Lázár János január 22-én, egy balatonalmádi lakossági fórumon beszélt a demográfiai problémákról, és azt mondta, „ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót, mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák, akkor fel kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti. Ez a valóság.” Milyen érzés volt, amikor először hallotta ezeket a mondatokat? Mi volt az első reakciója?

Ez egy meglepően őszinte megnyilvánulás volt Lázár Jánostól. Kimondta mindazt, ami a magyar politikai elit jelentős részének gondolkodásában régóta jelen van, a rasszizmus és az idegengyűlölet kulturális beidegződése. Ő az a politikus, aki szerint hatszáz év alatt „nem sikerült integrálni” a magyarországi cigányságot, ezért migránsokra sincs szükség; aki szerint az ember értékét a pénze határozza meg.

ahol magától értetődőnek tekintik, hogy a társadalom legalján állók végzik a legmegalázóbb munkát.

Ez a valóság eddig is így működött. Cigány asszonyok takarítják a piszkot a nem cigányok után – csak ők soha nem „magyaroztak” emiatt, legfeljebb azt tették szóvá, hogy ezekért a munkákért megalázóan kevés bért fizetnek, és sokszor feketén, hogy a NER-közeli vállalkozók extraprofitot termelhessenek.

Úgy látom, a Fidesz most tudatosan elővette a cigánykártyát is. Vesztésre állnak, ezért tizenkilencre lapot húztak: nyílt rasszista provokációval próbálják hergelni a társadalmat. Ha nem tudnak elég szavazót mozgósítani a szélsőjobbról vagy a politikailag passzív rétegekből, mindig ott a lehetőség a feszültségek mesterséges szítására, akár zavargások előidézésére is. A romáknak most különösen észnél kell lenniük, hogy ne váljanak eszközzé egy aljas politikai forgatókönyvben.

Lázár János a cigányságra gazdasági tartalékként hivatkozott. Mi a sértő abban, amikor egy népcsoportot tartalékként vagy erőforrásként emlegetnek? Balog Zoltán is hasonlóan fogalmazott 2017-​ben Tusványoson, a határon túli magyar cigányokról: el kell dönteni, tehertétel vagy erőforrás.

Egy demokrata politikus egészen másként fogalmazna. Azt mondaná, Magyarország elöregedő társadalom, miközben több mint félmillió cigány gyerek él ebben az országban tizennyolc év alatt. És van egy állam, amely rendszerszerűen kiszorítja őket, nem biztosít számukra megfelelő oktatást, munkalehetőséget, társadalmi mobilitást.

Válasz lehetne a demográfiai válságra, a gazdasági problémákra, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságára, mert 2 dolgozó cigány fiatal adójából ki lehetne fizetni egy nyugdíjat. És választ adhatna a társadalom lelki válságára is. Ma is a romák muzsikája az egyik legerősebb gyógyszer a közös fájdalmainkra. El lehetne képzelni egy olyan országot, ahol nem százezer, hanem egymillió cigány ember élhet szabadon és méltóságban, magyarként, ha annak vallja magát?

Ezzel szemben Lázárék politikája abból indul ki, hogy a társadalom velejéig rasszista, és ők erre építenek. A félelemre, az irigységre, a cigányellenességre. Félnek a polgárosodástól, az önálló, szabad döntésekre képes emberektől. Ezért tartják nyomorban a romákat, ezért uszítják egymás ellen a falut és a várost, cigányt a cigánnyal és a nem cigányokkal.

Ebből az ügyből nagy botrány lett. Ön szerint lett volna-e ekkora felháborodás, ha nem most, egy téttel teli kampány előtt hangzik ez el, és nem ilyen plasztikus a megfogalmazás? Hiszen az elmúlt évtizedben rengeteg botrányos kijelentés volt, amelyek 2-3 nap után elültek következmények nélkül. Ez viszont úgy tűnik, szállóigévé válik. Mint Lázár János régi mondása, hogy „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

Valószínűleg nem lett volna ekkora felháborodás. De ezúttal nemcsak bennünk, a polgárjogi mozgalom politikusaiban, hanem romák tízezreiben váltott ki elemi tiltakozást Lázár rasszista beszéde. Hasonlóan az amerikai me too, vagy a BLM fekete polgárjogi mozgalmakhoz. A tömeges felháborodás miatt kerülhetett a politikai nyilvánosság fókuszába az ügy, ennek hatására meg kellett szólalnia még a Fidesz által futtatott cigány celebeknek is, de főleg a roma szavazatokért harcba szálló pártvezetőknek. A legnagyobb ellenzéki párt vezetői határozottan és egyértelműen utasították vissza a kijelentést. Ez hatott a saját táborukra, s ennek nyomán a cigány véleményalkotókkal együtt a széles társadalmi vita példátlanul erős médiamegjelenést produkált.

