Hiába kért másnap bocsánatot Lázár János, a romákról tett kijelentése miatt a felháborodás egyre terjed, civilek és roma közéleti szereplők fejezték ki nemtetszésüket, a WC-kefe pedig internetes mémmé vált.
Lázár János építési és közlekedési miniszter egy Lázárinfón azt mondta, hogy
„a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák […] föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti.”
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont kutatási igazgatója a Telexen megjelent hétvégi írásában politikai-kommunikációs szempontból elemezte az elhangzottakat, illetve a következményeket. Szerinte ez a legnagyobb kormányzati kommunikációs hiba a kegyelmi ügy óta.
A politológus szerint míg Orbán Balázs 1956-ról szóló mondatai, a miniszterelnök George Simion román szélsőjobboldali jelöltet támogató kijelentései, Strompová Viktória sárvári Tisza-párti jelölt leszlovákozása szimbolikus ügyek voltak, amik a politikával foglalkozókat érintették, Lázár János mondatai rendkívül érzékletesek, könnyen érthetőek és brutálisan normasértők.
Olyan nagy létszámú választói réteget sértett meg velük, amely meghatározó lehet az áprilisi választáson.
A politológus szerint olyan roma influenszerek is reagáltak, akik egyébként nem szoktak megnyilvánulni a kormánypárttal szemben. Kis Grófo, aki korábban nyíltan támogatta a Fideszt, nemcsak elítélte a kijelentéseket, hanem kommentben utalást tett arra is, hogy megbánta korábbi támogatását. A WC-kefével Róna Dániel szerint Lázár János „még a szimbólumot is legyártotta saját maga ellen”.

Az elemző szerint a hiba jelentősége abban rejlik, hogy a magyarországi roma közösség nagy része a választást eldöntő csatatérkörzetekben él, és az utóbbi választásokon túlnyomórészt a Fideszre szavazott. A kormánypárt célcsoportja évek óta a fizikai munkások, az alapfokú végzettségűek és a szakmunkások, ami tükröződik abban is, hogy a Fidesz-közeli celebek köre átrendeződött. „Úgy is mondhatnánk, hogy a cigányok nagy többségének támogatása nélkül nem valószínű, hogy a Fidesz hatalmon tud maradni” – fogalmazott Róna Dániel. Szerinte Lázár János ezért kért ennyire nyíltan és ismétlődően bocsánatot. Ha áprilisban vereséget szenved a kormánypárt, Lázár János lehet az egyik fő bűnbak.
Karácsony Gergely hétfőn Facebook-posztban reagált. „Semmiféle kampány, a bukástól való jeges rémület sem; semmi az égegyadta világon nem lehet mentség, végképp nem magyarázat az elmúlt napokban elhangzott alantas mondatokra: a cigányság megalázására, és a Budapest–vidék hazug szembeállítására.” A főpolgármester Tamás Gáspár Miklós filozófus szavait idézte. „Ha a romáknak így kell élniük itt, te se élhetsz jól, s ha mégis, akkor nem érdemled meg, az biztos.”
Karácsony Gergely szerint az emberi méltóság visszavonhatatlan joga mindennél erősebb, és Budapest a romák nélkül nem lenne önmaga. A város ezért tartozik nekik azzal, hogy megvédi őket az aljas, lealacsonyító szavaktól, és megőrzi Budapestet sokszínűnek és befogadónak.
A hétvégén a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szegedi passzivistái a józsefvárosi Muzsikus cigányok parkjában a neves roma művészek domborműveire WC-kefét helyeztek,
és egy kézzel írt papíron kihelyezték Lázár János mondatait is. A párt józsefvárosi szervezete a provokatív, meghökkentő és megosztó akcióról közzétett ironikus Facebook-bejegyzésében a felzárkóztatási politika kudarcára is rámutatott. A párt szerint, ha még mindig ugyanott tartunk roma sztereotípiák terén, mint 2010-ben, akkor felmerül a kérdés, hogy mit csinált a Fidesz az elmúlt 16 évben.
„[…] Szívesen megfenyegetnénk a szegedi passzivistákat, hogyha így folytatják, mi is megyünk Szegedre garázdálkodni, de amíg Lúzer János a közlekedési miniszter, lehet nem kockáztatnánk meg a hosszú és időigényes utat.”
A szokatlan akcióktól nem mentes párt szegedi szervezete utólag „bocsánatot kért” az illetéktelen beavatkozásért, és elismerték, „sokat gondolkoztunk mi is rajta, hogy a közéletünk helyzetéről szóló üzenet megéri-e a múltbéli művészek szobrainak bevonását”. Végül úgy ítélték meg, hogy igen.
A kommentek alapján úgy tűnik, az akciójuk fogadtatása vegyes és ellentmondásos.
Pikó András is reagált a történtekre, ő egyáltalán nem tartja viccesnek az akciót, hanem megdöbbentőnek és felelőtlennek nevezte.
„Ez nem politikai tiltakozás Lázár János vállalhatatlan szavai miatt, hanem meggyalázása a magyar kultúrát gazdagító és művészetükkel nemzetközi elismerést kivívó cigány muzsikusok emlékének. Amikor rájuk gondolunk, amikor józsefvárosiként büszkék vagyunk rájuk, akkor erre gondolunk, ezt méltatjuk. Sem a származásuk, sem a munkásságuk nem lehet ürügy semmiféle ízléstelen politikai üzengetésnek.”
Azt is hozzátette, hogy a vécékeféket a JGK munkatársai eltávolítják.
A hétvégére egyébként szolidaritási-tiltakozó demonstráció is szerveződik Lakatos Ádám szervezésében január 31-én, 17 órától a Kossuth téren. A felhívás szerint itt az ideje kiállni a cigány honfitársak mellett, és megmutatni, hogy nem tűrik tovább a megbélyegzést és a kirekesztést.
„Mutassuk meg, hogy számunkra a cigány emberek nem »közmunkások«, nem »WC-takarítók«, és végképp nem bűnbakok vagy politikai jelszavak, hanem valódi emberek. Olyan emberek, mint bárki más”
– áll a szervezők felhívásában, amelyben arra kérik Lázár Jánost, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a sértő kijelentéseiért, és távozzon a közéletből.

Nyitókép: Kocsis Zoltán / MTI
