu. Az új épületkomplexum 2026-ra készül el.
2021. május 18.
Angi Istvánnal, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Városüzemeltetési Igazgatóságának helyettesével a Jázmin utcai gázvezeték-felújítás kapcsán beszélgettünk arról, miként igyekeznek megvédeni a fákat és milyenek a zöld szemléletváltás esélyei.

További cikkek

2026. október 16.
Október 19-től Józsefváros több pontján is dolgozni fog a JGK a járdák rendbetételén; a munkálatok idején egy-egy helyen átmenetileg korlátozhatják a közlekedést.
2026. október 15.
Pálos György portréfotóiból nyílik tárlat a Rákóczi téri vásárcsarnokban, kulturális kísérlet részévé téve a rendhagyó környezetet is.
2026. október 15.
Szigorúbb fellépést tervez az önkormányzat a problémás lakáshasználókkal szemben, rendszeressé tenné a bérlők jövedelmi és vagyoni helyzetének ellenőrzését, és a lakáscserék szabályain is változtatna. Az új lakásrendelet minden önkormányzati bérlőt érinthet, a tervezetről november 20-ig várják a lakosság véleményét.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.