1863-ban született Egerben, apja a bohém Bródy Jakab kereskedő volt, akiről így írt később az íróvá lett fiú: „Kényelmes és gőgös török–magyar zsidó volt az apám, és én az ő fia vagyok.” A ciszterciták főgimnáziumában az ifjú Bródy volt az osztály legpajkosabb növendéke: egy csínytevése miatt el is távolították onnan. Pestre került, ahol a középiskolát sohasem fejezte be. A közben apa nélkül maradt, szegénységben élő fiatal író tehetsége annál korábban jelentkezett. 18 évesen Gyulán írnokként próbált szerencsét, de a szerződések helyett novellákat körmölt. Pályájának első nagy robbanása 1884-ben következett be, amikor megjelent a Nyomor című novelláskötete – az irodalmi körök szinte egyik napról a másikra
„a magyar Zolának”
kiáltották ki. Bródy Jókai áradó meseszövését és Zola naturalizmusát akarta összeszőni. 1888-ban a Faust orvos hozta meg neki az országos hírnevet.
Pályájának különleges állomása volt Kolozsvár, ahová 25 évesen érkezett az Erdélyi Híradó szerkesztőjének. Munkatársai sosem felejtették el azt az őszi reggelt, amikor egy ragyogó szépségű, elegáns fiatalember jelent meg a szerkesztőségben. Egy héttel az érkezése után jobban ismerte Erdélyt és embereit, mint a régóta ott dolgozók.
A szenvedélyes természetű, jóképű férfi kolozsvári tartózkodása idején viszonyt kezdett Hunyady Margit ismert színésznővel, akitől törvénytelen fia született: Hunyady Sándor, később ő is az irodalmi pályát választotta. Mindeközben Bródy már nős volt – felesége Rosenfeld Bella, írói nevén Fehér Judit, aki egyszerre volt házastársa és irodalmi vetélytársa. Budapesten hagyott családját anyagilag támogatta; öt közös gyermekük született. „Ez a fiú a ti testvéretek” – mutatta be egyszer a törvényes gyerekeknek Hunyadyt, és ezt mindenki természetesnek találta.
Visszatérve Budapestre egy évtizedet töltött a Magyar Hírlapnál. Elindította a Fehér könyvet, azt a különleges havi folyóiratot, amelyet egyedül írt elejétől végig, majd
megalapította a Nyugat közvetlen elődjének tartott Jövendő című hetilapot,
az első komoly kísérletet arra, hogy a modern magyar irodalmat európai áramlatokhoz kapcsolja.
Életének egyik legmegrázóbb epizódja 1904-ben játszódott le Bécsben. Bródy egy hibás diagnózis alapján azt hitte, hátgerincsorvadása van, és hogy képtelen lesz többé írni. Revolvert fogott önmaga ellen – mellbe lőtte magát, de túlélte. Az esetet ő maga írta meg Az Újságban. Felépülése után szinte fanatikus erővel vetette magát újra a munkába: ekkor születtek legjobb színpadi művei, A dada és A tanítónő.
Élete alkonyán a budai Rudas-fürdő hotelszobájában lakott évekig. Szívbaja lassan elhatalmasodott rajta, s végül a Grünwald-szanatóriumba kellett költöznie. 1924. augusztus 12-én hunyt el, 61 éves korában – magányosan, de nem elfelejtve.
Irodalmi hagyatéka máig eleven. Móricz Zsigmond úgy emlékezett rá mint ifjúkorának nagy tavaszi erjedésére; Kosztolányi szerint „kevesen írtak oly szépen magyarul, mint ő”; Heltai Jenő szerint ő nyitotta ki a szemüket mindazoknak, akik az új magyar irodalomban utána következtek. Bródy Sándorral kezdődik a magyar irodalom kétfelé szakadása: a hivatalosan elismert és a megtagadott irodalom különválása – abból a megtagadottságból nőtt ki az egész Nyugat-nemzedék. Ady neki dedikálta a Város megvétele után című versét,
„a legszebb, legigazabb magyar poétának”
szólítva Bródyt.
Unokája, Alexander Brody nemzetközi színtéren ismertté vált PR- és kommunikációs szakember, illetve mecénás alapította a Bródy Sándor-díjat elsőkötetes prózaíróknak, és végakaratában az egri könyvtárra hagyta a Bródy–Hunyady-hagyatékot, mely 1988-ban vette fel Bródy Sándor nevét. Oldalági leszármazottja Bródy János zenész és dalszerző.
1946 tavaszán nevezték el róla a Sándor (még előtte Főherceg Sándor) utcát a Palotanegyedben.
Kép forrása: Wikimedia Commons
