A demokrácia az, amikor az lesz, amit a többség akar! – De a demokrácia része a kisebbségek jogainak védelme is. – Nem, a demokrácia a többség uralma!
Magyar füleknek is ismerős érvelés hangzik el az Apokalipszis a trópusokon című 2024-es, számtalan díjat besöprő dokumentumfilmben, amely a brazil Jair Bolsonaro felemelkedését és bukását mondja el, de nem elsősorban a politikai események szintjén, annál sokkal mélyebb okait elmondva.
A Fidesz 15 éve alatt megszoktuk, hogy kétharmados győzelmeit mindent vivő kártyaként dobja be a politikai játszmákban (a néhai Sólyom László köztársasági elnök és alkotmánybírósági elnök hívta fel a figyelmet, hogy a nép felhatalmazásának kizárólagossága a kommunista hatalom érvrendszerére volt jellemző, a köztársaságpárti konzervatívok a fékek és ellensúlyok szerepét is kiemelik), és ugyanígy tett Bolsonaro elnök is, a populista vezetők általában így tesznek. Ilyen párhuzamok miatt is érdekes, sőt különösen érdekes ez a most Netflixen nézhető dokumentumfilm.
Bolsonaro elnök történetét sokan ismerik: 2019-ben lett elnök, majd rengeteg problémával terhelt elnöki ciklus után 2022-ben egy hajszállal megverte őt a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, azaz Lula, egykori és jelenlegi elnök, akit Bolsonaro ciklusa alatt börtönbe zártak (mint kiderült, igaztalanul, összeesküvés történt). Bolsonaro a választás eredményét vitatta, majd híveinek kongresszusi zavargása után elhagyta az országot, miután két napig a brazíliai magyar nagykövetségen is tartózkodott (félve a letartóztatástól).
Az igazán érdekes inkább az Petra Costa művében, hogy miként emelkedett fel Bolsonaro, az igazán értékes pedig az, hogy mindez első kézből látszik – a rendező közvetlen közel tud lenni mindkét elnökjelölthöz, beszél velük, kérdéseket tesz fel, illetve a történetben kulcsszerepet játszó evangelikál, a Brazíliában az utóbbi évtizedekben erőre kapott élményalapú egyház vezetőjéhez, Silas Malafaiához.
Malafaia találta ki az amúgy elég sótlan, sokszor unott és intellektuálisan nem túl izgalmas Bolsonarót, ő emelte fel – Malafaia nagyon erős rétor, remekül tudja feltüzelni a hallgatóságát. Tőle hangzik a cikk-kezdő idézet is, Costának mondja. Egyértelmű, hogy az ő populista forgatókönyvét valósítja meg Bolsonaro, akinek sokszor inkább teher az egész elnökség és elnöki szerep – hihetetlen szavakat mond a covidjárvány kitörésekor („mindenki meg fog halni”), amelynek végül 700 ezer áldozata lett, (általában ügyetlenül előadott) beszédei közben olykor kinéz Malafaiára, aki helyeslően bólogat.
A kereszténység hívószó, de Jézus és a béke csak szavak, Bolsonaro az ellenfél kiiktatásáról szól, fegyverviselést ígér a vidéki gazdáknak, nem fogadja el a legfelsőbb bíróság hatályát, bármit le lehet fedni a keresztény frázisokkal – valahogy ez is olyan kellemetlenül ismerős nekünk.
A társadalom 30 százaléka híve az evangelikál (még egyszer: tehát nem evangélikus) egyháznak, évek alatt nőtt meg ez a szám 5 százalékról. És ha egy erős egyházi vezető kijelöl valakit, akkor a hívek arra fognak szavazni. Ez történik Brazíliában is, és elég vészesen megrengeti a modern, vallást és államot szétválasztó állami berendezkedést. Costa egy ponton már az iránihoz hasonló vallási alapú államforma, a teokrácia kialakulását várja – aztán a történet más fordulatot vesz. De ez is min múlik? A 2022-es elnökválasztás első fordulóját még Bolsonaro nyeri Lula előtt kevéssel. A hatalom részéről jön minden – fenyegetés, zaklatás, Lula pedig rájön, hogy neki is populistábban kell politizálnia, hogy hatékony legyen. És végül egy hajszállal nyer.
Erősek a képek a 2022-es zavargásokról, amikor a csalódott Bolsonaro-hívek vesztes vezetőjük szavaitól feltüzelve elfoglalják a brazil parlamentet, a Kongresszust, az elnöki hivatalt és a legfelsőbb bíróságot, és ott rombolnak, fosztogatnak. Csakúgy, mint ugyanilyen felbujtásra és indítékkal tették Trump elnök hívei 2021-ben a Capitoliumnál.
A film igazi üzenete leginkább az, hogy miként jutunk el oda mára ismét, hogy a társadalom királyokra szomjazzon (Bolsonaro állandó jelzője a „Legenda”, középső neve pedig a Messiás), miután a feudalizmusnak épp azért vetettünk véget, hogy ne dinasztikus uralkodók és kiváltságos uralkodó osztály állandósítsa a társadalmi viszonyokat, egyenlőtlenségeket. És ez nálunk is megfontolandó, kormánypárti és ellenzéki szavazóknál is – a politikai szereplők egy részének elsődleges érdeke, hogy élet-halál kérdésnek láttassa uralmát, megossza a társadalmat, identitási és szimbolikus kérdések által manipuláljon. Vagy akár a vallás által. Megoldásnak vagy biztosítéknak ez ellen nekem csak a józan ész, a tudás, az önreflexió, vagyis a megalapozott tudás tűnik. Hogy egészségesen kételkedem (nem pedig zsigerből finnyogok mindenen), normális kritikáját tudom adni a politikai üzeneteknek, tisztában vagyok az érdekeimmel, képes vagyok másokkal szolidaritást vállalni stb. Igyekszem nem engedni átverni magam. És ebben az oktatásnak nagyon nagy a jelentősége. A legerősebb képek ebben a dokumentumfilmben azok a komolyan kétségbeesett arcok ezernyi könnyel, szenvedéssel, akik politikai táboruk vezetőjének bukásán esnek kétségbe, miközben ott élnek a csatornázás és bármiféle közszolgáltatás nélküli nyomornegyedekben. Ők az igazi vesztesek.
Nyitókép: Orbán Viktor és Jair Bolsonaro – Fotó: Fischer ZoltánMTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
