Albina négy évvel ezelőtt költözött a házba. Kazuar tartotta a lépcsőházajtót, amíg a nő átegyensúlyozott rajta egy furcsa állólámpával. Idétlenül vigyorgott az új szomszédra, és a küszöbön, amikor legközelebb álltak egymáshoz, felajánlotta neki, hogy ha segítségre volna szüksége, bátran kopogjon be hozzá. Albina másnap be is kopogott a csöpögő vécétartály miatt. Cserébe a következő péntekre meghívta egy sörre. Alig látszott ki a szorongása a nagy mosolya mögül. Most, hogy Kazuar visszagondolt, úgy látja, először észre sem vett belőle semmit, csak arra figyelt, amit mondott. Két sör után máris valami gyerekkori történetben találták magukat és nevettek. Így kezdődött. Azóta minden hónapban övék az utolsó péntek.

Általában vaskos politizálással indítottak, aztán könyvekről társalogtak, Albina kölcsönadta kedvenc szerzőinek köteteit. Kiröhögték a lányokat a méregdrága kézitáskáikkal, a férfiakat a városi terepjáróikkal, hosszan elmélkedtek a klímaváltozásról, szánakoztak a jövőn, aztán megbeszélték, melyik filmeket töltik le és nézik meg a következő péntekig. Egyikük sem gondolt arra, hogy akár együtt is nézhetnék. Ha gondoltak is, érdekesebbnek tűnt kivárni a következő találkozást, hogy megvitathassák. A közbeeső hetekben cikkeket küldözgettek egymásnak Messengeren, mindenféle témában, ami éppen megragadta a képzeletüket, de sosem reagáltak rá, eltették azt is arra a péntekre. Ha furcsát, nevetségest vagy meglepőt láttak valahol, egy idegesítő plakátot, egy oda nem illő tárgyat egy erkélyen, groteszk holmit a kukában, lefényképezték és elküldték egymásnak. A találkozáskor izgatottan várták, vajon melyikük dobja be az első témát a közös gyűjteményből. A sör után megittak egy kis rumot, soha nem többet. A kocsma specialitása volt, vagy húszfélét tartottak. A rumtól rendszerint valamiféle nosztalgia tört rájuk, egyre könnyebben adták át neki magukat. Lassan mindent kimondtak, amit kicsit is fontosnak gondoltak, aztán még azt is, amit nem, mert Kazuar rájött, hogy Albina egészen más szemüvegen át nézi a világot, mint bárki, akivel beszélni szokott, és sohasem lehet tudni, mi kap végül jelentőséget. Amikor Albina először megemlítette az aktuális szeretőjét, Kazuar felbátorodott és tanácsot kért, miként környékezze meg azt a HR-es csajt a munkahelyén, mire Albina tanács helyett elmesélte, hogyan vesztette el a szüzességét tizenhat évesen egy tóparti nyaraláson az apja barátjával, mire Kazuar elmesélte, hogy ő meg már majdnem húsz volt és a falujában csinálta először egy lánnyal, aki a városból jött nyaralni. Hónapról hónapra egyre bizarrabb részletességgel tálalták fel egymásnak a kalandjaikat. Kazuar néha maga sem értette, hogy keveredett bele. Ilyesmiről nem szokás beszélgetni. Nem illik vagy nem szabad, ki tudja, de Albinával más volt. Minden közös péntek végén máris várni kezdte a következőt. Hajnali három és négy között baráti öleléssel köszöntek el egymástól a lépcsőházban. Kazuar belépett a lakásába, aztán percekig állt az ajtónak vetett háttal.

A következő hetekben, ha összefutottak, csak pár szót váltottak, mindent eltettek arra a péntekre. Az ő péntekükre.

Így történt volna ma is, de Albina idegesen érkezett, és rögtön közölte, hogy sajnos nem maradhat olyan sokáig, mint szokott, randija lesz. Randi. Az évek alatt talán egyszer vagy kétszer hagyták ki a pénteküket, betegség vagy halaszthatatlan munka miatt. Ráadásul most Albina nem mondott semmit a fickóról. Semmit. Megittak egy korsóval, Albina akart fizetni, de Kazuar leintette. Menj csak, mondta neki. Majd bepótoljuk, jó? – kérdezte Albina. Kazuar bólogatott. Még mosolygott is, úgy emlékszik. Fizetett és elindult a körútra, gyalogolt egy darabig, aztán hirtelen beléhasított, hogy talán jobb volna visszamenni, hátha nem jól sül el a randi, Albina hamarabb hazaér, talán örül, ha ott találja a teraszon. Elsétált a következő villamosmegállóig, és akkor megakadt a szeme a plakáton. A tartalma nem jutott el az agyáig, csak azt tudta, hogy közelebbről meg akarja nézni, benyúlt a zsebébe a mobiljáért, a keze ott is maradt, állt, nézte a reklámot. Amolyan belülről megvilágított, gördülő hirdetés, másodpercenként felcsévélődik, helyébe egy másik plakát érkezik. Kazuar tehát odaállt és várt, aztán kikapcsolt az agya. Húsz perc múlva szivárgott csak vissza a jelenbe, amikor ki tudja, hanyadszor előgördült a hirdetés, ami miatt megtorpant. Egy kávézólánc hirdetett megváltást a fogyasztás rabjainak: „Új poharainkhoz nem kell szívószál!”

Kazuar elővette a mobilját, kattintott, aztán visszasüllyesztette a zsebébe és gyalog indult hazafelé.

Szeifert Natália
Fotó: Fortepan