Az elmúlt évtizedben a vásárcsarnokok és a piacok a városmegújulás fontos terepévé váltak. Bár a mai európai városok jelentős része alapvetően piacok, vásárok köré épült, ezek a piacok mára eltűntek, áthelyeződtek, vagy – hasonlóan olyan más közösségi infrastrukturákhoz, mint a mozik, közfürdők, pszichiátriák vagy börtönök – elvesztették eredeti funkcióik és létjogosultságuk egy részét.

A piacok és vásárcsarnokok jelenkori válságának számos oka van. Az élelmiszer-ellátási láncok globalizációjával és a kiskereskedelem átalakulásával az európai piacok elvesztették vezető szerepüket a lakossági élelmiszer-beszerzésben és fokozatosan marginalizálódtak a dominánssá váló szupermarketekkel szemben.

Ebben a helyzetben nem segít az sem, hogy a legtöbb piac és vásárcsarnok képtelen volt alkalmazkodni a változó igényekhez: a hétköznapokon is csak

miközben – legalábbis a belvárosi negyedekben – amúgy is egy elöregedő demográfiai környezetben találták magukat.

Ehhez adódik, hogy a legtöbb vásárcsarnok, mind Magyarországon, mind Európa más országaiban, ellenállt a funkcióbővülés és áru-diverzifikáció lehetőségeinek, ezzel tovább szűkítve a lehetőségeket új vásárlói csoportok megszólítására. A vásárcsarnokok válsága annál meglepőbb, hogy az elmúlt évek városfejlesztésében megkülönböztetett szerepet kaptak a hely- és élményalapú módszerek, amelyek egy-egy jól működő, vonzó, élményeket nyújtó köztér köré építenek fel új gazdasági dinamizmusokat. A piacok és vásárcsarnokok tökéletes terepei ennek a megközelítésnek: jó példa erre az, ahogy a budapesti Központi Vásárcsarnok kiemelt turista-látványossággá, a pozsonyi Stará tržnica pedig a város egyik legfontosabb rendezvényhelyszínévé nőtte ki magát.

A vásárcsarnokok válságára az európai önkormányzatok és piacfelügyelőségek számos választ adtak. A legegyszerűbb válasz a kommercializáció: a híres barcelonai La Boqueria, a lisszaboni Time Out vagy a firenzei Mercato Centrale zöldség- és gyümölcsárusainak helyét éttermek vették át, és ezek a vásárcsarnokok piacokból fokozatosan food courtokká alakultak át.

amely nem vezet automatikusan sem a piacok újjászületéséhez, sem a halálukhoz. Miközben a Hold utcai piac „éttermesítése” látványos kudarcba fulladt és a csarnok csődjéhez vezetett, a legtöbb spanyol vagy olasz piacon jól elférnek egymás mellett a különböző funkciók, beleértve az éttermeket is.

Miként garantálható az árusok, szolgáltatások és vevők sokfélesége egy piacon? Úgy nemigen, ha egy piac árushelyei egy-egy vállalkozó monopóliumába kerülnek, de úgy sem, ha a differenciálatlan bérleti díjak csak egy homogén kereskedői csoport számára engedik meg a piacra való belépést. Sokkal inkább úgy, ha a különböző, egymást támogató funkciók és tevékenységek finom egyensúlya valósul meg. Nem véletlen, hogy a privát vállalkozásként üzemeltetett berlini Markthalle Neun újragondolását végző építésziroda a belsőépítészet helyett az urbanisztika eszköztárát választotta ahhoz, hogy sikeres programot hozzon létre a tulajdonosváltáson átment csarnokban.

A közösségi bevonásról és társadalmi innovációról híres Raumlabor a piac területét egyfajta városként közelítette meg, amelyben a csarnok saját belső „területrendezési terve” szabályozza az egyes funkciók és használati módok arányát, ezzel garantálva a piac diverzitását és hosszú távú vonzerejét. A pozsonyi Stara tržnicát kezelő civil szervezet a különböző programok időbeli kiosztásával oldotta meg a régóta funkciót kereső, kiüresedett történelmi vásárcsarnok funkcionális diverzitását: miközben a szombatot termelői piac számára tartották fenn, a többi nap kereskedelmi jellegű, bevételt termelő rendezvényei keresztfinanszírozzák a pénzügyileg nem önálló, civil és szociális jellegű eseményeket.

