Józsefváros punk Kosztolányija

2022. december 27.

Best of 2022 – az 5 legjobb Borongó-novella

Underground- és személyes történeti józsefvárosi kosztolányiádák tubával, Rocky Cellar sörrel nyakon öntve.

Amikor idén leigazoltam Bajtai Barangó Zoltánt, tudtam, hogy a lépés ver majd hullámokat, hiszen a politikai szekértábor-logika és a revolvermédia természete nem a megbocsátásról és a méltányos bánásmódról híres. Tudtam, hogy előszedik 20 éves, szerencsétlen mondatát, amit megbánt, elnézést kért érte, meg is szenvedett, és ami miatt máig megpróbálják a célkeresztbe emelni – mindez meg is történt.

Ám mindez lényegtelen, ha a mérleg másik serpenyőjében egy olyan életút áll, mint Bajtaié, azzal a szabadságszerető és ellenálló háttérrel, ami neki megvolt és megvan (sok mai nagy „szabadságharcossal” ellentétben), azzal az autonómiával, ami rá jellemző – ezekről egyébként itt beszélt nekünk:

És persze azzal a helyismerettel, személyes józsefvárosi történelemmel, ami kibomlik kéthetente megjelenő Borongó novelláiból. És hogy! Mert egy novella legfontosabbja mégis a stílus, a megírás módja, amiben világlátás, uram bocsá’ bölcsesség lakozik.

Íme akkor az eddigi Bajtai-novellák közül az öt kedvenc – azért nem több, mert ezekben az év végi visszatekintő cikkekbe ötöt pakolunk bele mindenből. Szóval lehetne az jóval több is.

Az egykori Szűz utcai hentes és az ott zajló szerelmi életek:

A tuba és a rap, valamint az iskola csatája, avagy „fia darazsat hozott az iskolába, azt órán elengedte, nagyban zavarva ezzel a tanítás menetét. Megintem.”

Miért fontos a punkzenekaroknál a fellépők sorrendje, és hogy vették fel a lemezüket a Magyar Rádióban:

A Baross utcai egykori Kispráterről és az ott zajló szerelmi életekről:

Az apánk helyett apánk államról és igazoltatási hajlandóságáról:

és aki még tovább Borongana.

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.

További cikkek

2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.
2026. szeptember 18.
Hat utcában folytatja az önkormányzat a fásítás tervezését, hogy a költségvetési döntés megszületésekor már megvalósítható tervekkel rendelkezzen. Nem mindenki akar fákat, van, ahol a parkolóhelyek fontosabbak.
2026. szeptember 15.
Nem mindennapi utat járt be egy csaknem ötvenéves magyar dal: Erykah Badu és a The Alchemist új lemezének két számában is az Apostol Te úgy mentél el című felvételének zenei alapját használták fel. A dal szövegét Szenes Iván írta – a történet pedig vasárnap vissza is kanyarodott Józsefvárosba, a róla elnevezett térre.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.