Érzelmek, ízléssel tálalva

A Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok két évadon keresztül kíséri végig egy évtizedeken átívelő barátság történetét. A Netflix nemrég adta ki a második évadot, és nem, biztosan nem lesz harmadik.

Ez utóbbi hír megnyugtatóan hatott rám, mert bármilyen jó is volt nézni Tully Hart és Kate Mularkey életének izgalmait, végre egy sorozat, amit becsülettel lezártak, nem nyújtják, mint a rétestésztát.

A Firefly Lane azon ritka sorozatok egyike, ami a készítők magas érzelmi intelligenciájáról és mély önismeretéről árulkodik. Míg rengeteg a toxikus családi, baráti vagy párkapcsolatot bemutató, éltető és validáló sorozat, végre egy olyan történet, ahol a szereplők közti kapcsolódások pszichológiai tudatossággal vannak átitatva.

És messze nem arról van szó, hogy ezek a szereplők tökéletesek lennének, dehogy, ugyanolyan esendők és emberiek, mint bárki, ugyanúgy hibáznak, kiszúrnak időnként egymással, de megjelenik a történetben egy fontos szál: a határhúzás intézménye.

Vagyis hogy nem minden tett következmény nélküli, és bár megbocsájtani és megbeszélni sok mindent meg lehet, de a feldolgozásra időt kell adni a másiknak.

A két nő barátsága, ami időnként már-már a szerelmi kapcsolat határait súrolja, mégis attól gyönyörű, hogy ezekből a súlyos mélypontokból is van visszatérés, a bajban a végsőkig ott vannak egymásnak, és (vigyázat, spoiler) a kellő időben elengedik egymás kezét.

Nekem űrbetöltő szerepű, mély emberi érzéseket jó ízléssel adagoló, lelket simogató sorozatot jelentett.

• Firefly Lane
• Netflix
• 5/5

ÁJ

Csontváry, a magyar festészet megszállottja

170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar, az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A Szépművészetiben a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében nyílt meg a tárlat, amit a műveket legnagyobb számban őrző két közgyűjtemény anyagából állítottak össze, és mintegy 40 alkotást vonultat föl a nemzetközi szinten is elismert magyar festőtől.

Látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagy méretű Taorminai görög színház romjai és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festmény, ahogy a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című mű is. Három magángyűjteményből származó kép is látható. Nagyon látványos a kiállítás. Csontváryra jellemző, hogy hatalmas festményeket készített varázslatosan intenzív színekkel, a természet nagy energiáit kereste, festette. Mielőtt jogász lett, gyógyszerész volt, és vélhetően e tudományát a színkeverésben is felhasználta, mert máig viták tárgya, hogyan hozott létre egy-egy vibráló és jellegzetes árnyalatot. A korában újítónak és extrémnek számító színhasználat mellett a fény megjelenítésének képességében volt kiemelkedő.

A kiállításon érdemes elidőzni, lehet fotót is készíteni. A tárlatvezetés mindössze 1500 forint, kevésbé szakmai, művészettörténeti vonalon, inkább érdekességek mentén vezet végig a lelkes múzeumi dolgozó. A kiállítás 2023. július 16-ig látogatható.

• Csontváry 170
• Szépművészeti Múzeum
• 5*/5

Rebró

Titokból épült falak – védenek vagy túszul ejtenek?

A szeretett személy halálhíre sokkolja a tudatot: a veszteség (kezdetben) felfoghatatlan. Az idő és a tér kitágul, az élet és a halál határa elmosódik, mintha egy másik dimenzióba csúszna át az ember. A világ megszűnik létezni, csak a veszteség felett érzett végtelen fájdalom az, ami valós.

Singer Magdi legújabb könyvének riportalanyai ebben az állapotukban szembesülnek azzal, hogy nemcsak a szerettük elvesztésével kell megküzdeniük, hanem a halálával feltáruló titkokkal is, úgymint egy eltitkolt szerető, család, örökbefogadás vagy pedofília – a sor hosszan folytatódik –, amik alapjaiban rengetik meg a kapcsolatukat, végső soron a közös múltjukat.

A történetek mesélői fedetlen őszinteséggel beszélik el, milyen lelki nehézségekbe, ellentmondásos helyzetekbe, meghasonulásba kerültek a kiderült titkok miatt, milyen láthatatlan falakat húzott az köztük és az elhunyt személy között (még életében vagy épp halálában), és végül hogyan írták újra a közös történetet, értelmet adva annak, hogyan találtak feloldozást és megnyugvást.

Nem könnyed kalandregény ez, amit felkap az olvasó, s ül vele a fotelhoz szegezve, amíg a tartalomjegyzékig nem ér. Csak lassan, epizódonként, nagy lelkierővel olvasható. A cél ugyanis nem a másik nyomorának kidomborítása, megcsócsálása; az ijesztően mélyen megélt, valódi érzelmeken át az emberséget üdvözölhetjük.

Katasztrófaturistáknak nem ajánlom, félő, hogy elvéreznek.

• Singer Magdolna: Élethazugságok
• HVG Könyvek
• 5*/5

IZS