A legutóbbi időkig mindössze két olyan roma embert tartanak számon a történészek, akik nem a leszámolás, megtorlás következtében veszítették életüket. Egyikük Szabó Ilona, közismert nevén Kócos, a másik pedig egy nyíregyházi középiskolás fiú, Dandos Gyula.

Kócos, vagy Kócoska, ahogyan becézték őt, mindössze 17 éves volt, amikor október 24-én a Corvin közi forradalmárokhoz csatlakozott. Gyorsan megtanulta, hogyan kell használni a fegyvereket, s mindössze néhány nap alatt hat fő parancsnoka lett. 1956. október 28-án Nagy Imre fegyverszünetet hirdetett ki. Kócost már a fegyverszünet alatt, a Práter utca végén lőtték le.

Wittner Mária forradalmár szerint a négyhónapos terhes Kócost az ávósok lőtték le dumdumgolyóval.

A másik áldozat, Dandos Gyula állami gondozott volt, a forradalom idején gimnazista, Nyíregyházán harcolt. A kortársak és az utókor diákvezérként tartják számon. Október 23. után pár nappal, 18 évesen már a megye legfontosabb forradalmi vezetői közé tartozott. November 6-án tartóztatták le, a szovjet titkosszolgálat Ungvárra vitte. Az ávósok annyira megverték, hogy mozogni is alig bírt.

Szabadulása után osztályfőnöke elintézte, hogy a szentgotthárdi Iskolaszanatóriumba kerüljön, de ő a megtorlás elől Svájcba szeretett volna kijutni. Szökést kísérelt meg, sikertelenül, emiatt 1957. január 22-én Szombathelyre vitték a Gyermekvédő Intézetbe. Innen ismét megszökött, azonban Szentgotthárdnál 1957. február 10-én lelőtték.

Ezen hősként ismert fiatalokon kívül számos roma esett áldozatul a harcok során vagy a sortüzekben. A történészek nem tartják számon az áldozatok származását, holott éppen ezekből az adatokból következtethetnénk arra, hogy a romák nagyságrendileg mennyien vettek részt a forradalomban.

A sortűz áldozata volt Salgótarjánban 1956. december 8-án a Fényes-testvérpár is más romák mellett. Ilona 17 éves volt ekkor, a bátyja 24, mindketten az üveggyárban dolgoztak. A forradalom és a szabadságharc leverése utáni leszámolások legvéresebb sortüze volt a salgótarjáni, becslések szerint 4000-en gyűltek össze a megyei tanács épülete előtt az előző napon letartóztatott két munkástanácsi vezető szabadon bocsátását követelve.

A tömegben az egyik férfi hanggránátot robbantott fel, amire válaszul a karhatalmisták, a rendőrök, sőt a szovjet katonák és a helyszínen lévő tankok géppuskásai is lőni kezdték az embereket. Legtöbben menekülés közben, a hátukon sebesültek meg.

A Fényes-testvérek unokaöccse, testvérük fia, Fényes Mihály a kerületünkben él. Ő így emlékezik:

„A gyárakból idehajtották az embereket a felkelők, hogy sokan legyenek, akik követelik a két munkástanácsi vezető szabadon bocsátását. A nagynéném és a nagybátyám is itt voltak. A nagyapámnak kellett azonosítani őket. Azonnal megőszült, s egy év múlva meg is halt bánatában. Abban az időben jó nevű prímás volt, muszáj volt neki muzsikálni. Az étteremben, ahol játszott, rendszeres vendégek voltak azok a rendőrök és karhatalmisták, akik lelőtték a gyerekeit. Nem akart nekik muzsikálni a sortűz után, aztán ezek az emberek fegyverrel megfenyegették, hogy lelövik őt is, mert ők mulatni akarnak…”

A tiszakécskei, a dunapentelei és a fővárosban a Kossuth téri sortüzeknek is sok roma áldozata volt.

Közel száz roma emberről tudunk, akik vagy vétlen, véletlen áldozatok voltak, vagy akik a harcok során kaptak halálos sebesülést, de olyanról is tudunk, akit szabályosan kivégeztek. A karhatalmisták a salgótarjáni Csikós Flóriánt Zagyvapálfalván ölték meg.

Az állami megtorlás következtében a történészek mindössze három roma kivégzettet tartanak nyilván. Az én kutatásom szerint 16 emberre róttak ki halálos ítéletet.

Címlapi kép: Huszár Boglárka