8, csajok, satöbbi

2022. október 28.
Társszerző: Ádám Judit

Nem buli a bullying, az intő pedig nem old meg semmit

Senkiből sem jókedvében lesz iskolai bántalmazó: a bullying belső dinamikája miatt az áldozat mellett a bántalmazó is sérül, vagy a bántalmazó eleve sérülés miatt válik bullyvá. A modern iskolai gyakorlatban nem az a kérdés, ki melyik szerepben van épp, hanem hogy miként lehet helyreállítani egy osztály, egy közösség csapatszellemét a bántalmazás után, vagy leginkább, hogyan lehet megelőzni azt, hogy a bántalmazás elkezdődjön.

Erről beszélgettünk Kiss Krisztina főtörzszászlós rendőrrel, aki kerületi iskolákban tart bullyingot megelőző foglalkozást a gyerekeknek, Farczádi-Bence Tamással, aki a Deák Diák iskola igazgatójaként mélyen elkötelezett a bántalmazó helyzetek osztályközösséggel közös megoldása mellett és Jármi Éva pszichológussal, aki a Hol a Helyem Iskolapszichológia Központ vezetője, a téma szakértője.

Hiába a közbeszéd témája évek óta az iskolai bántalmazás, még mindig rengeteg esettel találkozunk, amikor az osztályfőnök, az igazgató nem akar tudomást venni a problémáról. Mégis, mit tehet ilyen esetben a szülő? Egyáltalán, mitől függ az, hogy a gyerekünk beszámol-e arról, ami az iskolában történik? Miből következtethetünk arra, hogy bántalmazott, vagy éppen bántalmazó lett?

Számos esetben az áldozatot hibáztatják, „ő provokálta ki, hogy megverjék”, vagy a bántalmazó bully-t először intőkkel halmozzák el, majd egy idő után kirúgják. A probléma ezzel nincs megoldva, csak továbbhárítva. Új iskolájában valószínűleg ugyanebbe a szerepbe kerül majd, ha az intézmények csak passzolgatják egymásnak a gyereket, de segíteni nem hajlandó senki. Ráadásul, ha csupán annyi a megoldása vagy feloldása a feszült helyzetnek, hogy kiemelik az osztályból a „rossz” gyereket, és eltávolítják a közösségből, a probléma, vele a bántalmazó szerep újratermelődik.

Szerencsére egyre több intézményben a megoldásra fókuszálnak, köztük a Deák Diák iskola is megoldáscentrikus: minden bullying esetet igyekeznek úgy orvosolni, hogy se az áldozat, se a bántalmazó ne kényszerüljön iskolaváltásra. Ezekről a jógyakorlatokról, kihívásokról, kezelési lehetőségekről beszélnek a résztvevők eheti podcastünkben.

Powered by RedCircle

Kolonics-Imre Zsófia és Ádám Judit podcastja a fenti lejátszás gomb megnyomásával meghallgatható, de podcastjaink elérhetők a Spotify, az Apple, a Google és a RadioPublic rendszerében is – iratkozzon fel rájuk kedvenc platformján.

Az iskolai bántalmazásról szóló cikkünk:

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.