Choli Daróczi József szobrának avatása

Choli Daróczi József szobrának leleplezése Kiskőrösön
2023. június 02.

„Igazgyöngy illik a fekete korallhoz”

Cholival először a 70-es évek közepe tájékán egy kiállításon találkoztam a rákospalotai Lila iskolában. Előtte már sokat hallottam róla Péli Tamástól, a festőművésztől, aki Cholival, Lakatos Menyhérttel, Daróczi Ágnessel, Bari Károllyal együtt letette a roma emancipációs mozgalom alapjait. Choli cigány nyelvre fordította Petőfi Sándor, József Attila, Weöres Sándor és más magyar, illetve külföldi költők verseit. Költőként maga alkotott, cigányul és magyarul is. Ki gondolta akkor, hogy történelmet írnak? Ki gondolta, hogy a munkásságuk alapján a halhatatlanok közé kerülnek? Hogy nemcsak a szellemi valóságban testesül meg halhatatlanságuk, hanem fizikai formában is?

Choli Daróczi József mellszobrát avathattuk május 19-én Kiskőrösön. A Petőfi szülőháza melletti parkban, Petőfi műfordítóinak mellszobrai közé került Choli szobra is. Ötvenötödikként a cigány nyelvű fordító!

A Szeptember végén című vers első négy verssora így hangzik cigányul:

Phuterdjon andej xar inke luludjora,
O plopo zelenjil inke anngla kher,
Ba dikhes kutka, jivendeskij e luma?
Le plajengo shero e bruma malavel.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará be a bérci tetőt.

Aki nem tud cigányul, az is érzékelheti, hogy a fordítás pontosan követi Petőfi időmértékes verselésének, jellegzetes daktilusainak ritmusát.

Az ötlet, hogy Choli is kapjon helyet a műfordítók között, Turán István helytörténésztől származik, aki először Kunhegyesi Ferenc kiskőrösi cigány festőművészt kereste meg, majd a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatóját, Filus Erikát és Domonyi László polgármestert, végül Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztost, akik mindannyian támogatták a mű megvalósulását. A szobor felállításának költségeit Sztojka Attila a kormánybiztosi keretéből finanszírozta.

Kállai András szobrászművész remek alkotása méltó emléket állít Cholinak. Kállai egyszer azt ígérte neki, hogy szobrot készít róla, és lám, nem üres ígéret volt, ott áll a mű Kiskőrösön, és hirdeti a cigányok kettős identitását: egyszerre vagyunk magyarok és cigányok.

Choli Daróczi József egész életét a cigányságnak szentelte költőként, műfordítóként, nyelvészként, tanítóként és népművelőként. Szuggesztív személyisége magával ragadott gyereket, felnőttet. Bárhol is volt, hallgatósága sok ismerettel feltöltődve óriási erőt meríthetett az előadásaiból. Munkásságával megszólította a nem cigányokat és a romákat is; megismertette magunkat, színes kultúránkat, történelmünket a nem romákkal és magunkat magunkkal. Önbecsülésre nevelt, és elvárta, hogy a nem romák is ekképpen viszonyuljanak hozzánk.

„Ne szórjatok elénk sem kölest, sem zabot. Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz.”

Az idézet Cholié, aki Fekete korall címmel szerkesztette meg 1981-ben a cigány írók, költők műveit, ugyanis láttatni akarta, hogy milyen nagy a cigány irodalmárok száma. Azóta még többen lettek tollforgatók.

Az első cigány folyóiratot is Cholinak köszönhetjük. Stencillel sokszorosítva műsorfüzet gyanánt adták ki Rákospalotán Rom Som címmel. A hasonló nevű cigány klub programjainak ismertetése mellett verseket és műfordításokat is közölt a kiadvány. A rom som jelentése: ember vagyok. Ebben a periodikában tette közzé a Kommunista kiáltvány cigány nyelvű fordítását, demonstrálva, hogy a cigány nyelv alkalmas még az ilyen politikai programok tolmácsolására is. Abban az időben – talán napjainkban is – a cigány nyelvet afféle tolvajnyelvnek, kevés szókinccsel rendelkező nyelvnek propagálták az 1961-es párthatározat szellemiségében, miszerint a cigányság nem nép, nincs értékőrző kultúrájuk, nyelvük.

Choli ennek ellenkezőjét bizonyította az evangéliumok lefordításával is, a cigány szótár megalkotásával, de lefordította Federico García Lorca Cigány románcok című versciklusát is. A Rom Somot végül betiltották, miután rájöttek, hogy nem szimpla műsorfüzet, és menesztették a klub éléről Cholit is. (Őt követtem a klub vezetőjeként, de engem is menesztettek.)

Choli öt éve, 79 éves korában ezelőtt hagyott itt bennünket. Ott van valahol a barátaival, Péli Tamással, Lakatos Menyhérttel, Fátyol Tivadarral, Kovács József Hontalannal, és biztatja őket: Örüljetek velem, előbb-utóbb Magyarország kifejezi tiszteletét irántatok is.

Kállai András szobrászművészünk megkezdte a sort.

Fotók: Papp Róbert

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.