Csakugyan

csakugyan065
2025. február 23.

Engländert mindenki ismerte – zsidó élet Józsefvárosban a huszadik században

Zsibi, kóser pékségek, vágodák, jiddis kabaré – minden volt itt. Utána pedig a „Kis Varsó”, az ellenállás nem teljesen világos, de létező története.

Powered by RedCircle

Kevéssé köztudott, de az 1910-es és 20-as években Józsefváros volt az a kerület, ahol Erzsébetváros és Terézváros után a legtöbb zsidó élt. Az 1920-as években a népszámlálás szerint 33.630-an éltek zsidók a nyolcadik kerületben, ami azt jelenti, hogy minden negyedik józsefvárosi polgár zsidó volt, magyarázza Fris E. Kata várostörténész, a Gláser Jakab Emlékalapítvány tagja, és az alapítvány által működtetett kutatás egyik vezetője a Csakugyan legújabb adásában. 

Fris E. Kata – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Bár zsidó negyed nem létezett, a Teleki téren és környékén gombaként kezdtek szaporodni a lakászsinagógák, a Fris E. Kata által vezetett kutatás során 50 imaházat tettek fel a térképre, amelyek talán nem egyszerre működtek, de minden valószínűség szerint az évszázad első évtizedeiben, sőt még az 50-es, 60-as években is működött 6-7 stíbel, ami azt jelenti, hogy 1945 után sem szűnt meg teljesen a zsidó élet a kerületben. 

„Amit a Teleki téren nem lehet megkapni, az nem is létezik”, mondták akkoriban, és valóban úgy tűnik, a zsibin vagy „tetűvásáron” asztallaptól kezdve kabáton át esetenként a kiváló lopott áruig minden megtalálható volt. A keresztény és zsidó kereskedők együttműködése pedig a praktikumot követve nyilvánult meg: akinek sabbatkor akadt dolga, azt kisegítette a másik, hiszen neki meg vasárnap akadt más dolga, mint a kereskedés.

Teleki tér 6.
Özvegy Kertész Lipótné (André Kertész édesanyja) kávémérése a Teleki tér 6. alatt az 1910-es években (A csoport bal oldalán látható özv. Kertész Lipótné) – Fotó: Estate of André Kertész, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye

A zsidóság jelenléte és élete a háború alatt nyilvánvalóan hatalmasat változott, a deportálások a Józsefvárosi pályaudvarról indultak, a zsidókat csillagos házakba zárták. 

Botlatókő a Teleki László tér 10. előtt – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

„Ennek a kerületnek az a sajátossága, hogy az akkori épületek és helyszínek most is velünk vannak, ugyanúgy állnak”,

magyarázza Fris E. Kata.

A józsefvárosi zsidóság egy különös sajátossága a „Kis Varsó” esete, ami egy szóbeli emlékezeten alapuló történet a kerületben megjelenő zsidó ellenállásról a nyilasok ellen. Az események szálai nehezen kibogozhatóak, de az interjúk és kutatás alapján úgy tűnik, valóban létezett valamilyen fajta ellenállás a nyilasokkal szemben, amiben főként zsidók, de nagy valószínűséggel keresztény lakók is részt vettek. Ennek részleteit meséli el vendégünk a beszélgetés során.

Lujza utca - Teleki László tér - Fotó: Huszár Boglárka
Lujza utca és Teleki László tér – Fotó: Huszár Boglárka

Hallgassa meg az adást, ha érdekli, hogy 

  • mit lehetett megcsinálni Engländernél, a péknél, amit még Izraelben sem,
  • hogyan működött az imaházak koncessziója,
  • mi volt a Lujza utcában a század elején, 
  • mit jelenthetett konkrétabban a zsidó ellenállás,
  • hogyan jön az ellenálláshoz kapcsolódó kutatáshoz Washington,
  • melyek a különösen megható botlatókövek a kerületben, s
  • miért költöztették el végül a Teleki téri zsibit az Ecserire.

Fris E. Kata és Bendl Vera – Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Ha pedig kíváncsi a Teleki tér történetére, ajánljuk korábbi podcastunkat is.

Iratkozzon fel csatornáinkra, hogy mindig értesüljön a legújabb beszélgetésekről! Megteheti a Spotifyon, az Apple Podcaston és a YouTube-on is.

Kapcsolódó cikkek

2025. január 25.
Bereményi Géza – a rend kedvéért írjuk le, író, rendező, forgatókönyvíró, de ezt mindenki tudja – ma 79 éves. Borongónkban a forgatókönyvi szerepből indulunk ki és hiányzó mondatokig jutunk el, hiányzó mozikkal egyetemben. Éltesse Isten még sokáig!
2025. január 11.
Milyen volt a Bengáli villamos csörömpölése? Milyen volt a függöny mögött, a behúzó cúgban állni? Hogy vibrált kéken Kudlik Juli a Deltában? Bereményi-helyszínek után kutakodik a mai Borongó.
2024. október 20.
A Kis Varsóként emlegetett, máig alig ismert eseményeket idézte fel a Józsefvárosi Önkormányzat a Holokauszt 80 emlékévben.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.