Hétfőn átadták a Csapody Vera emlékművét a Füvészkert bejárata mellett. Az emlékművek általában kimerülnek a kisplasztika-emléktábla műfajban, ez viszont valószínűleg a kerület legkreatívabb és legötletesebb ilyenje.

Csapody (1890–1985) a növényvilágot festette-rajzolta le, miután első nőként végzett a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika–fizika szakán 1913-ban, ahogy azt megnyitó beszédében Erőss Gábor alpolgármester is megemlítette. A Természettudományi Múzeum növénytárában kezdett el dolgozni, innen vonult nyugdíjba, de még 1972-ben is visszajárt a múzeumba és szinte élete végéig dolgozott. Botanikai rajzai, munkái, akvarelljei messze földön híressé és egyedülállóvá tették munkásságát. Hat évtized alatt 12 ezer akvarellt és 3 ezer táblarajzot alkotott.

Ez a 12 ezer akvarell köszön vissza az emlékműben magában: Kálmán Mátyás, az emlékmű ötletgazdája, alkotója mind a 12 ezret megnézte, és ezekből válogatott ki több mint ezret. „Az volt a célom, hogy minél többet megmutassak a munkásságából”, nyilatkozta lapunknak. A több mint ezer akvarell apró, mozaikkocka méretben összességében Csapody arcát rakja ki, ami metaforikusan is értelmezhető, ahogy egy életmű megjeleníti alkotóját. De (az Erőss által is megemlített fontos önkormányzati érték) közművelődésként is működik: egy nagyítós üveggel ráközelíthetünk az egyes akvarellekre, és közelebbről is megnézhetjük őket. (Remek móka a régen ismert rajzoló játéktábla logikájával az emlékmű két szélén lévő tekerővel mozgatni a nagyítót.)

Bő fél évig tartott kiválogatni, megtervezni a képet, mondta el Kálmán, és másfél hónapig rakták össze a képet magát. Egész képek és kivágott részek is vannak, utóbbiak a sötétebb részekhez kellettek. Kálmán médiadizájn szakon végzett a MOME-n, tehát médiaművész, és installációkat csinált (Fénydóm, Inota Fesztivál). Alkotótársa, Czingári Zoltán pedig sokrétű szakember, ért az elektronikához is (az emlékmű este világít, körbemegy rajta 24 óra alatt egy fény, és a nagyító alatt is van egy fényforrás, ő a műszaki felelőse az emlékműnek). Az emlékmű remélhetőleg dacolni fog az időjárás és egyéb elemek viszontagságaival, ugyanakkor Kálmán azt is hozzátette, hogy most hallotta, hogy a Füvészkert falát lebontják majd valamikor, egybenyitják az NKE most épülő traktusával, így maga az emlékmű helye is kérdésessé válik – kérdés, ez mikor jön el.

A megnyitó után ismeretterjesztő sétát lehetett tenni a Füvészkertben, ahol megtudtuk, hogyan vált 10 hektárosból 3,1 hektárossá a park (amikor a SOTE és az ELTE között megosztották a parkot, az orvosi egyetem klinikákat épített a maga részére), hallhattunk Simon Tiborról, a legendás botanikusról, aki 95 évesen még biciklizve jött-ment. Kiderült, a botanikus és kémikus Kitaibel Pál kő mellszobra a Füvészkert egyik szegletében nem faragott, hanem vulkanikus kőzetből öntött(!).

Megtudtuk, miért a Viktória-házban van Nemecsek Ernő szobra (bár kényszerű fürdésére az azóta már betemetett tóban került sor), ahol óriás, akár 180 centi szélesre megnövő óriás-tündérrózsák vannak, amelyek egy felnőttet is elbírnak. Illetve azt is megtudtuk, hogy a füvészkerti rovarevő növényeket nem kell etetni: akár három hónapig is kibírják becserkészett rovarok nélkül, és olyan feromonokat bocsátanak ki, amelyek magukhoz csalogatják a rovarokat. És megnézhettük azt a 300 éves, mankókkal megtámogatott sajmeggyfát is, amely Magyarország legidősebb sajmeggye, egyedülálló.

Fotók: Józsefvárosi Önkormányzat