A Ganznegyed kerületünk egyik ritkán emlegetett része. A Tisztviselőtelep melletti – Kőbányai út, Orczy út, Vajda Péter utca és Könyves Kálmán körút által határolt – városrész ugyan földrajzilag nem kicsi, de inkább számít ipari területnek, mint lakóövezetnek. Itt helyezkedik el az egykori Ganz-gyár, a MÁVAG-telep, a Kolónia, a Józsefvárosi Piac, ide költözött át a Gólya presszó – ezeket jártuk be ketten egy fényképezőgéppel.

A Ganz-gyár

A negyed névadója Ganz Ábrahám, aki itt alapította egyik nagy gépgyárát, a hazai ipar nemzetközileg is ismert és elismert, legkomolyabb cégét. A mai napig működik a Ganz Holding, de jóval kisebb, mint fénykorában. A rendszerváltás a nagyipart is jelentősen átalakította, több kisebb cég vált ki az egykori nagyüzemből, a Ganz viszont még mindig áll, de hát sok mindent át- és túlélt az elmúlt 179 év alatt. (A cég teljes történetét nem tudjuk és akarjuk itt bemutatni, de egy kronologikus áttekintést a vállalat honlapján el lehet olvasni.)

Abban a szerencsében volt részünk, hogy az ott dolgozók kalauzolásával bejárhattuk a gyárat kívül-belül azokon a részeken, ahol nem zavartuk a munkát.

A gyár udvara igazi ipartörténeti érdekesség, akik nyitottak erre, megláthatják benne a szépet. Nekünk sikerült. A tolópadon mozgatták a gyárban elkészült vasúti kocsikat, de nem a megszokott módon a sínen, hanem keresztirányban.

Elsőként az egyik nagyobb csarnokot jártuk végig munkavédelmi cipőben, mert a fémforgácsok veszélyesek.

18 éve ment nyugdíjba, de azóta is dolgozik

Lőrincz László mesélt nekünk a legtöbbet, akit mindenki csak Laci bácsinak hív. 1962 óta dolgozik itt, 62. éve. A forgácsoló-marós szakember nyolc gépen is dolgozott, egy részüket megmutatta nekünk is. Többségük ma már muzeális darabnak számít, de még működik. De hát Laci bácsi is muzeális darab, 18 éve, hatvanévesen ment nyugdíjba, de azóta is itt dolgozik. „Kevés olyan ember van, akit 18 évig engednek még dolgozni.

Viszonylag sok nyugdíjas dolgozik a gyárban még mindig, és bár az elmúlt években jelentősen fiatalítottak, az idősek szaktudása és megbízhatósága a technológiai váltás ellenére is jól jön. Ha valamit Laci bácsi megesztergál, megmar, megforgácsol, az olyan is lesz.

Generációk dolgoztak itt, nem ritka, hogy valaki a szüleit követte a Ganz-MÁVAG-ban. Laci bácsinak 32 rokona dolgozott itt, de például az előző vezérigazgató is az apja nyomában járt a Ganzban.

Esztergagépek, fúrók,

között mozgunk, egyik szebb, mint a másik, a patina jól áll nekik. Volt olyan időszak, meséli, amikor akár százéves gépekkel is dolgoztak régi kollégái.

Ebben a csarnokban ipari alkatrészeket gyártanak, az egyik gépen, amit Laci bácsi mutat, éppen egy dízelmozdony monstrum motortengelyét marják.

Az első gép, amit alaposabban is megnéztünk, már akkor itt volt, amikor Laci bácsi idejött 1962-ben, aztán elvitték Diósgyőrbe, de a 80-as években visszakerült a gyárba. Fel lett újítva, többször felmerült, hogy nincs már rá szükség, de tökéletesen működik. Szemügyre vesszük, egy 1960-as dátumot látunk rajta gyártási évként.

Mutat egy osztrák lyukfúró csodagépet is, ami a tengely közepének kifúrására szolgáló célgép.

