„Nem vagyok elég férfias ahhoz, hogy rendes nő tudjak lenni”

Ha már annyira tökös egy szerző, aki nem mellesleg nő, hogy Állva maszturbálok címmel jelentet meg könyvet, az megnyert magának azon nyomban, hogy magamévá tegyem a benne foglaltakat. 

A cím polgárpukkasztó, provokatív, bár engem nem provokál, de tetszik, hogy másokat meg igen. Mindenféleképpen van köze ennek ahhoz a prűd, álkeresztény, álkonzervatív, hivatalos pápadalos közegnek, ami fülledt levegőként nehezedik 0–24-ben a patriarcháknak nem hajbókolók mellkasára. Egy tök normálisan működő világban kit érdekelne máskülönben, hogy ki hogyan maszturbál? Az önkielégítés teljesen normális, a saját test felfedezésére és örömszerzésre irányuló cselekvés, nemtől függetlenül nincs benne semmi megbotránkoztató vagy szégyellni való. 

Az orgazmus, bár elmarad, szó se róla, meg is adja az alaphangulatot, és érkezik helyette jó adag társadalomkritika. A szerző, Benedek Ágota rázoomol, miként dobjuk oda nőiségünket koncként a mindenek felett álló férfiaknak és rívunk azon, hogy mindent megteszünk, oszt’ mégse vesznek semmibe. A mintanő persze tovább tűr, a minta pedig továbbhagyományozódik. 

Benedek nem szarozik, lerántja a leplet mindennapi apró hazugságainkról, mondhatnánk, egy troll, aki képes vasbetétes bakanccsal, iróniát okádva belegyalogolni a vattacukros önámításba és beleröhögni az arcokba. Szorongásai az öntudatára ébredt nő sajátjai, akinek van hatalma a saját méhe felett is.

• Benedek Ágota: Állva maszturbálok – Szorongásnapló
• Libri
• 4/5

-KIZS-

Tár

Szögezzük le mindjárt: Cate Blanchett nagyot alakít a valóságba helyezett fiktív karakter, Lydia Tár (született Tarr és nem magyar) karmesternő szerepében, ő viszi a hátán a filmet. A többi színész játékát is öröm nézni, a rendező, Todd Field színészvezetése tökéletes (maga is színész). Todd rendezése és forgatókönyve azonban már felvet kétségeket, ami abból is látszik, hogy a február közepi hazai bemutató után két hónappal sajnos már csak néhány artmoziban vetítik, nem is főidőben.

A Tár ugyanis egyszerre túlírt és ugyanakkor balladai ködben hagy részleteket, esetében a spoilerezés nemhogy tiltott, inkább ajánlott, ha képben akarunk maradni. Blanchett karaktere olyan erős, hogy képes összetartani a filmet ennek ellenére is, a lényeg érthető marad: a befolyásával visszaélő nagy tehetség sorsának összeomlása, csakhogy nem a lelkiismeret felébredése, hanem a közösségi népítélet (cancel culture, #metoo) hatására.

A filmet imádni fogja, aki járatos a komolyzene világában, és érti a (szexuális) identitás legfrissebb irányzatait is, ahol a karmesternő leszbikussága annyit számít, mintha heteró lenne, és marad macsó manipulátor, megrontó, némi túlzással egy női Harvey Weinstein. A film nem a másságról szól, hanem a hatalommal való visszaélésről, és ezt az is meg fogja érteni, aki a zenéről és identitásról szóló elvont részeket nem tudja követni. Persze ezért néha unni fogja, talán még utálni is a filmet, amiben a feje felett megy a magas stílű társalgás.

• Tár
• UIP-Dunafilm
• 4/5

-BG-

Utazás a gyerekkorunkba

Sokak gyerekkorát meghatározta a Game Boy nevű kézi konzol, amin Tetrist is lehetett játszani. Az enyémet mondjuk pont nem, egyik videójáték sem húzott be soha, ezért erős kétségekkel álltam neki a Tetris című filmnek, hogy mit fogok ebből érteni, átérezni, élvezni. 

Aztán kemény két óra következett, amiben csapkodtam, kiabáltam, szorítottam a kanapé karfáját, annyira izgultam főhősünkért, aki a Tetris nevű orosz találmány terjesztési jogaiért küzd a szovjethatalommal és a versenytársaival. 

Függetlenül attól, volt-e bármi közünk a játékhoz, a Tetris film elképesztően behúz az első pillanattól fogva. Zseniálisak a retró videójátékos átkötések, az eredeti játék zenéjének különféle feldolgozásai, szerethetők a karakterek. Nagyon mozgalmas, a kommunizmus árnyoldalait, ugyanakkor emberi mélységeket is igazán megmutató, felemelő történet lett belőle. 

Akinek a Tetris nosztalgikus emlék, bizonyára könnyes szemmel nézi végig főhősünk küzdelmeit. Visszarepülhet az időben abba a korszakba, amikor egyetlen játék ekkora kultuszt teremtett, egy játékkonzol pedig a világot jelentette egy 80–90-es években született gyereknek. Tudunk-e igazán értékelni bármit a mai korban, ahol minden letölthető, streamelhető, pillanatok alatt megszerezhető? A film megnézése után talán egy picit jobban megy majd ez is.

• Tetris
• Apple TV 
• 5/5

ÁJ