A rendszerváltozás előtt a budapesti muzsikus cigányság már az addigi önálló csoportegységén belül sem volt homogén.
A törzsökös fővárosiak például nem tekintették önmagukkal egyenrangúnak a vidékről Budapestre származott cigányokat,
és másféle hierarchikus törésvonalak is ismertek voltak.
A legfelső „kaszthoz” tartoztak a híresebb, elegánsabb szórakozóhelyeken muzsikáló férfiak, a „jócigányok” és családjaik, akik az alattuk elhelyezkedő rétegekhez tartozókat szinte nem is vették emberszámba. A férfiak éjszakánként kimaradoztak, ittak, s ami az éjszakai élettel együtt járhat, gyakran nőztek is, azaz megcsalták a feleségüket.
Az asszonyok általában eltűrték a férjük kihágásait, részint a gyerekek miatt, részint azért a jólétért, amit mindezek ellenére biztosítottak számukra. Másrészt, szakmájuk nem lévén, válás esetén nehéz lett volna eltartaniuk a családot. Ritkaságszámba ment a válás a hagyomány miatt is, miszerint az asszonynak tűrnie kell, a megcsalás egyébként is a férfi bocsánatos bűne. A társadalmi-gazdasági környezetben bekövetkezett hátrányos változás,
a rendszerváltás aztán alapjaiban ingatta meg a muzsikusok addigi életét.
Az, hogy a rajongásig szeretett és tisztelt Járóka család megtért – ahogyan arról a cikk első részében szó volt –, sok muzsikus család számára mutatott követendő példát. Valószínűleg
divat is lett körükben a megtérés, de Isten igazi arcát is megtalálták az új közösségben,
amely most már nemcsak muzsikus, hanem lelki közösségként is segítette az összetartozás élményét, válságba került identitásuk újfajta megélését.
A vallásváltás hatalmas változást indított el életmódban és gondolkodásmódban egyaránt. A cigányság zenész elitjének élete, életmódja, és tagjainak egyéni mentalitása jelentős változáson ment keresztül. A Szent Szellem (azaz a Szentlélek) „ajándékait” bőven ontotta, ontja rájuk. Csodálatos, cigányzenei elemeket is tartalmazó, Istent, Jézust dicsőítő zenék, énekek születtek, születnek, amelyek részét képezik a gyülekezeti alkalmak dicsőítő részének. És nemcsak a férfiak kaptak ezekből az „ajándékokból”, hanem a lányok, asszonyok is.
Akik azelőtt a fakanál mellett álltak, és alárendelt szerepben éltek a férjük mellett, egyszeriben egyenrangú társakká és alkotókká váltak:
zenét, verset írtak, és volt, aki festeni kezdett. Kitágult a világuk, s ebben a szellemben kezdték el nevelni a gyermekeiket is.
Erősebb lett körükben a szolidaritás érzése is. Óvatosabban ítélkeznek, vagy egyáltalán nem ítélkeznek egymás és mások fölött, ma már nem nézik le azokat sem, akik nem zenéléssel keresik a kenyerüket. A „jócigányság” kategória is elvesztette korábbi elitista-szegregációs dinamikáját.
Sügöle Parádi Jenő is Ander Jánostól tanult először, majd később – saját közlése szerint – a Szent Szellem vezette őt oda, hogy maga is lelkipásztor legyen. Sügöle kezdetben a lakásán tartott imaösszejöveteleket, itt alakult meg az első muzsikus gyülekezet, az ő pásztorkodásával. Később, amikor kinőtte a közösség a lakást, a Gutenberg Művelődési Házban találtak otthonra. A gyülekezet (Izrael Szentjének Szentlélek Gyülekezete) fénykorát egy Gizella utcai imaházban érte el. Itt már mintegy háromszáz tagot számláltak. Majd 1996 húsvétján csaknem egy repülőgépnyi hívő – főként e gyülekezet tagjai – Kanadába települt. Az itt maradtak szétszóródtak: sokan a Hit Gyülekezetét választották, de újabb pásztorok vezetésével újabb gyülekezetek alakultak, alakulnak, megtérők sokasága újabb és újabb imacsoportokat hoz létre.
Eleinte voltak elítélő hangok, sokan becsmérelték a megtérteket, de
ma már szinte az számít különcnek, aki még nem tért meg.
Nyitókép: Magyar Baptista Egyház Cigánymissziója