„Amikor ezt idehozták annak idején, csak ámultunk-bámultunk. Egy nap tízet simán kifúr, csodálatos gép ez. Nem mai gyerek ez sem már, de ezek komoly gépek. Magyarországon még egy ilyen nincsen, talán még Németországban lehet.”

Egy tengelyt nyolcszor kell feltenni a gépre, különböző műveletei vannak a folyamatnak. Először nagyolva van, aztán kell sorjázni, finomítani. Rengeteg anyagot kell leszedni a fémről, mire a végső formáját elnyeri egy tengely. Észnél kell lenni, mert ami egyszer lejött, az lejött végleg, hozzátenni már nem lehet, utólag hegeszteni nem szabad.

Az üzemben emellett például a paksi atomerőműhöz is gyártanak motorokat. Ott hat motor állandóan üzemben van, hogy a rendszer megfelelő hőmérsékleten legyen. Ha áramkimaradás történne, akkor 10-20 másodpercen belül beüzemel aggregátorról, így nem áll le az energiatermelés. Ezekhez a motorokhoz is itt készülnek a precíziós alkatrészek, mert 3-5 évenként elhozzák azokat felújítani.

Továbbhaladva Laci bácsi így szól: „Ezen a gépen 10 éven keresztül csak öntöttvasat csináltam. Amikor mentem haza este, olyan voltam, mint a néger, tiszta fekete, a kezem-lábam, minden.

Öntöttvasat köptem.”

Megyünk tovább, egy ún. regulátorhüvely készül éppen, ami egy precíziós motoralkatrész. Itt már komplexebb és modernebb gépeken marják a termékeket, programozással. Először jön a marás, aztán sorjázás egy másik gépen, aztán köszörülés, hogy minden pontos legyen. Utána pedig a meó, mert itt mindent le kell ellenőrizni alaposan. Ezek jóval modernebb gépek már, a programvezérelt modern megmunkálóközpont is a Ganz gépparkjának a része.

Lőrincz Laci bácsit arról is faggattuk, hogy a Ganz innovatív szemlélete mennyire maradt meg. Újítások esetén kaptak pénzt régen – manapság, ahol egyedi gyártás van, a jobbító ötleteket értékelik –, ezt a fiatal Gedőczi Mihály műszakvezető is megerősítette, aki gépgyártás-technológusként végzett Salgótarjánban. Hozzáteszi, hogy hagyományos, 70 éves gépekkel is tudnak kis szériában egyedi gyártásban minőségi munkát végezni. Darabszámban ugyan nem tudnak versenyezni, de minőségben igen.

Laci bácsi elmondta, hogy a nagybátyja 1956-ban disszidált, és amikor 1964-ben visszajött, sehova nem vették fel. Végül a Ganzba igen, de csak a minimumbérrel, mérnökemberként olyan munkára, aminél többre lett volna hivatott. Ő viszont a folyamatos újításaiból kapott pénzből sokkal több pénzt tudott keresni, mint órabérben.

Egykor 17 ezer ember dolgozott itt, három műszakban – mesél tovább Laci bácsi. Évente 300 motor készült, meg havi 1200 hajtórúd, amik nagyon nagy számnak számítottak. Most csak 200-an dolgoznak, és két műszak van. A gyárban jártunkkor látszott, hogy a munkakörnyezetet igyekeznek otthonosabbá tenni a dolgozók, például szobanövényekkel. Néhány éve még akváriumuk is volt.

Mióta van Ganz? És mióta van Józsefvárosban? A válasz attól függ, hogy mit értünk Ganz alatt – mondja el nekünk a 87. évében járó Gábor János, aki még 1958-ban jött ide dolgozni, ő még a MÁVAG-nál kezdett. Ma a gyár történetét bemutatótárlatot kezeli nyugdíjasként, ő aztán tényleg mindent tud a vállalatról. Mutat régi térképeket, iratokat, tárgyakat, órákig tudna mesélni.

