Farkas Gyula olyan családban született, ahol hagyománya volt a zene szeretetének és művelésének, nagyapja a győri katonazenekar karmestere volt. Az édesapja pedig zeneszerzést tanult, prímásként és kántorként is dolgozott, és a kor egyik legkiemelkedőbb zenepedagógusa volt, aki id. Magyari Imre, Sovánka Nándor és Radics Béla zenekarának volt karmestere. A fennmaradt kézirataiból tudjuk, hogy az 1800-as évek végén, 17 évesen már a legnagyobb zeneszerzők – Wagner, Chopin, Strauss, Bihari – műveit hangszerelte és tanította be cigányzenekaroknak.
Farkas Gyula hatévesen csellón kezdett tanulni, később hegedűvel folytatta és zongorázni is megtanult, végül hegedű szakon végzett Országh Tivadarnál. Már nagyon fiatalon megmutatkozott a zenei tehetsége, a zene iránti elhivatottsága, még csak 14 éves volt, amikor a híres Rigó Gábor karmestert helyettesítette 24 tagú zenekar élén az Ostende Kávéházban. Az Ostende-időszak egészen 1948-ig tartott – egykor prímásként az édesapja is itt kereste a kenyerét –, aztán jött az államosítás, és bezárt az előkelő kávéház. Farkas Gyula nem adta fel, elhivatottan folytatta a nagy klasszikus szerzők műveinek hangszerelését cigányzenekarra.
1950-ben alakult meg az Állami Népi Együttes, melynek alapító tagja és hegedűse volt. 1952-ben kérte fel az akkori vezetés, hogy hozza létre a Rajkó Zenekart.
Összeszedte a fiatal muzsikus kollégákat, a muzsikus gyerekeket, és pár hónapnyi próba és gyakorlás után máris hírnevet hozott az új zenekar. A legkülönbözőbb zeneszerzők műveit hangszerelte és tanította be a fiatal rajkóknak, Brahms, Bartók, Kodály, Liszt, Strauss, Bihari, Lavotta, Csermák, Weiner Leó és mások voltak a repertoáron. Aki a Rajkóba felvételt nyert, az pár év alatt kiváló színpadi és éttermi, kávéházi muzsikus lett iskolai és zenei végzettséggel a birtokában. Olyan iskolát, rendszert, pedagógiát alakított ki, ami által több generáció muzsikusainak százai lettek képesek tanulni és fejlődni, s kilépni a szűkös éttermi és kávéházi világból a nagyvilág színpadjai és koncerttermei felé.
A Rajkó Zenekar sikert sikerre halmozott, számtalan tv-, rádió-, lemezfelvétel és film készült velük szerte a világban. Farkas Gyulának a tanítás nem csak a Rajkóban volt a mindene, a próbák végeztével a lakásán is fogadta a tanítványait, akiknek dicsőség és megtiszteltetetés volt tanulni tőle. Különleges érzékkel tudta, hogyan kell a klasszikus és egyéb műfajokat cigányzenekarra adaptálni és megszólaltatni, színpadon előadni.
Farkas Gyula munkájának nagy elismerése, hogy 2016-ban az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának javaslatára pedagógia metódusa – a Rajkó-módszer: a tehetséges roma gyerekek zenei képzése az alapoktól a színpadi előadóművésszé nevelésig – bekerült a kulturális örökség nemzeti nyilvántartásába.
2017-ben a Muzsikus cigányok parkjában reliefet avattak fel a tiszteletére, a Farkas Gyula Tradíció Egyesület pedig 2022. április 8-án emléktáblát helyezett el emlékezetére a József körút 46. alatt.
Az idei megemlékezésen Suki András ismertette a munkásságát, az ő doktori disszertációja éppen a Rajkó-módszer volt. Farkas Gyula méltatásával őt követte Pálovics Emese józsefvárosi képviselő, végül jómagam.
Arról beszéltem, mennyire fontos volna országszerte olyan iskolákat, intézményeket létrehozni, ahol a cigány gyerekek azt hallják, hogy értékes, amit csinálnak, hasznára vannak az emberiségnek, s nem azt, amit fehér felsőbbrendű közegben vágnak hozzájuk: hogy idegenek, rákos képződmények a nemzet testén, hatszáz év után sem tudtak integrálódni. Az ilyen embereknek minden cigány egyformán bűnöző, s ki tudja, mi mindent képzelnek még rólunk, amit csak egy idegenről, ellenségről el tudnak gondolni, mert nem ismernek minket. Persze mi nem integrálódni, hanem emancipálódni szeretnénk, a kettő között óriási a különbség. Az emancipáció politikai és jogi egyenjogúság, az integráció pedig beilleszkedés. Szerintem a beilleszkedés megtörtént, de az emancipáció még nem, ahhoz olyan intézmények kellenének, mint amilyen a Rajkó Zenekar is.
A megemlékezésen az unoka, Szomora Zsolt vezetésével hallhattuk a zenekartól Farkas Gyula egyik legismertebb szerzeményét, a Cigányfantáziát és a Nem foglak már soha többé alkonyatkor a kiskapumba várni című nótáját.
Fotó: Galyas Gyula
