Több mint huszonöt éve már annak, hogy megrendezték nemcsak Magyarország, de a világ első és egyetlen roma fesztiválját, a Rom Som cigány fesztivált. Rendezője az Ariadne Kulturális Alapítvány, az ötlet megálmodója és a program főszervezője a szép emlékű Fátyol Tivadar volt. Ő úgy tervezte, hogy évente megszervezik, és élt is két alkalommal a fesztivál. Aztán a politika ezt is elvitte, mint annyi minden mást.
Milyen furcsa, hogy már e sorok írásakor is melegség önti el a lelkemet.
A terveink szerint ez a fesztivál alkalmas lett volna arra, hogy megmozgassa az európai cigányságot, megmutassa azokat a kulturális kincseinket, értékeinket, melyek már szinte magukat kínálva jelentek meg gazdátlanul, árván, azt jelezve, hogy „hahó, élünk, vagyunk, vegyetek már észre”. Merthogy nem volt kulturális mecenatúra. A művészeink szinte észrevétlenül ontották magukból az értékeket. Aztán jött az ötlet: mutassuk meg, hogy kik vagyunk, milyen kincseink vannak. De ne csak itthon, Magyarországon, hanem jöjjenek Európa országaiból, de még a tengerentúlról is!
És jöttek. Jött az ESMA színház, jött Paco de Lucía, és itt járt nálunk Stéphane Grappelli, a hegedű nagymestere, Django Reinhardt muzsikustársa is, és megmutatta milyen is az a sinto swing. Muzsikált szlovák és román banda, táncolt a géppuskalábú flamencoművész. Láttuk romanes nyelven a Rómeó és Júliát és García Lorca bénító hatású Bernarda Alba háza című drámáját. A fesztiválon lépett fel hazánkban először a Rosenberg Trio, akik azóta már többször jártak nálunk, s jelenleg a roma/sinto jazz nagykövetei.
Klasszikus és jazz-zenészek sora mozdult meg. Yehudi Menuhin és Desmond Tutu is üdvözölte a megmozdulást. Jelen volt a megnyitón az államfő, Göncz Árpád, a hazai politikusok tucatjával rendelték meg a belépőjegyeiket. Estéről estére telt házasak voltak az előadások.
Csak itthon nem szerették a hazai romák. Nem értékelték. Volt olyan művész-politikus, aki Patyomkin-akciónak nevezte, szerinte nem az értékeket, hanem a cigányság nyomorát kellett volna megmutatni. Volt aki Roby Lakatost nehezményezte, mert szerinte „csak egy nyóckerületi cigány gyerek, nem világfesztiváli művész”. És jöttek a hasonló fanyalgások.
A mai napig gondolkozom azon, mi nem tetszett sokaknak. Miért fájt az, hogy a kormány és az állami cégek egyként adakoztak: ezen a fesztiválon állított ki életében először Szentandrássy István, az akkor még nagyon fiatal festőművész, Péli Tamás-tanítvány. Ekkor lépett fel hazánkban hosszú külföldi távollét után – szintén először – Snétberger Ferenc is (nyitóképünkön), de itt mutatta meg kiváló zenei képességét az akkor még szinte gyermek Horváth Karcsika, aki mára komoly és megfontolt művész: Horváth Károly csellista.
A fesztivál kiadta a cigány művészek antológiáját mindjárt három nyelven, amit nemcsak iskolák és kulturális intézmények fogadtak örömmel, de még a nagykövetségek is sorban vásárolták, hiszen kuriózum volt: költők alkotásai magyar, angol és romanes nyelven. Alapkönyv lett a másik kiadvány, a Periférián című szociológiai tanulmánykötet is (e cikk szerzőjének szerkesztésében), mely összefoglalta azokat a munkákat, melyek meghatározóak voltak abban az időben, s hogy komplexebb legyen a dolog, mindjárt egy szöveggyűjteményt is tartalmazott a szociológuspalánták nagy örömére.
Sokat gondolkodom, vajon milyen felelősséggel utasították el maguk a „cigányügy” felkent prókátorai ezt az akciót. Gondolhatták-e azt, hogy a cigány kultúra megáll a saját lábán? Nem tudom, belegondoltak-e abba, hogy milyen lehetőségeket kergettek messze ezzel az akcióval. Hogy milyen lehetőségektől fosztották meg a művészeket. Milyen lehetőség adódott volna, ha politikai erőket összefogva jelzik, hogy Európa és a világ szívében hatalmas hiányossággal él egy etnikum. A kulturális túlélés lehetőségének hiányával.
Sokat gondolok a politikusaink – és itt csakis a roma/cigány politikusaink – felelősségére. Hiszen azóta sem hallom, hogy szóltak volna a kulturális alapintézmények hiányáról vagy az oktatási diszkrimináció problémájáról. Pedig lássuk be, a kulturális autonómia lenne az ő hatáskörük. Nem volt 1995 előtt kulturális mecenatúra, s hát fájó tény, hogy a mai napig sincs.
Több mint huszonöt éve már annak, hogy megrendezték Magyarország és a világ első és egyetlen roma világfesztiválját, a Rom Som cigány fesztivált. Rendezője az Ariadne Kulturális Alapítvány volt, az ötlet megálmodója és a program főszervezője a szép emlékű Fátyol Tivadar. A Rom Som cigány világfesztivál meghalt, nem lett folytatása. S meglepő vagy nem, ezt nem a hatalom, ezt mi magunk, a romák öltük meg.
Hága Antónia
Nyitókép forrása: Wikimedia