Az első Ganz gyár 1844-ben jött létre hét segéddel, akkor lépett ki Ganz Ábrahám Széchenyi hengermalmából, és alapította meg saját üzemét Budán, a mostani Ganz utcánál, aminek a helyén ma az Öntödei Múzeum áll a Bem József utcában. Ganz Ábrahám 1844 végén alapította a gyárat, és bár csak 1845 januárjában kapta meg a működési engedélyét, 44 végén már működtek. Van olyan öntvény, amin már azt az évet tüntették fel dátumként.

Az öntés nem volt veszélytelen, 1843-ban például olyan balesetet szenvedett, amiben majdnem teljesen megvakult, a bal szeme végül megmaradt.

– mondta.

Akkoriban indult be a vasúthálózat kialakítása, a váci után a második vonal a szolnoki vasút volt, ahová már Ganz szállította a kerekeket, a bajorok a kocsiszekrényt. Az osztrák birodalom és a kocsiszekrény-szállítók között vita alakult ki, akik odaküldtek egy bajor mérnököt, hogy rendezze el a vitát, de ez hónapokig is eltartott. Ganz ekkor ismerkedett meg vele, név szerint Echleiter Antallal, aki, megunva ott a sok várakozást, felmondott a cégénél és 1859-ben átszerződött Ganzhoz. Az ő barátja és sógora volt Mechwart András, aki éppen átutazóban járt Pesten. Meg is látogatta Echleiteréket, aki Ganzzal együtt rábeszélte, hogy maradjon itt, csatlakozzon hozzájuk. Így került ide 1859-ben Mechwart András, akinek a neve ismertebb ugyan, de a vezető szerep Ganz után Echleiteré volt.

1863-ban Ferenc József kitüntette a gyárost, két évvel később pedig személyesen is ellátogatott az üzembe. Üzleti sikerei csúcsán, elismert budai díszpolgár létére Ganz Ábrahám mégis

1867. december 15-én. Hosszabb ideje állandó fejfájástól szenvedett, és mivel a családjában végigvonult az örökletes elmebaj, a sikeres vállalkozóként túlfeszített életmódot folytató, stresszben élő férfi ennek a jeleit észlelhette magán is. Egy vasárnapi ebédnél egyszer csak felkelt, benézett az épp betegeskedő fogadott lányának szobájába, majd felment a pesti Duna-parton álló, Ybl Miklós által épített palotájának második emeletére és a függőfolyosóról a mélybe vetette magát. Azonnal szörnyethalt, 53 évesen. Mauzóleuma (tervezte: Ybl Miklós és Hubert József) is Józsefvárosban, a Fiumei úti sírkertben van, műemléki védelem alatt áll.

Ganz a halála előtt szerződést kötött Eichleiter Antallal, amely szerint utóbbi beleegyezése nélkül nem adható el a gyár. Az örökösök ugyan megpróbálták volna, de Eichleiter nem engedte, ezért kénytelenek voltak gazdasági társaságot alakítani Eichleiterrel, Mechwarttal és Ulrich Keller pénzügyi vezetővel, ebben a vezető szerep Eichleiteré volt.

Két évvel az 1867-es kiegyezés után a hitelintézetek rábeszélték az egész társaságot – az örökösöket is, meg a társasági tagokat is –, hogy adják el a céget és legyen belőle részvénytársaság. A Ganz 1869-től lett részvénytársaság Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt. néven, öt részlegből állt akkor és 370 alkalmazottuk volt. A fehérgalléros mérnök Eichleiter az 1870-es évek elején részt vett Pest és Buda egyesítésekor a városszépítési bizottságban is.

Ő volt ugyan a főnök, de ahogy teltek az évek, Mechwart neve került előtérbe, aki szerette a kis kocsmákat, és Ecihleiterrel ellentétben szívesen vegyült a munkásokkal, aki egyértelműen németpárti volt, és németül beszélt (kb. 1910-ig a német volt a műszaki nyelv is), magyarul nem tudott. A neve is Anton Eichleiter volt hivatalosan. (Egyébként maga Ganz is svájci származású volt.)

