Milyen víziói vannak a múzeum sorsa kapcsán?
A Nemzeti Múzeumnak nem pusztán ez a szimbolikus és emblematikus palotaépülete van, hanem Sárospataktól Esztergomig fontos történelmi helyszínek tartoznak hozzánk. Amikor vízióról beszélünk, akkor ennek az egész rendszernek a múltjáról, jelenéről és jövőjéről kell gondolkodnunk.
Összeségében negyven telephelye és tizenhét filiája van a Nemzeti Múzeumnak szerte az országban. Ez Magyarország legrégebbi és legnagyobb múzeuma, feladata a magyar történelemnek, a magyar politikatörténetnek a legfontosabb tárgyi emlékeit és dokumentumait gyűjteni, őrizni és kiállítani. Sok olyan dologgal foglalkozunk, amelyek több száz évvel a megtörténtük után is képesek identitásvitát kiváltani.
Például a magyar nép, a magyar nyelv eredetéről, a honfoglalás koráról, a honfoglalás elméletéről rengeteg vita folyik jelen pillanatban is. Vagy a két világháború közötti Magyarország politikai folyamatairól. Különösen sok értelmezési kérdés nyitott jelen pillanatban az 50-es évek és az azt követő évtizedek politikájáról, de ez nem akadályozhat meg minket abban, hogy az ezzel kapcsolatos anyagokat gyűjtsük.
Ráadásul a történelem nem áll meg, egészen odáig megyünk, hogy már az elmúlt évek fontos emlékeit, dokumentumait, személyes tárgyait is próbáljuk megszerezni. Azért, hogyha majd valaki három-négy évtized múlva kiállítást akar rendezni a rendszerváltozás utáni évtizedből, legyen mihez hozzányúlnia, legyen mit elővennie.
Most milyen tárgyi dolgokat gyűjteményeznek?
A Nemzeti Múzeum gyakorlatilag folyamatosan vásárol minden történelmi időszakból, amely a magyarsághoz kapcsolódik és jelentős értéket képvisel. Csúcstárgyakat gyűjtünk.
De az elmúlt időszak dokumentumait is igyekszünk beszerezni, például a politikai plakátokat, miniszteri, államtitkári, képviselői relikviákat. Épp az elmúlt hetekben kerestem meg a rendszerváltozástól mostanáig eltelt időszak összes országgyűlési képviselőjét, az összes államtitkárt, minisztert, hogy ajánljanak fel a munkájukhoz kapcsolódó értékes tárgyakat.
Ha felmegy a gyűjteményi raktárunkba és megnézi például az igazolványgyűjteményünket, akkor az ötvenes évekből számos országgyűlési képviselői igazolványt fog találni. Az elmúlt harminc évből azonban egyet sem. Illetve most már egy van, mert felhívásomra Kubatov Gábor azonnal beküldte egy korábbi országgyűlési képviselői igazolványát.
Megkeresett Szili Katalin is, személyesen is találkozna velem azért, hogy végigbeszéljük, mire van szüksége a múzeumnak, mit tud ő fölajánlani. Ő volt az Országgyűlés elnöke, munkája során számos külföldi úton vett részt és olyan protokollajándékokat kapott, amelyek érdekesek lehetnek az utókor számára.
Mi a helyzet a látogatottsággal? Vezetnek statisztikákat?
Igen. Kötelező napi statisztikákat vezetünk. Azt látjuk, hogy elsősorban az iskolás korosztályokat hozzák el ide. Ugyanakkor nagyon sok külföldi turista érzi úgy, hogy látnia kell a kiállításainkat. Most irányítószámos mérést is készítünk, hogy Magyarországon belül honnan jönnek a legtöbben. Különösen kíváncsi vagyok arra, hogy a helyi polgárok, tehát elsősorban az V. és a VIII. kerületi lakosok milyen rendszerességgel látogatnak el a múzeumba.
Sokan használják a Múzeumkertet is.
Egy napsütéses napon rengetegen vannak a Múzeumkertben. A fűben vagy a múzeumlépcsőn üldögélnek, és a cukrászdában fogyasztanak, amíg a gyerekek játszanak a fölújított játszótéren. Szeretik az emberek a kertünket, birtokba veszik, s szerencsére vigyáznak rá.
