Az előadás ismertetőjében az áll, hogy nyomokban hozzájárul a történelmi ismereteink bővítéséhez. Igazat szólnak, valóban csak nyomokban járul hozzá a közelmúlt, a roma emancipációs mozgalom kezdeti történetének megismeréséhez.
Sajnálom, hogy csak a jelentésekre hagyatkoztak, azokhoz is Bernáth Gábor szűrőjén keresztül, noha Balogh Rodrigó személyesen ismerte Lojkó Lakatos Józsefet mint tanárát és mentorát, akivel hosszú-hosszú beszélgetéseket folytatott. Jót tett volna a tartalomnak, ha megkérdezik az érintetteket. Úgy vélem, teljesebb, hitelesebb lett volna az összkép –
megérdemelnék a fiatalok, akiknek ez már történelem,
mert a tankönyvekből erről nem tájékozódhatnak.
Az előadásban az események és személyek a szerzők képzelete szerint jelennek meg, számomra mégis beazonosítható volt Daróczi Ágnes, Choli Daróczi József, Lakatos Menyhért, Bari Károly. Ugyanakkor az akkori mértékadó „rendszerbontó” Péli Tamás, Zsigó Jenő, Fátyol Tivadar, Bársony János alakja nem lett megformálva. Csak két dolgot említek, amit szerintem mindenképpen ki kellett volna mondani. Az egyik oldalon Choli Daróczi József, Lakatos Menyhért, Péli Tamás, Fátyol Tivadar állt, a másik oldalon Daróczi Ágnes, Bari Károly, Zsigó Jenő és Bársony János. Az utóbbiak nemzetiségi jogokat követeltek, míg az előbbiek elfogadták a szocialista irányelveknek megfelelő engedményeket. Ez a törésvonal vagy szakadás a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének megalakulása idején eszkalálódott.
Nem hiteles a darabban az sem, hogy a Daróczi Ágnes és Choli Daróczi József közötti ellentét szinte testvérharcként lett ábrázolva. Erről a valóságban szó sem volt. Ez kemény ideológiai harc volt, aminek alapja az volt, hogy az akkori hatalom a sztálinista definíció szerint fogalmazta meg a romákra vonatkozó kisebbségi politikáját. Az egyik oldal elfogadta, sőt úgy is gondolta, hogy a cigányság nem érett meg a nemzetiséggé válásra. Míg az ellenzékük, Daróczi Ágnes, Bari Károly, Zsigó Jenő, Bársony János azt szerették volna elérni, hogy ez a szövetség ne alakuljon meg az adott feltételekkel, mert az nem segíti elő a cigányság problémájának megoldását.
Lojkó Lakatos József ebben a vitában csak megfigyelő volt, a tartótisztjének adott jelentés nem volt teljesen pontos. Miért? Talán azért, mert nem akart nagyot ártani a roma testvéreinek. (Viszont a demokratikus ellenzék lengyel kapcsolatait általa sikerült felszámolni, de ez más lapra tartozik.)
A darabnak mindezek ellenére jelentős erényei vannak, és köszönet jár az alkotóknak a létrehozásáért. Beemelik a köztudatba a cigányság létfenntartásáért vívott harc történetét, hogy
a romáknak gondolkodó koponyái voltak és vannak,
olyanok, akik felelősen álltak és állnak ki a megnyomorgatott nép szószólójaként. És hogy a megfigyelés, megfigyeltetés rájuk is éppúgy kiterjedt, mint azokra, akiket a rendszer ellenségeiként tartottak számon, s nemzetbiztonsági kockázatként kezeltek.
Félelmetes és megrázó, hogyan állította a szolgálatába, hogyan használta a hatalom az érdekei szerint azokat, akik zsarolhatók voltak, akiknek valami „bűn” terhelte a lelkét. Ilyen zsarolhatósági alap volt többek között a homoszexualitás, Lojkó Lakatos József pedig az volt. Nem kis bátorságra vall a mai politikai környezetben színpadra állítani és ábrázolni a homoszexualitás miatti kiszolgáltatottságot, a másság kínját-keservét és örömeit. És lássuk be, a cigány téma sem örvend nagy népszerűségnek. Mégis e két tartalom egy estbe összegyúrva megmutatja a mindenkori hatalom gyalázatos voltát és az azt kiszolgáló emberek gyarlóságát.
A rendezés egyszerűen zseniális. A pici térben a sok szerepet mindössze hárman játsszák el. Bravúros rendezéstechnikai megoldásokat látunk. Csányi Dávid, Fenyvesi Krisztina, Szegedi Tamás András játéka óriási fegyelmet, figyelmet igényel, lenyűgöző, ahogy egy pillanat alatt átváltoznak, belebújnak egyik szerepből a másikba, s mi, nézők pontosan érzékeljük, hogy már egy másik alakot formálnak meg. Mindenkinek ajánlom.
Nyitókép: Független Színház
