2021-ben szép kiállítású könyvben publikálta a Tom Lantos Intézet és az Idetartozunk Egyesület a három kutató által fellelt köztéri alkotásokat. Fejős László, a Tom Lantos Intézet „Romák emberi és állampolgári jogai” programjának vezetője jól értelmezhető statisztikával, grafikonnal és a tanulmány szövegének megírásában segítette a kötetben szereplő 164 roma köztéri reprezentáció, vagyis romákat megjelenítő köztéri alkotás bemutatását. Terjedelmi és szerzői jogi okok miatt nem minden darabról van fotó a könyvben.

Mióta beszélhetünk egyáltalán roma köztéri reprezentációról? Miért fontos, hogy emlékhelyeken is láthatóak legyenek a romák? A cigányságnak nincs történelme, írásbeliség híján csak története van. Csak részben lehet megismerni – mások által lejegyzett szövegekből – a velünk történteket, míg saját narratíváinkat a legutóbbi időkig nélkülöznünk kellett. Ez azt is feltételezi, hogy a kutatók, történészek a cigány szempontok figyelembevételének mellőzésével, olykor – gyakran – előítéletes felhanggal tárgyalták a feltárt dokumentumokat.

Ezért lényegbevágó, hogy a cigány reprezentáció megjelenjen a köztereken, ahogy lényegi volna a megmutatkozás lehetősége a művészetekben, a tudományban és a történelemben is, hogy a többség számára egyértelmű legyen: a cigány-magyar együttélés nemcsak konfliktusokból áll, zömében inkább kooperációból. Hogy a cigányok is otthonnak, hazájuknak tekintik Magyarországot és magyarnak vallják magukat. Hogy a fizikai és a szellemi örökségnek nemcsak részesei vagyunk, hanem egyik megalkotója is.

A romák által teremtett értékek jóformán láthatatlanok, elérhetetlenek a közösségek számára. Emiatt állapítják meg a könyvükben a szerzők: „a cigányoknak rendkívüli mértékben szükségük van a pozitív hősökre, olyan alkotókra és alkotásokra, akikre, amelyekre büszkék lehetnek”. Ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy vannak olyan cigány művészek, mint Radics Béla, a „legnagyobb magyar gitáros” vagy Bihari János, a „magyar Orfeusz”, akiket „cigánytalanít”, kisajátít a nem cigány többség.

A 20. század első negyedéig nem állítottak emléktáblát, szobrot az arra érdemes cigányoknak, nem neveztek el róluk utcát, teret, parkot. Az első egészalakos szobrot Dankó Pista kapta Szegeden 1912-ben, azt követően a Margitszigeten 1928-ban állították fel Bihari János bronzból készült mellszobrát (ami 1944-45-ben elpusztult). Józsefvárosban lett elsőként utca elnevezve cigányról, a nótakirály Dankó Pistáról 1934-ben.

Voltaképpen a rendszerváltás után került sor majd minden emlékhely felállítására, a kivétel csak a toronyi emléktábla, mely a romák elhurcolásának 40. évfordulójára készült el 1984-ben a helyi tanács gondozásában. Roma civil kezdeményezés nyomán sorra születtek holokauszt emléktáblák és emlékművek, elsőként 1992-ben Nyíregyházán. Megállapítható, hogy a köztéri emlékhelyek egy része a roma holokauszt áldozatainak állít emléket, másik nagy része pedig a muzsikus cigányok és néhány irodalmár, festőművész emlékét őrzi, zömében emléktáblán, mert az a legolcsóbb.

A kutatás feltárta, hogy nincs roma emlékhelye a Rákóczi-féle szabadságharcban, az 1848/1849-es szabadságharc és forradalom alatt, valamint az I. világháborúban és az orosz-szovjet frontokon harcolt, elesett névtelen és névvel is ismert roma áldozatoknak, és kiderül az is, hogy a roma irodalom és a roma képzőművészet nagy alakjai szinte teljesen feledésbe merülnek.

A kutatás eredményei alapján megállapítják, szükség van a magyar állam jelentősebb mértékű anyagi szerepvállalására annak érdekében, hogy a roma civil szervezetek képesek legyenek finanszírozni a roma közösség saját történeti és kulturális narratíváját emlékhelyek állításának formájában.

KALLA ÉVA
Muzsikus cigány családban született, újságírást és teológiát tanult. Dolgozott a Józsefvárosi Cigány Kisebbségi Csoportban, az MTV-ben, kutatóként a cigányság történelmét tanulmányozza. Mesék, versek, színdarabok, elbeszélések, forgatókönyvek szerzője.

Nyitókép: Oláh Norbert installációja az Off-Biennálén a Roma Parlament előtt – Fotó: Nagy Dániel