A célunk az, hogy a múzeum épületébe is bejöjjenek. A terveink szerint a főbejáraton érkező látogató jobbra talál majd egy szép kávézót, ahol még egy pofa sört is tud inni. A világ nagy múzeumaiban egy egész napot el lehet tölteni, az izgalmas kiállítások mellett remek kávézóik és éttermeik is vannak.
Amikor a New York-i Metropolitan Múzeumban voltam, bementem nyitáskor és kijöttem záráskor. Közben az étteremben megebédeltem és délután megittam egy pohár sört. Itt is ennek megfelelően kell fejlesztenünk.
Senki nem fogja megkérdezni a látogatót, hogy minek jött be, bátran lehet üldögélni, nézelődni, szemezgetni az új ledfalakon az aktuális kiállítási kínálatot. Nyitni akarunk a városi polgárok felé. Azt akarjuk, hogy amikor jön egy nyári zápor, akkor a kertben ücsörgő középiskolások és egyetemisták ne a Kálvin téri metróaluljáróba fussanak le, hanem ide, a múzeumba.
Közösségi térként is elkezdenek működni a belső tereink. Mondok egy jó példát arra, hogy gondolkodunk: mint a Katona József Színház. Amikor belép az ember a színházba, nem a pénztár az első, hanem van előtér, ahol van egy bolt, van egy kantin, lehet inni egy kávét. És miután eltöltöttél ott valamennyi időt, kifelé menet lehet, veszel egy jegyet. Tehát az a jó, ha közösségi térként is működik. Mi is ezt szeretnénk.
Miért volt szükség az igazgatóváltásra?
Erre talán a fenntartó tud pontos választ adni. A korábbi főigazgató mandátuma lejárt, s az én személyiségem és sok éves tapasztalatom talán garancia arra, hogy az intézményt dinamizálni fogjuk. Ezt már nap mint nap lehet tapasztalni.
A főépületen belül is, a kifelé való kommunikációban és a vidéki tagintézményeinkben is. Ennek ráadásul jelentős része nem pénz kérdése. Mi dinamikusan növeljük a bevételeinket olyan ötletekkel, mint például a magánmecenatúra beindítása, egy klub létrehozása, amibe kifejezetten üzletembereket hívunk meg, és azt várjuk, hogy segítsék a múzeumot.
Pontosan milyen támogatásra kell gondolni?
Sokfélére. Van, akitől azt reméljük, hogy pénzt ad. Például Szapáry György több millió forinttal támogatta most a múzeumot azzal a céllal, hogy a családjuk által a Nemzeti Múzeumnak adományozott tárgyakról készült könyvet újranyomtassuk, így az a kereskedelmi forgalomban is elérhető legyen.
De van, aki műtárgyat adományoz nekünk. Most például egy műtárgy megvásárlásához kerestem szponzort. Jászai Marinak egy különleges bútordarabját végül így sikerült megszereznünk, a V-Híd Építő Zrt. vásárolta meg számunkra. Olyan minőségű tárgyról beszélünk, ami az állandó kiállításban is jelen lehetne.
Azt gondolom, hogy bizonyos felújításoknál, fejlesztéseknél építőipari cégek segítségét fogjuk kérni. Illetve ami még különleges tudna lenni, hogy Magyarországon jelenlévő külföldi informatikai gyártóktól – mint például a Samsung – tudjunk eszközöket beszerezni; kijelzőket, okos monitorokat, érintőképernyőket. Ezekre kiállítások során mind szükség van.
Kortárs művészetet terveznek megjeleníteni?
Alapvetően a Nemzeti Múzeumnak nem a kortárs művészet megjelenítése a profilja, így csak bizonyos esetekben lehet ez indokolt, amikor a kortárs művészet kiegészítője tud lenni egy történeti kiállításnak. Például a Makovecz-kerítéskiállításunk is ilyen volt.
