Minek nevezzelek?

2023. március 30.

Könnyen kibújhatnak a közroller-cégek a leendő szabályozás alól

A kormány gyakorlatilag kibúvót ajánl az e-rollereknek: 25 km/h feletti végsebességnél számítanának csak segéd-motorkerékpárnak (és lesz kötelező rájuk a bukósisak), de a sebességet a cégek szabályozni tudják.

Egyelőre nincs kialakult szabályrendszer, jelen állás szerint az úttesten (ahol nincs kerékpárút), biciklisávban és járdán sem büntetnek a rollerhasználatért – arról persze napokat lehetne vitatkozni, hogy ezek közül melyik a legveszélyesebb.

Fotó: Mile Máté

Két éve tervben van az is, hogy készül egy átgondolt szabályozás, a kormány dolgozik a KRESZ-módosításon, ami ezt lehetővé tenné. Az kellene hozzá, hogy az e-rollert egy már meglévő jármű kategóriájába sorolják. Eddig az volt a terv, hogy segédmotoros kerékpárnak fognak minősülni, amivel a járdán való közlekedés lehetősége megszűnne és kötelezővé válna a bukósisak használata.

Mondjuk ki, ezzel nagyjából meg is ölné az e-rolleres cégeket a kormány, mivel nem valószínű, hogy a bukósisak használatára rá lehetne venni az embereket. Az applikációval bérelhető elektromos roller legnagyobb előnye, hogy bárhol járunk a városban, felpattanhatunk rá, zúzunk vele. Ritkán hord magánál az ember bukósisakot azzal a céllal, hátha később rollerezni támad kedve. A baleseti statisztikák alapján mondjuk volna értelme erre előre gondolni.

Révész Máriusz – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára a hétvégén arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy sikerült megfogalmazniuk egy javaslatot, ami alapján két kategóriába sorolnák az e-rollereket: 25 km/h végsebesség alatt kerékpárnak számítanának, afölött viszont segédmotoros kerékpárnak – írja a 444.hu.

Az EU legtöbb országában egyébként hasonló szabályozás van érvényben, azaz 25 km/h végsebességig (van, ahol azalatt) engedik csak közlekedni az e-rollereket. Bár a KRESZ-módosítást az év első felére tervezték, kormányzati átalakítások miatt a terv átkerült az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz, így most a végső döntés Lázár János kezében van.

A rollerek többsége egyébként képes a 25 km/h-nál magasabb sebességre, viszont az már a cég egyéni döntése, hogy szoftveresen hogyan szabályozzák őket. A Bird és Tier rollerek is maximum 25 km/h-val használhatók. Tehát egyelőre kérdés, pontosan mi fog szerepelni a KRESZ-módosításban, a jármű tényleges maximális sebessége, vagy a szoftveresen szabályozott végsebesség, logikusabb lenne az utóbbi.

Amiket viszont mindenképp érint majd a szabályozás, azok a magánhasználatú e-rollerek, mivel ezek teljesítménye általában amúgy is nagyobb, mint az utcán bérelhető társaiké, és itt a központi szoftveres szabályozás nem játszik. Gazdáiknak viszont eggyel könnyebb lesz eleve bukósisakkal felszerelkezve elindulniuk otthonról.

Franciaországban egyébként Párizsban most lesz népszavazás arról, kitiltsák-e a városból ezeket a rollereket.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.