Csöndes és szép megemlékezés volt. Virrasztásra hívták az embereket. A virrasztás, virrasztolás élő roma hagyomány, a gyász része: míg el nem temetik hallottjukat, hozzátartozóik nem hunyják le a szemüket. Itt most ez jelképes lehetett csak, a koncentrációs táborokban meghaltakat soha nem temethették el a rokonaik.
Az eseményt az önkormányzat az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány önkénteseivel, a Deák-Diák Általános iskola tanárával, Puporka Elemérrel és diákjaival, valamint a Jószefváros Újságban is rendszeresen publikáló Kalla Éva íróval együtt szervezte meg.
Fél nyolckor a Teleki téri park nagy fája alatt kezdődött a megemlékezés, a virágágyás mellett, amibe egy éve ugyanezen a napon a cigány zászlót megjelenítve ültettek virágokat.
A Dzselem, dzselem kezdetű roma himnuszt énekelte el először három testvér, Balogh Attila, Balázs és Liliána, gitáron Puporka Elemér kísérte őket (a nyitóképen). (A gyerekek édesanyja, Ádám Éva volt az első helyezettje a múlt évi meseíró pályázatnak.)
Közben egészen beesteledett, csak az utca halvány fényei világítottak. A sötét fák közt állni szokatlan érzés volt, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindenki kicsit befelé tudjon fordulni, és értelmet nyerjen a virrasztás.
A Pikó-féle önkormányzat többedszer rendez ilyen „egyszerű” megemlékezést, ami nélkülözi a megszokott színpadtechnikát, díszleteket, pulpitust, fényeket, ezt nem mindenki érti, de ezek a megemlékezések éppen a családias, emberközeli voltuk miatt bizonyultak hatásosnak.
Pikó András polgármester a fa alatt szólt néhány szót az összegyűltekhez. Emlékeztetett arra, hogy a cigányok jogfosztása már a nácizmus ideje előtt, az 1910-es években elkezdődött Magyarországon. A cigányokat 1943-tól hurcolták kényszermunkára, az 1944. március 19-i német megszállás után legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között. 1944 augusztusában cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel, a nyilas hatalomátvétel után pedig megindult országszerte a roma családok szervezett deportálása a németországi táborokba.
„A magyar államot képviselő magyarok tették ezt magyar romákkal. Jó lenne azt mondani, hogy ez a szörnyűség ma már csak történelem […], sajnos nem mondhatom, hiszen az eszmék, amelyek a holokauszt áldozatainak lemészárlásához vezettek, ma is jelen vannak, sőt újra erősödnek” – mondta Pikó. Úgy látja, a rasszizmus híveinek fontos a kirekesztés fenntartása, ezért hevesen ellenzik az óvodai és iskolai szegregáció felszámolását, a romák munkához segítését, a szociális felzárkóztatást, az egyenlőség megteremtését. „Szomorú, hogy ma Magyarországon ezek a nézetek – például a »fajkeveredés« fogalmának zavaros felemlegetésével – a legfelsőbb szintről kapnak megerősítést. Mi itt, a büszkén sokszínű Józsefvárosban azonban nem kérünk semmiféle uszításból, amely fenyegeti a kerületünk békéjét, biztonságát és sérti a romákat, […] és minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a kirekesztés, a félelem és gyűlölet helyét átvegye a szolidaritás és elfogadás kultúrája.” Ennek gyakorlati példájaként megemlítette a kerület óvodai programjait és lakáskoncepcióját, a roma származású tehetségek támogatását.
Pikó András a Facebook-oldalán is írt az eseményről, ahol a teljes beszéd is elolvasható.
Hogy miért lett ez a nap a roma holokauszt napja, emlékezve az 1944. augusztus másodikáról harmadikára virradó auschwitzi éjszakára, amikor közel háromezer roma foglyot mészároltak le, ennek részleteit ebben a cikkünkben olvashatja el:
Itt olvasható részlet abból a költői prózából is, amit Kalla Éva írt a koncentrációs táborban magzatát veszítő anya érzéseiről – vissza-visszatérő gyönyörű sora: „piros-barna bőröd édes cukorillat, szénszínű szemedben ezer csillag” –, ezt Fullajtár Andrea olvasta fel a megemlékezés második részében, ami irodalmi, történeti, zenei és filmes összeállítás volt, és egyaránt szólt az értelemhez és a szívhez, hogy szándéka szerint legyen „híd romák és nem romák között”.
Ezt az összeállítást már a park elején található színpadon adták elő a közreműködők, azonban itt sem voltak fények, és taps nélkül követték egymást a szereplők, hiszen ez is e különleges virrasztás része volt. Ezért nem is volt indokolt Záhonyi Enikő – aki az önkormányzat részéről az egyik szervező, és az est háziasszonya volt – szabadkozása a világítás hiányára, mert a felolvasást kissé nehezítette, de csak pár pillanatig, amíg a kor mécsesét, a mobiltelefont be nem fogták világítani.
Az auschwitzi cigány tábor történetét Berki Csilla, Bogdán Adrienn és Horváth Norbert, az UCCU Alapítvány önkéntesei olvasták fel, az Auschwitz balladát a Dromara együttes tagjai, Gulyás Zsuzsi, Puporka Elemér és Nagy Tibor adta elő. Zárásként pedig levetítették a Darinka című filmet, ami az egyetlen, ami a roma holokausztot ebben a művészi megközelítésben feldolgozza. A film a Roma Produkciós Iroda szervezésében 2020-ban, a covid-zárlat idején készült egészen kicsi költségvetésből. Ha nem is lett tökéletes alkotás, mégis magával képes ragadni a nézőt, érzelmeket és gondolatokat kavar fel.
A Teleki téri park ideális helyszín volt a megemlékezéshez. Különleges a kapcsolata a zsidó holokauszthoz is, nemcsak azért, mert erről a környékről hurcolták el a legtöbb zsidót, és pár száz méterre, a pályaudvaron vagonírozták be őket, hanem mert a kisszínpad éppen a Teleki tér 22. felé néz, ahol egy lakászsinagóga van, amit szintén egy koncentrációs tábort megjárt ember, Gláser Jakab tartott életben a mai napig.
Fotók: Huszár Boglárka