De szeretnénk tárlatot szervezni a járványok történetéről. Ez részben orvostörténeti lesz, de a nagy járványok társadalmi és politikai hatásait is bemutatjuk, hogy milyen módon változott az élet, a viselet, az egészségügyi ellátórendszer, a politika, a városépítészet, a higiénia a járványok hatására.
A covid-járvány megmozgatta meg az egész társadalmat és az emberek fantáziáját, olyan hatással volt ránk, mint a spanyolnátha az első világháború után. A nyugati világ ahhoz volt hozzászokva, hogy nincsenek nagy járványok.
Új logója van a múzeumnak. Mit kell róla tudni?
Nem csak a logó változott meg, hanem a főépület és számos tagintézmény vizuális arculata is. Ez egy expanzív jelenlétet is magával hoz a közösségi médiumokban. A kommunikációnk gyakorisága és intenzitása sokszorosa az egy évvel ezelőttinek.
Az elmúlt száz év logópályázatát végignéztük – köztük sok jó logójavaslat is volt –, valamint megvizsgáltuk a világ múzeumainak a logóit és arculatait. Azt láttuk, hogy a következő trendek működnek: vagy a múzeum nevével játszanak, tipográfiai megoldással élve, vagy az épületet, illetve annak részletét jelenítik meg.
Esetünkben egyik sem működne, mi olyan irányt akartunk, ami teljesen egyedi, de egyértelmű. A logó a múzeum emblematikus műtárgyáról, a koronázási palástról készült. Az egyik legrégebbi és legértékesebb tárgyunk ez. Nem osztja meg a magyarságot, mindegy ki, hogy gondolkodik politikáról, közéletről.
A koronázási palást minden ember számára szép és értékes műtárgy. Azoknak is, akik a dolgokban a szakralitást látják, hiszen ez eredetileg miseruhának készült, és azoknak is, akik Szent Istvánt nem keresztény szentként tisztelik, hanem mint az ország első uralkodóját. Ez egy olyan embléma, ami az összetartozásunkat fejezi ki. Minden magyar számára elfogadható, határokon innen és határokon túl.
Van valami tervük a nyolcadik kerületi, műemlékvédett Ádám-házzal? Korábban volt róla szó, hogy használná a múzeum.
Az Ádám-palotát szerettük volna a Nemzeti Múzeum kötelékéhez csatolni, de az Országgyűlés az Óbudai Egyetemnek adta át az állami tulajdonú palotát. Az egy nehéz sorsú épület, mert sokakat beköltöztettek a palotába, bérlakásokat is kialakítottak benne, ami véleményem szerint nem szerencsés egy ilyen épület esetében. Az egyetem viszont bizonyosan jó gazdája lesz az épületnek.
Említette, hogy szeretné bevonni a környékbeli embereket. Konkrétan hogyan?
Például úgy, hogy most interjút adtam önnek. A helyi lakosok remélhetőleg elolvassák, és kedvet kapnak arra, hogy a Nemzeti Múzeumba bejöjjenek egy kávéra.
Tehát akkor a vendéglátáson keresztül?
Először bejön a vendég az udvarba, utána a belső térbe, és remélhetőleg onnan tovább tudjuk vinni a kiállításokhoz. Számos direkt eszközzel el lehet érni a kerületieket. Amikor arról beszélünk, hogy jelenjünk meg ott, ahol eddig nem, egy hirdetéssel a villamos oldalán vagy egy metróplakáttal, vagy jelenjenek meg a Józsefváros Újságban egy hirdetéssel, akkor elsősorban a Kálvin tér, Astoria, Rákóczi téri metrómegállók jönnek szóba. Így akik itt laknak vagy itt dolgoznak, ezekkel a reklámokkal találkozni fognak.
A fiatalok inkább újszerű platformokon és az azokon való aktív jelenléttel vagy inkább a rájuk szabott tartalmakkal célozzák meg?
Be kell csalogatni őket is, minél több fiatalt. Ragyogó múzeumpedagógiai foglalkozásaink vannak. Van bentalvós születésnapi programunk is, amit nagyon szeretnek a gyerekek.
Nyitókép: Huszár Boglárka
