Nem igazán könnyű kijutni a Századosnegyedbe, mert jól csak a Kerepesi út és a Hungária körút felől közelíthető meg, bár lehet a Kőbányai úton is kimenni, vagy esetleg a Salgótarjáni úton (villamossal azon valóban gyors), de autóval sokat kell forgolódni, csak a Kerepesi kifelé vezető oldaláról és a Hungária körút Kőbánya felé vezető oldaláról lehet behajtani. A Századosnegyedet ugyanis a hatalmas Kerepesdűlő választja el Józsefváros belső részétől, aminek a Fiumei úti sírkerten túli területe nagyrészt elhanyagolt állapotú ipari, vasúti terület.

A Századosnegyed eredetileg ráadásul Kőbányához tartozott, 1949-ben lett Józsefváros része. Afféle „távoli terület”, aminek sok jelét észlelni, de élő városrész is, ami elég szervesen illeszkedik a Hungária körút menti területekbe is.

Ha röviden kell jellemezni, talán azt mondhatnánk: gazdag hagyománnyal bíró, nagy jövő lehetőségét rejtő terület ez, ahol a pusztától a palotáig (modern irodaépületig és stadionig) minden megtalálható, méghozzá nagyrészt közvetlenül egymással keveredve.

Mi a Kerepesi út felől mentünk, az Aréna plázától a Százados út vonaláig ipari „pusztaság” mellett vezetett utunk. Az elnyújtott háromszög alakú negyed rövid oldalán a honvédségi épületek után impozáns templom jelzi ismét a civilizáció létét, mellette pedig modern irodaház, ami a Hungária körúti oldalon folytatódik. A háromszög túloldali csúcsán, azt MTK stadionján túl egy másik 20. század eleji templom áll őrt a Tbiliszi téren.

A Kerepesi úttól befelé néhány sűrűbben beépített utca van, lakóházakkal és főleg iskolákkal, de két egyforma épület nincs egymás mellett. Korok és stílusok kavalkádját látni, ez a sokszínűség valamennyire jellemző az egész negyedre is, de itt nem utcaszakaszokon változik minden, hanem házról házra.

A Százados út Kerepesi úti bevezető szakaszán, a sokféle épülettel átellenben, a tarkaság ellenpéldájaként látjuk az egységes stílusú művésztelepet. Kerítés veszi körül, ez a művészet csendes szigete, ami a Századosnegyedet mindjárt a magyar kultúra legfontosabb helyszínévé is teszi, mivel száz év alatt a legnagyobb művészek éltek és alkottak ebben a „művészfaluban”.

A negyedet a névadó Százados út vágja középen ketté, de két oldalán eltérő világok váltogatják egymást. A művésztelepet elhagyva bal felől hatalmas építési terület, aminek egyik végében már áll egy modern irodaház.

A terület a metró és a Hungária körút közelsége miatt a Váci úthoz hasonló üzleti potenciált sejtet, kiváló terület lehet a nyugatias városfejlődés irodaházainak és lakásainak.

A másik oldalon azonban igencsak emberi léptékű, hangulatos zöld utcák sorakoznak, néhány emeletes régi munkáslakás tömbökkel, több korból vegyesen persze itt is. Megkérdeztünk néhány helyit, milyen itt élni, de legfeljebb a régebbi házak szigetelésére panaszkodtak, el nem költöznének a fasorral határolt, előkertes, belső kertes, játszóteres védett, csendes és zöld környékről. A házak többsége száz év körüli, akkori német és angol mintát követ, így van egy tipikusan angol házsor is, hasonló házakkal, mint amilyenben a brit miniszterelnök lakik a Downing Streeten, csak kissé kopottabb, szegényesebb kivitelben. A negyed idősebb házaira egyébként egységesen jellemző, hogy rájuk férne a felújítás, de még viszonylag jól tartják magukat.

A hírhedt Hős utca is innen indul, de csak a körút túloldalán, a kőbányai folytatás másik végén válik hírhedtté és problémássá. Itt egyáltalán nem balhés környék ez, szinte falusias a hangulat. Érdekesség, hogy a kukákat zárt tárolóban teszik ki a házak mellé, nincs is szétszórt szemét semerre. Az egyik postaláda pedig politikai ideálképet sugallt, ahogy békésen megfért egymás mellett két kerületi lap is.

A Hős utcánál elfordultunk a vasút felé, a negyed belső határa ugyanis MÁV terület az Asztalos Sándor út mellett, az út másik fele is inkább ipari terület. Elsétáltunk a Kerepesi úti vasúti hídig, láttuk a sokféle veszteglő és áthaladó szerelvényt, és bekukkantottunk a gyártelepekbe is. Ezen a részen van a Telekom nagy szerverközpontja, de a Fővárosi Csatornázási Művek nagy telepe is. És persze van elhagyott terület is bőven, az egyik kerítéséről soha nem látott szögben bámulhattuk meg a Népstadiont, vagyis a Puskás Ferenc Arénát.

Némi kerülővel visszatértünk a belső terület építkezési oldalára, ahol már részben üzemel is egy irodaház, amibe gyermekorvosi rendelő költözött.

De van itt egy városi préri is, benzinkúttal, parkolóval, élelmiszer-áruházakkal, köztük az egyik legnagyobb bio nagykereskedéssel. Vásárolni biztosan jó itt, mindenfelől megközelíthető a hely, de szépnek semmiképp nem mondható, olyan mint egy vidéki városszéli bevásárlóközpont. Az itteni sokszínűségbe azonban gond nélkül beleillik, de van itt is fejlesztési potenciál még.

Érdekes a negyed Hungária körút felőli határa, meglehetősen hosszan beépített házsor van itt, ami azt a képzetet kelti, hogy befelé is ugyanilyen városszerkezetet találunk majd. Ez azonban csak egy sáv, az itt lakók szerencséjére elég széles zöld sáv választja el az úttól, de ezért ez nem az a hely, ahol nyitott ablak mellett lehet élni.

A körúti házsor mögött ismét sokféleséget találunk, miközben lassan haladunk a századosnegyedi háromszög csúcsa felé. Van itt szépen rendezett, a 70-es évek modern idilljét idéző, valóban kellemes utcaszakasz, de vannak üres telkek is, régi tűzfalakkal, és egyelőre magában, egy egészen modern lakóház is. Szemben vele pedig hosszú kopott fal, ami a BKV Előre futballpályáját határolja.

Itt már keskenyedik a háromszög, ismét a vasúti oldalon járunk, aminek a végén taxitelepet találunk, falán vagány festményekkel, és pár száz méter után már el is értük a Hidegkuti Nándor Stadiont, ahol elgondolkodhatunk, hogy nekünk is van egy Fradihoz mérhető hagyományú focicsapatunk, hajrá MTK. A másik oldalon a Salgótarjáni út torkollik be a Hungária körútba, autóval nem tűnik népszerű útvonalnak, az eleje csak egyfelől közelíthető meg, a vége is korlátozott lehetőségeket kínál, villamossal azonban jó közlekedési alternatíva a kerepesdűlői pusztaságon át.

És végül a háromszög csúcsán elérjük a Századosnegyed másik végét, a zajvédő falakkal határolt Jancsi-telepet, vagy MÁV-telepet, ami a Tbiliszi téri templom körül terül el. A telepet minden oldalról utak, vasutak, villamosvágányok határolják. Egy itteni asszony mondta erre, „ide egyedül hajó nem jár”. A telep külön világ, zárt közösség. Télen látszik, hogy volna mit költeni a házakra, nyáron azonban idilli zöld minden.

Fotók: Mile Máté