Boston belvárosában az ingatlanok ára sokszorosa a magyarnak, mint ahogyan minden más is drága. A sokemeletes épületek mégsem szakadnak rá az embere, nem fog el klausztrofóbia érzése, sőt, bármilyen meghökkentő, Bostonban még közlekedési dugó sincs.
Ez utóbbi eredetét és okát még kutatom, nem sikerült megfejtenem, de köze lehet hozzá a közelmúltban bevezetett új parkolási rendszernek és a csiliárdokért átadott földalatti autófolyosónak.
Előbbi esetében, ha valaki a külsőbb körzetekben lakik, akkor parkolási kártyát válthat, amivel a körzet határáig ingyen parkolhat, a P+R parkolókban is.
A közlekedés egy hétre 1 éttermi fogás ára.
Azaz motiváltabb az ember letenni a kocsit – ahogyan ezt tapasztaltam is.
A tunnel, azaz a Big dig (kb. nagy túrás) a város alatt azonban már keményebb dió volt. Felülről jövő kezdeményezés, amit a lakosság is üdvözölt, s a város, az állam és a szövetségi büdzsé is hozzájárult. A belváros határát átszelő, a kikötőt érintő és az egyes városrészeket összekötő 1,5 mérföldes (2,4 km) sztráda így most a föld alatt halad a belvárosban (2×4-5 sáv).
A forgalom egy kisebb része maradt a felszínen a két ellentétes irányú sáv közé parkot álmodva. 1982-ben kezdték tervezni, 1991-től kivitelezni és 2007 végén zárultak le a munkálatok. A projekt eredetileg becsült költsége 2,8 milliárd dollár volt, de a csúszások miatt és inflációs kiigazítással a Boston Globe becslése szerint a projekt végül 22 milliárd dollárba fog kerülni a kamatokkal együtt és csak 2038-ban lesz kifizetve.
A 2,4 km-es felszíni szakasz parkok és közterületek sorozata, amelyet Rose Fitzgerald Kennedy (a néhai Kennedy elnök édesanyja) tiszteletére nevezték el. Megállapíthatjuk, hogy ez bizony igen drága mulatság volt még amerikai viszonylatban is, amihez a lakosság türelme is kellett (7,7 billió forintban). Viszont értékelendő, hogy a még rendelkezésre álló zöldterületet megőrzik,
sőt a belváros közepén kis temetőkre is bukkanhatunk
(mintha otthon a Blahán, de még inkább az Astorián vagy a Városháztéren volna temető).
Bizonyára hatalmas összegért tudná értékesíteni a városi vezetés ezeket a temetőket, leszármazott már nem igen akad, a néhány értékesebb emlékművet pedig felállíthatnák egy külsőbb temetőben is – mégsem teszik ezt.
Nyitott szemmel járok, hogy vajon mi lehet adaptálható Józsefvárosra is (mert azért sok a hasonlóság). Ilyennek látom a parkok kialakítását, a város zöldítését (nem a Big Dig szintjén), valamint a ráépítések minőségét. Egészen különleges össze- és ráépítéssel találkozhatunk városszerte,
ahol pedig egy pici hely megmaradt, oda biztosan bokor kerül.
Vagy lilaakác, trombitavirág, valami futó, ami felkúszik a házra vagy a kialakított (fűzfavessző vagy fa szerkezetű) támasztékra. Hangulatos közlekedőket, folyosókat, kupolákat hozva így létre zöldből a városban.
Persze ezeket gondozni, mint ahogyan a tisztaságra is vigyázni kell. A közcélú szolgáltató vállalatok mellett nagyon sokat tesz ezért a lakosság is, mert nemcsak padot, fát lehet örökbe fogadni, vagy összefogásból finanszírozni, hanem
egy-egy lefolyót is „örökbe fogadhatunk”,
hogy tisztább és élhetőbb legyen a város.
Ugyanígy igaz ez New Yorkra, vagyis bizonyos részeire, már amit egy felszínes turista megtapasztalhat. A hatalmas Central Park (több mint 4 km hosszú!) sérthetetlen, de fel nem merülhet az East-Village területén elhelyezkedő közösségi kertek beépítésé sem – legalábbis a helyben parcellával rendelkezők szerint.
Az utóbbi térség a mai művész-értelmiségi réteg közege, egyfajta minőségi bulinegyed, galériákkal, kávézókkal, zenés bárokkal. És zölddel, fákkal, bokrokkal és a már említett közösségi terekkel.
Nem is olyan, mintha egy megacityben volna az ember,
olykor kisvárosias a hangulat a sok fától. Továbbá a fák körüli is virágosítanak, zöldítenek, látszik a gondos kezek munkája. Sétálgatásaim óta folyton azon elmélkedek, hogy miként tehetünk mi is még többet a zöldítésért és parkjaink megőrzéséért. Egyben biztosan vagyok: csak együtt…
Nyitókép és fotók: Gutjahr Zsuzsanna
