Az „isteneket” mindig a kiváltságos réteg tartotta markában, azok, akik a világi hatalmat birtokolták. Ezek megalkották saját rendszerüket, hogy a többi csoportnak ne legyen Isten a tulajdona.

Ha azt mondanám, Isten a népé, olyan lenne, mintha kivezetnénk Istent a palotákból és átadnánk a népnek. Nagy Konstantin idejében az Istent, Krisztus Egyházát bevezették a hatalmasok palotáiba. Ami viszont a kereszténységgel az egyháztörténelemben 313 óta történt, azt az Egyház felszabadításának nevezzük.

Politikai értelemben valami hasonló dolog történt Magyarországon is 1945-ben. Az ország szovjet megszállása után az eseményt felszabadulásnak neveztük. Még szobrot is állítottunk ennek emlékére a Gellért-hegyen. A jelenlegi rezsim a kereszt szimbólumát kisajátítva a saját felügyelete alá vonja az egyházakat, véglegesen a maga érdekei szerint irányítja a hazai egyházak életét. Mint egykor a császár a Milvius-hídnál, a politikai hatalom most a Gellért-hegyen a kereszt jelével, a Krisztusi Egyház legszentebb szimbólumával győzedelmeskedik.

A politikai hatalom a megnyomorított egyházakat ingatlanokkal maga alá gyűrve maga mellé állította az egyházak gyanútlan vezetőit is. Nem lep meg, hogy a Magyar Nemzetben Bánó Attila képtelen párhuzamot von a riói Krisztus-szobor és a Gellért-hegyi Szabadságszobor között, mert a pártszövetség, az ideológiai pártcsaláddal szövetkezve megalkotta a demagógia választási szövetségét. A harcosok klubjának trikóján most már megjelenhet az új logó:

Én megértem, hogyha valaki MSZMP-s háttérből indulva, majd a vadliberális narancsos jelmez után mindezekre felteszi a keresztet – de minket, Krisztus-hívőket hagyjanak ki ebből a játszmából. Ez az ő bizniszük. De háború van! A Harcosok Klubja megkezdte a „nagy nyári offenzíváját” a nemzet ellen.

Még a pápaválasztást is szerették volna a maguk javára fordítani, hogy véglegesen a vezéré legyen az ország, a hatalom és a dicsőség. Szerencsére a Szentléleknek köszönhetően ez nem történt meg. Trump elnök, a nagy példakép egyébként már „próbálgatta magára venni” a pápai ruhát.

a hatalmasokkal – legyenek egyháziak vagy világiak –, mindenhol titkárok irodáinak sokaságán keresztül vezet az út. Így van ez mindenütt. Nagykövetek, szóvivők, kabinetfőnökök, hivatalnokok, akik kényük-kedvük szerint engedélyezik az alattvalók kegyes meghallgatását.

A múltban is és a jelenben is az egyházak féltek attól, hogy az emberek közvetlen kapcsolatot teremtsenek Istennel. Sokan ezért is gáncsoskodtak Ferenc pápa szinodális kezdeményezéseivel szemben.

az egyszerű emberek számára.

A latin-amerikai és afrikai bázisközösségeknek köszönhetően a felszabadítási törekvések által Isten egészen közel került a néphez. A mindenkori hatalmasok szeretik elhallgattatni, lejáratni azokat a püspököket, papokat, akik nem az ő kényük-kedvük szerint kiszolgálói a rendszerüknek, hanem a Szentlélek elsődleges szerepét vallják, mely minden emberben működhet.

A vezetők kontraszelektív kiválasztását megakadályozó pápai dikasztériumnak köszönhetően bizonyos fokig a jelenlegi pápa megválasztása is ennek köszönhető. Csak bízni tudunk abban, hogy szinodális törekvései bekerülhetnek az egyház életébe. Remélhetőleg nem az állami és egyházi felső körökben bratyizók által kiválasztott méltóságok kerülnek vezetői szerepbe. Hosszú még az út, hogy ez megvalósuljon.

Odadobtuk a gyeplőt a vezér kezébe, ezért érezte úgy, hogy már az egyházak szimbólumait is felhasználhatja, megkérdezni sem kell őket. Minden második mondatban a kereszténységre hivatkoznak, de elfeledkeznek arról, hogy mi elsősorban krisztusiak vagyunk.

Semmi sem gyógyíthatja ki tökéletesebben az egyházi méltóságokat és hatalmakat az ősi előítéleteikből, mint amikor testközelbe kerülnek a néppel, a legkisebbekkel.

hogy felfogják az igazságot. Ez történt Ferenc és Leó pápák esetében. A názáreti próféta szerint Isten arcát a szívükben szegények látják tisztán, akiket nem fertőzött meg a kevélység, a hatalom és a világ gazdagsága. Nem Trump elnök képét kell nézegetni, hanem a megfeszítettét, az pedig a szegények arcán tűnik fel!

Ezzel magyarázható, hogy éppen a harmadik világban született meg a felszabadítás teológiájának nevezett, olyannyira rettegett eszme. Célja, hogy az embereket ráébressze: ha Istennek valami célja van az emberiséggel, akkor az semmi más nem lehet, minthogy minden bilincsétől megszabadítsa az embert, a bűn bilincseitől ugyanúgy, mint a testi és lelki nyomor bilincseitől is, amelyet a hatalmon lévők vertek a kezükre, lábukra. Isten azt akarja, hogy ne csak néhány ember, hanem mindenki boldog legyen. Isten sokkal közelebb áll a szükséget szenvedőkhöz, mint a javakban dúskálókhoz. Mindezt azonban sokszor megcáfolják a tények, mert a hivatalos egyház a gazdagokhoz és hatalmasokhoz húz, nem pedig a szegényekhez és a világ megvetettjeihez.

Mi sem nézhetjük a világot egy szűk nemzeti szemüvegen keresztül, közömbösen a világban zajló események iránt. Sokszor közömbösek vagyunk a háborúk áldozataival szemben is, csak magunkat siratjuk, csak a magunk érdekeivel törődünk. Sokat tanultunk az Államok vezetőjétől, aki porig bombáz minden népet és nemzetet, aki az útjába kerül. Ez az Egyesült Államok békepolitikája! Már nem kapnak levegőt az emberek, és BÉKÉBEN maradnak, kussoltatják őket. Manapság erre fogják kiosztani a Nobel-békedíjat?

A kormányzatok a béke jelszavával próbálják védeni a saját családi gazdagságukat, és ennek legalizálására még az egyházakat is felhasználják.

Demagóg, hataloméhes politikai szereplők érdekeit védjük, vagy végre észrevesszük a népbutító eszközök által lebutított tömegek érdekeit is? Engedjük-e idős, beteg testvéreinket a létminimum szélén tengődni, szociálisan lehetetlen helyzetbe hozni, míg mások milliárdokkal gazdagítják családi tőkéjüket, vagyonukat?

Kedves „békeharcos, békepárti” testvéreim, Jézus Krisztus nevében kérdezem tőletek, valójában mi a nevetek?

Hofher József szerzetes pap

Nyitókép: Szigetváry Zsolt / MTI