„Ez egy konstans kísérlet” – válaszolja Vida Vera arra a kérdésre, szokott-e más alapanyagokkal is kísérletezni, vagy a szárított, őrölt fügefalevél kókusz íze csak egyszeri találat volt? Többek közt ebből a dunsztosüvegben tárolt, marihuánára emlékeztető őrleményből készül a fake kókuszgolyó elnevezésű fogás. Egy másik étel szintén felkeltette az érdeklődésemet: a Kálvária téri szexmunkások. „Egyrészt ez egy női biznisz, amit csinálunk, és sokféle női biznisz van a világon, például a szexmunka is többnyire női biznisz. Másrészt itt nőttem fel a kerületben, tudtam a szexmunkásokról a Kálvárián, sokat gondolkodtam is rajtuk. Így született meg ez a fogás.”
A yo8vagyat vacsorái ugyanis nem csupán az ételekről szólnak, minden fogás mögött egy történet áll. Sokszor a történet is egy alapanyag.
„Ez egy szerzői konyha,
nekem fontos is, hogy dolgozzak azzal, amit érzek, amik történnek velem. Nem tudom, és nem is akarom ezt kikerülni. Az is alakítja az ételeket, ha valaki összetöri a szívemet, az is, ha valaki megnevettet, az is, ha valaki meghal. Szóval néha az ételeket egy történet kezdi, és nem egy ételre születik rá egy történet” – mondja Vera.

A yo8vagyat diverzitását jól szemlélteti még, hogy a szexmunkások mellett egy hollywoodi híresség is inspirált már fogást. Zendaya budapesti forgatásán, Verával közös barátjuk révén részt vett egy chef’s table vacsorán a Bacsó Béla utcai StudiYóban. Annyira ízlett neki a dödölle, hogy megkérdezte, kaphat-e még belőle. Ez a repeta elnevezésű fogás története – ami a fake kókuszgolyó mellett szintén szerepelt a legutóbbi menüsoron.
A vacsora mint összművészeti alkotás
Szóval a történetek lehetnek alapanyagok és/vagy fűszerek, de a vacsora mint termék, vagy még inkább mint művészi alkotás létrejöttéhez másra is szükség van. „Minden vacsorának, amit csinálok, van egy világa, amibe belekerülünk, és ezeket a világokat, vagy néha absztraktabb módon atmoszférákat, ott végig a vacsora folyamán kirajzolom. A zene, a megkomponált terítés is nagyon határozottan szerves része ennek.”
Belső honfoglalás
Visszakanyarodtunk a kezdetekhez, mert azt olvastam Veráról, hogy szakmai képzettség és kezdőtőke nélkül indította el – ahogyan ő hívja – etetési vállalkozását. Azt kérdeztem tőle, hogyhogy nem volt ijesztő belefogni így, minden nélkül egy ekkora projektbe? „Egyszerűen csak bele kell kezdeni, aztán kiadja magát, hogy működik-e vagy nem. Nem szoktam túlkombinálni, túlgondolni ezeket a dolgokat, csak elkezdem. Tudtam, hogy szeretek főzni, és a környezetem megállapítása szerint tudok is, és szívesen eszik, amit főzök. A kezdőtőke hiánya azért nem riasztott vissza, mert soha életemben nem volt pénzem. Ez sem különlegesebb helyzet annál, mint amiben felnőttem, vagy az eddigi éveimet töltöttem. Viszont van egy olyan képességem, hogy mindig meg tudom csinálni valahogy, amit kitalálok. A tudást pedig a folyamat során szedtem magamra.” (Vera időközben elvégezte a Gundel képzését – a szerk.)

Arról is megkérdeztem, hogyan tette meg az induláshoz szükséges első lépést. „Meg kellett szülnöm azt, hogy ki is vagyok én, mi az én főzési nyelvem, és mi lehet az, amivel tényleg valami eredetit tudok mutatni, ami egyedi élmény lesz az embereknek. Aztán elkezdtem összerakni, hogy első körben miket főznék, megcsináltam az első vacsorákat a barátaimnak, ahol mindig más menü volt. Emiatt folyamatosan tudtam próbálkozni, kísérletezni. Egyébként ez most is jellemző, gyakran változik az, amit főzünk” – mondja Vera, majd hozzáteszi, hogy tulajdonképpen most is a tágan értelmezett baráti körének főz. „Sok barátom van, szóval ez annyira nem változott, csak neve lett a dolognak, egyre többet főztem, nőtt a vendégkör is, meg az én tapasztalatom is.”
Fotók: Mile Máté
