Szakértő az új drogtörvényről

2025. április 05.

„2016 körül az Alfa-PVP serkentőszer tucatnyi halálesetet okozott, de ez nem lépte át a kormány ingerküszöbét”

A februári évértékelőjén Orbán Viktor meghirdette a nagy drogharcot, ám úgy tűnik valódi szakpolitikai koncepció nincs mögötte. Ezt támasztja alá a Horváth László drogügyi kormánybiztoshoz köthető új drogtörvény tervezete is. Hogy miért, azt Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke mondta el nekünk.

Az új kábítószerügyi törvénymódosítás-tervezet több szigorítást is hozna. Például a jövőben csak az élhet az elterelés lehetőségével – amikor fogyasztóként eljárás alá vont személy egy hat hónapos, leszokást célzó program elvégzésével mentesül a büntetőeljárás alól –, aki elmondja a hatóságoknak, hogy kitől és milyen körülmények között vette a kábítószert. Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke szerint nonszensz, hogy valaki nem mehet elterelésre, miközben jogosult lenne rá. „Az MDF kormány által 1993-ban megalkotott elterelés jogintézményének az volt az értelme, hogy aki meggondolatlanul hülyeséget csinál és drogot fogyaszt, annak legyen egy »bocsi« lehetősége. A lényeg az volt, hogy

van egy lehetőség hibázni.”

Értelmetlen és eddig is létező eszközök felmutatása

Tabula rasa helyett zéró toleranciát hirdetett a kormány, ami Szemelyácz János szerint szintén értelmezhetetlen, hiszen eddig sem lehetett legálisan drogot fogyasztani, legfeljebb a büntetési tétel lett most nagyobb. „Kérdés, hogy van-e annak visszatartó ereje, hogy valaki most 3 helyett 5 évet ülhet börtönben. Ha a BTK-t olvasgatja, miközben szív, akkor lehet.” Az addiktológus szerint össztársadalmi szinten is hasznosabb lenne, ha a hosszabb letöltendő büntetés helyett

inkább a reintegrálásban gondolkodna a kormányzat.

Egy másik módosítás alapján a jövőben az orvosnak értesítenie kell a szülőket, ha a kiskorú gyerek drogot fogyasztott. Szemelyácz János szerint ez sem újdonság, ugyanis ha 18 éves kor alatt egészségügyi szolgáltatás történik, minden esetben kapcsolatban kell lenni a szülővel vagy gyámmal.

Az új törvény lehetővé tenné azt is, hogy a rendőrség legfeljebb 72 órára őrizetbe vegye „az önmagát vagy mást veszélyeztető állapotban lévő, vagy magatehetetlen személyt”. Szemelyácz János szerint egyrészt ebben szintén nincs újdonság, másrészt kérdés, ki lesz azért a felelős, ha most bevisznek valakit, mert az utcán fekszik, azt vélelmezve, hogy dizájner drogot fogyasztott, mikor valójában ittas és elesett, majd koponyaalapi törés miatt meghal.

Jól látható tehát, hogy az Orbán-kormány inkább rendészeti irányból közelít a probléma felé, látványos és azonnal, de kisebb részeredményeket produkáló eszközökkel, és nem a probléma gyökerét kezeli. Szemelyácz János elmondta, 1999-ben az akkori Orbán-kormány első beavatkozása e területen szintén rendészeti volt. „Azt mondták, aki nem függő, nem mehet elterelésre, majd 2000-ben készítettek egy nagyon modern drogstratégiát, létrejött egy komoly kábítószerügyi koordináció. Viszont az elmúlt 15 évben érdemi előrelépés nem történt.”

Évekig nem zavarta a kormányt a drogok pusztítása

A dizájnerdrogok – más néven új pszichoaktív anyagok – nem most bukkantak fel. Magyarországon például 16 éve jelent meg a mephedrone, a fogyasztási csúcsot pedig 2013 körül érte el.

Az Orbán-kormányt különösebben nem zavarta,

amikor 2016 körül az Alfa-PVP serkentőszer tucatnyi halálesetet okozott, majd 2019–2020 körül a BICA nevet viselő szintetikus kannabinoid szedte áldozatait. Szemelyácz szerint ez mind nem érte el a kormányzat ingerküszöbét, nem történt semmiféle beavatkozás.

Eltűnt viszont a prevenció. A kormány megszüntette a kutatásokat, a civilekkel való párbeszédet. A Kábítószerügyi Tanácsba több tucat civilt hívtak, de már évek óta nem üléseztek. Szemelyácz János szerint nincs valódi párbeszéd az állam és a szakma között sem: az Egészségügyi Szakmai Kollégium Addiktológia tagozatának elnökeként bizonyos dolgokról ugyan megkérdezi a kormányzat, de ez általában egyirányú kommunikáció, sok visszajelzés nem érkezik a válaszokra, felvetésekre.

Az addiktológus szerint nem azért lett sürgős most a beavatkozás, mert az elmúlt 15 évben nem történt semmi, hanem mert a kormány nem sok sikert tud felmutatni más területen, a 2026-os választások pedig vészesen közelednek. „A rendészeti eszközök, mint például rendőrökkel rárúgni valakire az ajtót, látványosak, ebből lehet videókat meg híradós anyagot csinálni.”

Kérdés, hogy a hirtelen növekvő számú dílerelkapások és a fogyasztók célbavétele mennyiben szoríthatja vissza a drogfogyasztást? Vagy ez csak tüneti kezelés, vagy ami rosszabb, politikai eszköz, és a háttérprobléma, vagyis hogy az emberek miért nyúlnak pszichoaktív szerekhez, nem oldódik meg.

Szemelyácz János szerint a legsúlyosabb probléma a szegregátumokban van, ahonnan hiába viszik el a dílert, jövőképe akkor sem lesz az ott élőknek. Szociális munkásokkal, rendőrökkel, komplex szakpolitikai intézkedéscsomaggal kellene kezelni a problémát.

Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.