Először éreztem azt, hogy

Ez új helyzet. És felszabadító.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái tiltakozásul WC-keféket raktak a józsefvárosi Muzsikus cigányok parkjában lévő emlékművekhez. Ez nagy felháborodást keltett roma és nem roma körökben is, noha ők épp a lázári mondatok ellen léptek fel. Mit gondol erről az akcióról?

Tipikus példája annak, amit Robin DiAngelo „kedves rasszizmusnak” nevez. Amikor jó szándékú, önmagát progresszívnek gondoló emberek anélkül okoznak sérelmet, hogy észrevennék, továbbviszik a faji hierarchiák logikáját. Nem kérdezik meg az érintetteket, mert úgy gondolják, hogy ők „jó oldalon állnak”, tanultak kisebbségszociológiát, és eljárnak a cigány barátaikkal Parno Graszt koncertre.

Ez az akció sértő volt, és ezt a szabadelvű, városi értelmiségi közeg nem volt hajlandó belátni. A felelősségük ebben nem kisebb, mint Lázáré.

Megtörtént a bocsánatkérés Lázár János részéről, aki mindenkit meghívna egy kávé mellett beszélgetni, akit megsértett. El lehet fogadni egy ilyen bocsánatkérést?

Mint utaltam rá, engem személy szerint nem sértett meg, ezért nem is tartok igényt a bocsánatkérésére. Amit politikusként tett a kijelentéseivel, a döntéseivel, a mulasztásaival, az nem erkölcsi kérdés, hanem politikai, és adott esetben büntetőjogi. A politikai válasz egyértelmű, nem szavazunk rájuk, távozniuk kell a hatalomból.

Ha áprilisban váltás lesz, mit vár el az új kormánytól a magyarországi cigányság szempontjából? Mik azok a társadalompolitikai lépések, amelyekkel segíthetnének a jelenlegi helyzet javításán? A változás nem egy kormányzati ciklus alatt történik, de mik azok a lépések, amelyeket viszonylag hamar meg kellene hozni?

Azt várom, hogy a Tisza már a kampányban megfogalmazza a legfontosabb cigány- és társadalompolitikai téziseit, és az ezekre épülő programot. Alig több, mint 2 hónappal a választások előtt ezekkel még mindig adós. Ahogy azzal is, hogy a programot kik fogják hitelességgel és széles legitimációval képviselni. Bódis Kriszta ért valamennyit az oktatáshoz, a szociálpolitikához, de a jelenlegi válság kezelése és a társadalmi mobilizáció előmozdítása sokkal komplexebb szaktudást és politikusi felkészültséget követel, mint amennyit szakértőként (miniszterjelöltként) felmutatott. A „cigány kerekasztaluk” pedig nem tekinthető komoly tanácsadó testületnek, legfeljebb lelkes Tisza-aktivista körnek. Bódis Kriszta még a Polgárjogi Mozgalom vitairatára, a Roma Chartára sem válaszolt. 

Halaszthatatlan, hogy a pártvezetés megválaszolja a mértékadó roma értelmiség és a polgárjogi mozgalom kérdéseit. A Roma Parlamentet az érdekli, egyetértenek-e velünk, hogy a romák öntudatosodása nem politikai veszély, hanem a magyar társadalom gazdasági és kulturális fejlődésének a biztosítéka? Beépül-e az új Alkotmányba, hogy a lakás, az otthon biztosítása emberi mivoltunktól el nem választható alapjog? 

Hogyan gondolják felszámolni az elnyomást, az elkülönítést, a megkülönböztetést? Milyen elképzelés van a nyomornegyedekben élők sorsának megváltoztatására, a cigány falvak közművesítésére, a lakóházak komfortosítására? Az uniós támogatások egy részét erre fogják-e költeni, és kiépülnek-e a garanciák arra, hogy a pénzek ezúttal eljussanak a magukra hagyott kirekesztettekhez?

Ha erre Magyar Péterék nem tartanak igényt, vagy ha a társadalom még ezután sem támogatja a közös munkát, hogy egy élhető, korrupció és rasszizmus nélküli társadalmat alkossunk, akkor nagy eséllyel kiürül ez az ország. De a Tiszával nagyon sok pozitív, polgári humanista ember és érték került felszínre, ami bizakodásra ad okot, hogy történhet valódi fordulat, és „lesz még egyszer ünnep a világon”, s lesz még Magyar Köztársaság.

Fotók: Mile Máté