Kosztolányi 1903-ban, tizennyolc évesen költözött a fővárosba, s bár kezdetben büdösnek, koszosnak és főleg zajosnak találta a magyar metropoliszt – „konyhabűz óceánjáról” és „tébolydai lármáról” panaszkodik öccsének írt levelében –, hamar enged a kísértésnek, és pár hónap múlva már arról számol be boldogan, hogy „a nagyvárosi élet pálinkája” a fejébe szállt, és esze ágában sincs kijózanodni. Számos helyen vett ki hónapos szobákat, az Üllői út józsefvárosi oldalán két bérházban is lakott pár hónapig, ahogy a József körúton is, illetve a Baross utcában. A Baross utca 4. szám alatt 1907 őszétől élt egy éven át.
Lányi Viktor zeneszerző, zenekritikus, műfordító és hírlapíró – akinek Hedda nevű nővérébe 1908-ban Kosztolányi szerelmes volt, és azt füllentette neki egyik levelében, hogy „cigaretta nélkül élek” – ott lakott vele ebben a lakásban. Egy évtizedekkel később adott interjúban Lányi Viktor elmondja, hogy Kosztolányi egy könyvekkel telepakolt íróasztalnál dolgozott petróleumlámpa fényénél, mert a villany nem volt bevezetve. Nem tudom, miért képzeltem úgy, hogy ezekben a belvárosi bérházakban a megépülésük pillanatától fogva a lakók rendelkezésére állt a huszadik század minden vívmánya az angolvécétől a fürdőszobán át az elektromosságig. Hát nem. Lányi emlékei szerint gyakran megfordult ebben a lakásban a medikushallgató Brenner Jóska, azaz Csáth Géza is.
Kosztolányi ebben az időben „kiskávéházakba, józsefvárosi kurtakocsmákba” járt enni, amilyen például a Bérkocsis és a Conti ‒ ma Tolnai Lajos ‒ utca sarkán álló kocsma lehetett, melynek bejárata felett hatalmas cégér hirdette, hogy özvegy Vései Jánosné vendéglője a Jó Pásztorhoz, ami alatt öles betűkkel az állt, hogy BOR, SÖR, PÁLINKA. Ha viszont volt egy kis pénzük, akkor egy Sándor ‒ ma Gutenberg ‒ téri vendéglőbe jártak. Lányi szerint „ide volt járatos Kosztolányi udvartartása”. A Krúdy ‒ akkoriban még József ‒ utca és a József körút sarkán álló Baross kávéház, melynek helyén manapság egy Penny Market szomorkodik, sokáig törzshelye volt a bohém társaságnak, mely Kosztolányi, Karinthy, Móricz, és a ritkán ide látogató Babits mellett színészekből, képzőművészekből és újságírókból állt. Asztaltársaságuknak az első világháború vetett véget.
Kosztolányi 1906 nyarától pár hónapon át a Baross utca 52-ben is lakott, melyet azóta sajnos lebontottak, és ma már a B52-es irodaépület áll a helyén. A kilencvenes évek elején egy alkalommal még be tudtam nézni a bontásra ítélt épületbe. A költő sebes léptekkel haladt el mellettem, csak egy pillanatra állt meg, míg rágyújtott. A foga között szűrt káromkodás valószínűleg a vacak öngyújtónak szólt, de aztán meggyulladt végre az az átkozott cigaretta, aznap még csak a tizenharmadik, és ő rohant tovább.
Babits Mihályról tudjuk, hogy a Horváth Mihály téri plébániatemplomban volt az esküvője, továbbá hogy a Reviczky utca 7-ben lakott 1916-tól 1932-ig, de az talán kevésbé ismert, hogy először ötévesen, 1888-ban került a Józsefvárosba, amikor apját, idősebb Babits Mihály bírót a fővárosba rendelték, és a Baross ‒ akkor Stáció ‒ utca 40. alatt bérelt lakást. Ha az akkori házszámok megegyeznek a maiakkal, akkor ez a klinikával szemközti, évtizedeken át romos, de nemrég felújított épülettel azonos. Babits a Gólyakalifában így ír róla: „Budapesten laktunk, a Stáció utcában, egy régi, egyemeletes ház földszintjén; az emeleten egy gazdag özvegyasszony lakott, akinek a szuterénben volt a konyhája; liften szállították fel az ételeket. A lift a mi gyerekszobánkon járt keresztül; egy négyszögletes falkiemelkedésbe volt befalazva. Étkezés idején ebből a falrejtekből furcsa dörömbölés és csuszamlás zaja hallatszott. Megdöbbenve hallgattam, és senkitől se mertem megkérdezni, mi az.”
Nemcsak a magyar irodalom klasszikusai laktak huzamosabb ideig a Józsefvárosban, hanem olyan ismeretlen fűzfapoéták is, mint K. László alanyi költő, akinek saját költségen kinyomtatott köteteit mind a mai napig nagy becsben tartom, és számos sorát idézzük nap mint nap, ha kezd elmenni az életkedvünk. Mert rossz költőnek lenni sem könnyű. Rengeteg rossz költő volt, van és lesz. Többségük attól rossz, hogy halál unalmas. A rossz költészet mesterei viszont, mint K. László, maradandót alkottak. Nehéz megmondani, mitől lesz valaki a rossz költészet géniusza. Talán attól az ördögi ügyességtől, amellyel mindig elrontja a szótagszámot, vagy a zenei hallás teljes hiányától, ami rímnek hall olyan szavakat is, melyek nyomokban sem tartalmaznak egymással összecsengő magán- vagy mássalhangzókat?
K. József a kilencvenes évek elején növekvő aggodalommal figyelte az ország sorsának alakulását. Heves kirohanásokat intézett azok ellen, akik szerinte halálos veszedelmet jelentenek erre a nemzetre, és itt ne csak a zsidókra meg a cigányságra gondoljunk, mert a szabados erkölcsök szerint élő fiatal lányokat is számos versében ostorozta, ahogy a románok is megkapták a magukét. Versei végére gyakran odaírta, hogy „intézkedésre megküldve Magyarország Miniszterelnökének” vagy a „Pápa Őszentségének”. K. József tehát hitt a költészet hasznosságában, bár sejthető, hogy sem a kormányfő, sem a pápa nem válaszolt a költeményeiben felvetett gondolatokra.
K. József a Pál utcában lakott, amit a magánkiadásban megjelentetett kötetek valamely információja alapján egy barátom derített ki, aki nagy rajongója lett költészetének. Akkora rajongója, hogy maga is számos verset írt K. József modorában, és bízvást állíthatom, nagyon nehéz megkülönböztetni az ő kópiáját az eredetitől. Egy alkalommal részegen be is csengetett hozzá, majd sietve távozott, mielőtt a költő ajtót nyithatott volna. Sokáig abban reménykedett, hogy az éjszakai csengetés majd visszaköszön K. József valamelyik verséből, ám sajnos hiába. K. József nem járt kávéházakba, nem ivott, nem dohányzott, sokat bosszankodott viszont a járdán parkoló gépjárművek miatt, és egy versében említést is tesz ezekről a „pléhdobozokról”, amelyek akadályozzák a gyalogos közlekedést. Versében azt javasolja, hogy vessenek ki büntetőadót a járdán parkoló gépkocsikra. A Pál utcában járva gyakran gondolok rá.
Sok információt merítettem Zeke Gyula Budapest: „Budapest! Itt éltem én!” – Kosztolányi Dezső Pesten és Budán… című munkájából. A nyitóképen a Baross kávéház a József körút és a Krúdy Gyula (akkor József) utca sarkán 1898 körül, Klösz György felvétele.
