Színház, mozi, podcast

kritika
2023. január 23.
Társszerző: Rebró Fanni, Bányai Géza, Ádám Judit

Három kis kritika

Kommunista apparatcsikok galambszürke öltönyben küzdenek egymással is, maratoni Avatar filmélmény, Friderikusz pedig ezúttal a YouTube-ot lakja be. Kiskritika rovatunk.

Főtitkárok

Rendezte Zsámbéki Gábor, szövegét írta Spiró György. A Katona Kamrájába az érkezés magabiztos, ez egy jó darab lesz. Kilenc szereplője létező, történelmi személy, a szöveg java eredeti forrásból született, főszerepben Kádár János (Vizi Dávid) és Rákosi Mátyás (Elek Ferenc).

A Főtitkárok egy dokumentumdráma, amiben a szereplőket elsősorban a saját szövegeik jellemzik, a darab jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók alapján íródott. 1946 és 65 között járunk, a két főszereplő kapcsolata egészen közelről megjelenik, ahogyan maga az ember is, továbbá a Rajk-per részleteibe is beleshetünk.

Fotó: Rebró Fanni

Minijeleneteket, párbeszédeket, politikai beszédeket, bírósági tárgyalásokat, kihallgatásokat nézünk írói-rendezői ítélkezés nélkül. A vizualitás nagyon intenzív, a teljes játékteret lefedő korabeli képek jelennek meg olykor vetítve, őket kísérve pedig A párttal, a néppel vagy a Vörös Csepel című dalok hangzanak föl.

Fel-felkuncognak a zenéken és az eredeti felvételekből is ismert hanghordozáson, kiejtésen a nézők, különösen, akik nem a történelemórákról tájékozódtak a témában. A krumplileves helyett Vizi zárt á-ja idézte meg Kádár szellemét.

A folyamatos félelem, gyanakvás, vádaskodás mindvégig jelen van, ahogy végeredményben mindegyik szereplő csak a saját bőrét igyekszik menteni a börtöntől, haláltól, szörnyűségeket okozva. A párt a legfontosabb, s a párt érdeke, véleménye pedig Rákosi Mátyásé.

  • Főtitkárok
  • Katona József Színház, Kamra
  • 5/5

Rebró


Friderikusz a reptéren talált magára

Friderikusz Sándor, miután kikopott minden csatornáról, két éve beállt youtubernek. A tévés „őstulok” próbálkozását a YouTube-generáció nem fogadta lelkesedéssel, amit botránnyal is tetézett: elhunyt kollégája nevében adott ki nyilatkozatot, és lelepleződése után még ő kérte ki magának. Szóval ciki volt az indulás, nem úgy nézett ki, hogy messzire jut a megszokott nagytévés közeg nélkül. Mindenesetre nem adta fel, rendületlenül készítette a beszélgetéseit a tőle ismert profi színvonalon.

Tagadhatatlan, érti a rádiós-tévés szakmát, jól megcsinált, kicsit talán túl jólfésült műsort készít. Friderikusz ugyanis megmaradt annak a hagyományos tévésnek, aki volt, és aki – miközben sztárrá vált a show-műsoraival – mindig igyekezett komolyabb kulturális tartalmat is előállítani. A YouTube-on végre azt csinálja, amit szeret, ha icipicit avíttan is.

Most egy még inkább régi vágású műsorral állt elő. A ferihegyi repülőtérre ment ki beszélgetni a várakozókkal. Alig kérdez, az emberek beszélnek, mégis izgalmas, érdekes, érzelmes anyag született, és ebben nem is a profi tévés, hanem a nagyszerű rádiós Friderikusz támadt fel. Ilyen műsorok régen éjszaka mentek, de százezreket láncoltak a rádió mellé. A nagy dobás az, hogy remekül megél ez a YouTube-on is, és külön hálás az ember a jó vágásért, a jó képekért és a nagyon jó érzékű szerkesztésért, mert a munka itt sincs elspórolva. Friderikusz örömjátékában nézőként is jó részesnek lenni.

  • Reptéri történetek
  • Friderikusz Podcast (YouTube)
  • 5/5

–bg–


A harc újabb harcot szül

13 év, ennyit vártak az Avatar-rajongók az eredetileg hétrészesre tervezett sorozat 2. részére, A víz útjára. A rendező, James Cameron nem érte be akármivel, a nagy részben víz alatt játszódó film minden egyes képkockája óriási „wow” élmény lett. A látványra nem lehet egy halk szavunk se, kizárólag szuperlatívuszokban lehet róla beszélni.

Izgalomból sincs hiány, a film rettentően soknak hangzó 192 perce alatt lehetetlen unatkozni.

Valami mégis hiányzott nekem a filmből. Az első részben teljesen lenyűgözött, elvarázsolt az a világ, amit Cameron teremtett. Ez a film sem kevésbé csodálatos vagy spirituális, ugyanúgy meg lehet találni a párhuzamot a valós világgal: az ember által elkövetett mérhetetlen rombolással, a természet és az őslakosok kiszorításával. Valahogy mégsem ütött akkorát.

Talán azért, mert ehhez a szemlélethez nem sokat tesz hozzá. Igen, tudjuk, kapcsolódunk a természettel, minden össze van kötve. De a film felét el kellett vennie a bosszúnak, a harcnak, ez a hollywoodi szellem számomra sokat elvett az élményből.

A pusztítás szomorú látványa helyett igencsak várom, hogy a harmadik részre hozzon valami új filozófiát, másféle megoldást, minthogy a természeti népek furfanggal legyőzik a gonosz betolakodókat. A harc csak újabb harcot szül, ezt ki is mondják a filmben, de nagyon remélem, a rendező más végkifejletet szán az Avatar-sorozatnak, mint amerre a mostani alapján tartunk.

  • Avatar: A víz útja
  • Látvány: 6/5
  • Film: 3/5

_ÁJ_

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat - díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

További cikkek

2026. október 05.
A Budapesti Történeti Múzeum Barokk Terme 2026. szeptember 24-én egy olyan színjáték helyszíne volt, amelynek forgatókönyvét – úgy tűnik – a szakmaiság álcája mögé bújtatott érzéketlenség és a történelmi emlékezet relativizálása írta.
2026. október 03.
Boldogító harangjáték. Ki nem mondott kavargó szavak. Harc a közös képviselővel. Három rövid kritika.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.