A piacok újjáélesztésének sikere néha azon múlik, hogy milyen innovatív, új szolgáltatásokat tudnak befogadni, amelyek nincsenek ellentmondásban az eredeti kereskedelmi funkcióval, hanem ellenkezőleg, erősítik azt. A madridi San Fernando vásárcsarnok üres boltjait olyan kreatív vállalkozásoknak adták bérbe szimbolikus összegért, amelyek új színeket és ötleteket hoznak a piacra: így került oda például építésziroda, amely a csarnok jövőjével kapcsolatos részvételi folyamatot is segítette. Egyes piacok a kereskedelmi kontextushoz kapcsolódó közfunkciók elhelyezésével kísérleteznek: míg a délkelet-spanyolországi Murcia piacán a helyi közkönyvtár ételekre és főzésre specializálódott fiókja működik, néhány barcelonai piac táplálkozási és egészségügyi tanácsadással is áll a vásárlók rendelkezésére.

Más csarnokokban külső szereplők, a piacok sorsát szívükön viselő civilek dolgoznak azon, hogy megújítsák az árukínálatot és segítsenek az árusoknak jobban elérni vásárlóikat. 2006-ban egy művészeti-urbanisztikai workshopot vezettem, amelynek a keretein belül a művészettörténész és biodiverzitás-aktivista Bartha Gabó a Hunyadi téri csarnok megmentését tűzte ki céljául. Amikor a piac megszűnésének veszélye elhárult, az aktivista elkezdte felkeresni a Hunyadi téri piacon áruló termelőket, tanácsokat adva nekik, hogy milyen zöldségeket, fűszernövényeket tudnának még termelni a kertjükben, amelyekre növekvő kereslet van a Hunyadi tér demográfiailag megfiatalodott környékén.

A milánói Mercato Lorenteggio árusai összefogtak, egyrészt hogy felújítsák épületüket, másrészt hogy együtt szervezzenek közösségi eseményeket, amelyek bevonzzák azokat is, akik korábban elkerülték a lerobbant külvárosi vásárcsarnokot. A római Mercato Trieste árusai pedig 2020-ban elsőként reagáltak a pandémia fenyegetésére azzal, hogy megszervezték a törzsvásárlóknak való házhoz szállítást és az online rendelést, ezzel versenyben maradva a magukat otthon elbarikádozó vásárlókért.

Látszik, hogy

Számtalan megközelítés áll rendelkezésre, hogy új energiákat adjunk a vásárcsarnokoknak, de ehhez el kell fogadnunk a városi piacok szerepének, feladatainak és lehetőségeinek fokozatos átalakulását. Miközben a nagy áruházláncokkal való puszta árversenyben alighanem kudarcra lennének ítélve, a városrészükben való központi elhelyezkedésük, nagy tereik, logisztikai adottságaik és történeti aurájuk a XXI. század megkerülhetetlen közösségi és ökológiai infrastruktúrájává teszik a vásárcsarnokokat, amelyek köré a kortárs város számos, kulcsfontosságú folyamata szervezhető. Ahogyan néhány éve a Piacok újraindítása című könyvben bemutattuk, mára egyre több vásárcsarnok vállal szerepet a körkörös gazdaságban (pl. Pozsonyban és Madridban), új közösségi terek létrehozásában (pl. Rómában), új munkahelyek teremtésében (pl. Rotterdamban), új szolgáltatások inkubálásában (pl. Bariban), vagy a rövid élelmiszerláncok összefogásában (pl. Budapesten).

hiszen a sok különböző áru, funkció, szolgáltatás különböző csoportokat tud megszólítani, és a több lábon álló üzleti modellek könnyebben tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, tehát reziliensebbek. A másik lényeges összetevő a tágabb (demográfiai, gazdasági, táplálkozási) kontextusban való tervezés, az adott város fejlesztési, egészségügyi vagy éppen élelmiszer-stratégiájába való integrált működés. Miközben az elmúlt években Budapesten is újraindult a vásárcsarnokok korlátairól és lehetőségeiről való gondolkodás, remélhetően ennek is megfelelő kontextust tud adni az a törekvés, amely fenntartható helyi élelmiszerrendszer létrehozását tűzte ki céljául.

Polyák Levente

Névjegy

A Neked 8? közéleti vitasorozatunk Rákóczi téri Vásárcsarnokkal foglalkozó estje:

Ez egy véleménycikk, amely nem tekinthető a Józsefváros Újság hivatalos álláspontjának. Ha úgy érzi, megszólalna a témában, reagálna erre a cikkre, vagy más ügyben lenne mondanivalója, írását várjuk a szerkesztoseg@jozsefvarosujsag.hu e-mail-címre.

Nyitókép: Huszár Boglárka, a cikkben szereplő képek a szerző felvételei