„Új arc vagyok a galériában, de úgy gondoltam, jó nyitány ez a felajánlás” – válaszolja Bódi Barbara festőművész arra, mi a kapcsolódása a Kőfaragó utcai Bura Károly Galériához. Tradicionális magyar zenész cigány családból származik, édesapja Bódi Jenő, a híres brácsás. Barbara gyerekkora óta rajzol, szerinte a vizualitásban is vannak ritmusok, hangulatok. „Vannak zenére készült, vagy vers ihlette munkáim.” Porcelánfestő szakra járt a középiskolában, majd az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán rajz és vizuális szakon végzett.

„Alázattal szabad csak hozzáállni”

Tanárai, Nagy B. István és Földi Péter Munkácsy-díjas festőművészek inspirálták, „megtanítottak láttatni széles körűen, és megtanultam azt is, hogy önmagam kritikusa legyek”. A művész szerinte sosincs kész, mindig érez, gondolkodik, láttat, közelít, véleményt alkot és halad az önismeret útján. „Ez összetett, embert próbáló fejlődési folyamat, alázatosan szabad csak hozzáállni, önmagunkon is felülemelkedni.” Az igazán jó művész művészetének fokát az emberségének foka is meghatározza, a jó műalkotás pedig nemcsak felszínes benyomást kelt, hanem akár kutatómunkát is igényel. Bódit foglalkoztatja a természet befogadása. Szerinte a könnyebb, dekoratív jellegű alkotások kelendőbbek. Készít megrendelésre is műveket, de nem ebből él. Szeretné megtartani az egyéni karakterét, nem kiszolgáltatva magát a piac igényeinek.

Barbara irodai munkát végez a mindennapokban – hét évig tanított, 2010-ben hagyta el a pedagógus pályát, de előadni szívesen elmegy ma is. Szerinte egy ország gazdasági háttere nagyban befolyásolja, hogy mennyire könnyű vagy nehéz művészként élni és megélni. Fajsúlyosabb témákkal foglalkozik a Tükröm, tükröm tárlata és Másságról másképp olajfestmény-sorozata. Utóbbinál „a különböző nemzetiségek arcán keresztül más-más érzelmi állapot erőteljes kifejezésére törekedtem óriási méretű portrékon”. Az emberiség sokféleségét nem az alá-fölérendeltség fókuszából kellene megismernünk, hanem madártávlatból, a diverzitás pozitív értékeit nézve. Úgy véli, a rajztudás nagyon fontos, jó, ha a művész tudatában van annak, hogy mit transzformál, mit absztrahál.

Barbara jelenleg doktori képzést csinál, témája a XX. század második felében kibontakozó roma képzőművészeti mozgalom és annak hatása a társadalmi emancipációra hazai viszonylatban. Szerinte kibontandó és nem eldöntendő kérdés, hogy pozitív vagy negatív hatással bír roma művészetről beszélni. Vannak, akik szerint a roma képzőművészet intézményesítése drasztikus és káros folyamat volt, mások roma művésznek mondják magukat és reprezentálják a roma képzőművészet létezését. Barbara úgy gondolja, nem üti egymást a két álláspont.

Erdős Kamill néprajzkutató a roma nép heterogenitását bemutató fotókiállítása is inspirálta. Ott az volt kiírva: „Ne vegyetek minket egy kalap alá!” Vallja, hogy a képzőművészetben is a művész egyéni karaktere határozza meg, miképp fogadjuk el a munkáját.

Bántó, hogy a nyomort sokan kultúraként értelmezik

Oláh Norbert, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett festőművész kiállítása Darabok címmel áprilisban volt látható a galériában. Horváth Aladár, a Roma Parlament Polgárjogi Mozgalom elnöke felkérte, hogy dolgozzon a galéria felvirágoztatásán. Ehhez kell pénz és kell művészeti koncepció, mondja Norbert, aki az utóbbihoz ért. A mostani kiállítás és aukció azért jött létre, hogy legyen bevételük, és az alapvető működéshez szükséges dolgokat, a rezsit, a felújítást ki tudják fizetni.

A Roma Parlamentnek régóta van gyűjteménye, a most kiállított képek egy része innen került be a válogatásba. Norbert ötféle tematika szerint osztotta szét az alkotásokat: vannak absztraktok, tájképábrázolások, szent képek, grafikák, nehezebb témájú művek, mint gyász, szegénység. Bántónak tartja azt a gondolkodásmódot, hogy a nyomort sokan kultúraként értelmezik.

Szerinte elavulttá vált a diskurzus arról, mi a roma művészet. „Romák által létrehozott művészet? Akkor mi különbözteti meg a népművészettől? Stilisztikai dolgokat rendelünk ehhez a fogalomhoz? Vannak olyan roma származású művészek, akik nem illenek bele a korábbi kánonba. Mi van azokkal a művészekkel, akik nem romák, de hasonló módon festenek vagy téma szerint roma központú alkotásaik vannak?” Kultúrtörténetileg létezik a fogalom, Magyarországon a 70-es évektől van roma polgárjogi mozgalom. Akkor forradalmi jellege volt a roma művészet fogalmának, amikor az volt a primer állítás, hogy „mi létezünk!”.

„Ma már nem kérdés, hogy láthatóak vagyunk, a mi generációnknak már az a fontos, hogy mennyire tudunk részt venni a rólunk zajló diskurzusban. Én roma nézőpontú művészetről beszélek” – mondja. Szerinte azok a kiállítások vannak rendben, ahol nem elkülönítve szerepelnek a roma alkotások, hanem témákhoz illeszkedőn.

Norbert szerint jó, ha egy művész foglalkozik társadalmi kérdésekkel, de ez nem kötelessége. „Ma különösen fontos, hogy hogyan teszi, mert ebben a cinikus világban teli szájjal kimondani az igazságot sokszor nevetségesen hat. Magyarország vezetői is szemberöhögik azokat az embereket, akik felróják jogos vágyukat az igazság iránt.” A Bura Galériában önkéntes alapon dolgoznak jelenleg, formálódik egy kis csapat.

Szerinte nagyon nehéz fiatal festőművészként elindulni a pályán, de ő szerencsés, már főállásban űzi. „Azt szoktam mondani más fiatal művészeknek, nem biztos, hogy könnyebb lesz az élet, hanem szebb.” Az a vágya, hogy a Bura Károly Galériából olyan színtér váljon, ahol megjelenhet a kortárs művészet progresszív, belemenős, társadalomkritikus oldala is, ötvözve roma nézőpontokkal. Oláh Norbert munkái a Ludwig Múzeumban is láthatók csoportos kiállítás keretében.

Fotók: Huszár Boglárka. Nyitókép: Mile Máté