Top 5+1 cikk épületekről 2025-ben

2025. december 27.

Házról házra

Idén is sok józsefvárosi épületről írtunk, bejártuk a kerületet fotóssal, építésszel, építtetővel egyaránt.

Van két épület – inkább építkezés, sőt tervezett építkezés –, ami sok szempontból a leginkább érdekes. A lerombolt Magyar Rádió helyén tervezett Pázmány Campus projekt és a Diószegi utca kisajátított házaiban élőket (és az önkormányzatot) nehéz helyzetbe hozó NKE-s egyetembővítés azonban inkább az év botrányainak válogatásába tartozik.

Az évet józsefvárosi fotós sétáink záró cikkével kezdtük, Huszár Boglárkával jártuk körbe a Tisztviselőtelepet. Itt romantikus, zöld, emberi és mégis történelmi léptékű építészet a jellemző. Most két házat szeretnénk kiemelni, mindkettő a Könyves Kálmán körúti szélen található. Az egyik a Tündérpalota, egy kivételesen szép iskola, aminek Gaal Mózes volt az igazgatója, Babits Mihály tanára volt, Hofi meg diákja. A másik egy pazarul megépített társasház, ami szintén kiragyog az indusztriális környezetből a Vajda Péter utca végén (a nyitóképen), mintha egy monacói luxusszálloda előtt állnánk.

Építészekkel is járjuk a kerületet, Fortvingler Éva és Bulcsu Tamás vezetésével fedezzük fel a modern Józsefváros legjobb épületeit. Az egyik legnagyobb meglepetés a Semmelweis Egyetem Szentkirályi utcai épülete volt, ami az egykori Pajor szanatórium (szintén mediterrán hangulatú) épületével alkot gyönyörű egységet. És példa is arra, nem csak úgy lehet egyetemi kampuszt építeni, hogy a múlt minden értékét elsöpörjük, amint ezt pár száz méterrel arrébb, a Pázmány-beruházásnál látjuk.

Szintén Fortvingler Évával és Bulcsu Tamással jártunk a Bérkocsis utcában, ahol a forgalom zajától, füstjétől elbújó, kívülről szerény, belül annál érdekesebb épületet néztünk meg, a Tücsök-lak bölcsődét.

Kellemes meglepetés volt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem is tud a Semmelweis nyomdokain járni. Miközben nagy porral bontották a Rádió épületeit, a Szentkirályi utca másik oldalán mintaszerű fejlesztésbe fogtak. A volt Nemzeti Tornacsarnokból formálnak sokcélú egyetemi épületet és felújították a Bródy Sándor utcai kéményseprős házat is, s ezeket belül parkkal kapcsolják össze.

S végül visszatérünk a Vajda Péter utcába, ahol a vasbeton templomtorony megmentését vállalta egy társasházberuházó. Öröm, mert hatvan évnyi pusztulás után a torony gazdára lelt, de hogy egy soklakásos társasház mellett hogyan mutat majd, az még nyitott kérdés.

+1

A társasház az év végére szinte kész is, de azzal szembesültünk, hogy a híres tornyot bontani kezdték. Az építtető szerint helyre fogják állítani, de a nekik küldött kérdéseinkre az elmúlt pár hét alatt még nem válaszoltak.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.