Még mindig a mienk az egyetlen kerület, ahol rendezték a problémát

2022. augusztus 29.

Beváltak a mikromobilitási zónák, kevesebb a széthagyott roller az alpolgármester szerint

Józsefváros volt az első kerület, ahol kitiltás helyett megpróbáltak felhasználóbarát rendszert kiépíteni a járdán széthagyott elektromos bérrollerek problémájára, a rollerkáosz rendezésére. Július elseje óta az önkormányzat szankcionálja a rolleres cégeket, az pedig a felhasználókat a nem szabályos helyen parkoltatott rollerekért. Rádai Dániel alpolgármestert kérdeztük, hogyan vált be eddig az új rendszer.

A válasz röviden: Rádai teljesen elégedett, a lakóktól nem kaptak panaszt – igaz, pozitív visszajelzést sem –, de az utóbbiakat a legritkább esetben osztják meg a kerületiek az önkormányzattal.

Egyetlen lakó posztol rendszeresen a kerületi csoportokban (álnéven) a széthagyott rollerekről, de erős a gyanú, hogy ő maga helyezte őket arrébb a fotó kedvéért. Mivel a rendszer eleve nem enged a zónán kívül parkolni, maximum úgy lehet szabálytalanul letenni a rollert, ha az időközben lemerül, vagy utólag, kézi erővel valaki arrébb mozdítja őket.

Máig nagyjából 100 mikromobilitási zónát alakítottak ki, melyekbe beletartoznak a kerékpártámaszokkal ellátott, hosszú távra tervezett állomások és az ideiglenesen felfestett pontok is. Utóbbiak festése sok helyen megkopott, de ezeket folyamatosan cserélik le állandó zónákra, a probléma hamarosan megoldódik majd, illetve még több ponttal bővülnek a rollerparkolási lehetőségek.

Egyedül a Századosnegyedben és a Tisztviselőtelepen nincs még mikromobilitási pont, itt mondjuk amúgy sem óriási a probléma, kevesebben hoznak ki idáig rollert, mint amennyien a belvárosban használják őket. A terv itt is ugyanaz a szabályozási rendszer bevezetése, mint másutt. Szó volt róla, hogy amíg ez nem történik meg, kitiltják a rollereket erről a részről, egyelőre nem dőlt el, hogy mi lesz a sorsuk.

Mikromobilitási zóna a Bródy Sándor utcában – Fotó: Mile Máté

A mikromobilitási zónákat egyébként több kerületben felfestették már, de ilyen egységesen, mint Józsefvárosban, még sehol nem vezették be a szankcionálást a szabálytalan parkolásért. Rádai azt is elmondta, eddig elég kevés bírságot kellett kiosztaniuk, de nem is az lenne a cél, hanem hogy rávegyék az embereket a szabályos használatra.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 23.
Közbiztonság, közlekedés, rövid távú lakáskiadás, köztisztaság, kerékpározás és régóta húzódó beruházások is szóba kerültek az őszi szezon első közösségi fogadóóráján.
2026. szeptember 22.
Szeptember végéig 61 budapesti megállóban jelennek meg a BKK új digitális menetrendi táblái. Az első helyszínek között van a Keleti pályaudvar és az Uránia is.
2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.
2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.