Kezdetben a Ganz szőlőpréseket, rácsokat és különböző mezőgazdasági berendezéseket gyártott. De az alapító elképzelése az volt, hogy olyan terméket készítsenek, amit nagy sorozatban tud gyártani, így esett a választása a vasúti kocsikerékre, amit saját szabadalmára, a kéregöntésre alapozott. (Igazából az ötlet eredetileg nem az övé volt, hanem az angol John Burné, de Ganz Ábrahám fejlesztette tovább, és az ő nevéhez kötik.) Ez az eljárás abból állt, hogy a külső kéreg kemény volt, belül pedig szívós és teherbíró. Egész Európát ellátták ezekkel a kerekekkel, mintegy 60 vasúttársaságnak szállítottak. Abban az évben, amikor meghalt 1867-ben, már a százezredik kereket öntötték le, ezt úgy ünnepelték, hogy Ganz minden alkalmazottjának ezüst emlékérmet készíttetett, megvendégelte őket és családtagjaikat, a Tüköry csarnokban rendezett ünnepélyen nyolcszázan vettek részt. Általánosságban elmondható volt ez a fajta hozzáállás a részéről, fontosak voltak számára a munkásai, akiknek egyedülálló nyugdíjas- és betegpénztárat is létesített.

Amikor végül 1873-ban a gazdasági válság idején Eichleiter és Keller felmondtak, már részvénytársaság volt a Ganz, és Mechwart mint műszaki igazgató dolgozott a gyárban. Ezt a kéregeljárást alkalmazta a hengerszékek gyártásánál is, ami a malomiparban volt fontos eszköz. Egész Európát, Angliát, sőt Ausztráliát is ellátta hengerszékekkel, így mentette meg Mechwart tulajdonképpen a gyárat. Voltak időszakok, amikor gazdaságilag rosszul ment a vállalatoknak, de a Ganz mindig kibírta, innovációval és rugalmassággal.

1868-ban alapították az Első Magyar Kocsigyárat, Ganz ezt már nem érhette meg. Miután ez a gyár hamar többször is csődbe ment és gazdát cserélt, 1880-ban Mechwart javaslatára megvásárolta a Ganz-gyár, ami ekkor még nem is Józsefvárosban itt volt, csak ezután a vásárlás után tették át ide a székhelyüket. Több helyen volt üzemük a fővárosban, Budán, Óbudán, Újpesten, és amikor vízgépgyártással is elkezdtek foglalkozni, kinőtték az addigi telepeiket, egyszerűen már nem volt hová tenni az öntvényeket. Ide költöztek, és a vasúti kocsigyártás fő profilja mellett a mezőgazdasági gépeket is itt gyártották.

És mióta van itt a MÁVAG?

A kiegyezés után, 1868-ban egy belga cég megalapította a Magyar–Belga Gép- és Hajóépítő Társaságot. Alapítottak egy gépgyárat Kőbányán is (az Északi Járműjavító helyén létesült Magyar–Svájci Vasúti Kocsigyár), ez a két vállalat volt a MÁVAG elődje, de a belgák alapítottak egy hajógyárat is Újpesten. Amikor áttelepítették ide a brünni (brnói) gépgyárukat az összes öntőmintával, géppel, hozták a szakmunkásaikat is.

Vasúti járműveket is akartak itt gyártani, de két év múlva csődbe mentek. Akkor az állam úgy gondolta, megveszi az egész gyárat, hiszen szükség volt a vasúthálózat kiépítésekor a kapacitására, rengeteg gyártási és javítási munkára volt szükségük. Ekkor, 1870-ben született meg a MÁVAG – a Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak –, melynek területén egy 500 embernek szóló lakótelepet is kialakítottak. Ez a mai Ganz és a piac területét jelenti helyileg. A MÁVAG lakótelepe a Kőbányai útról nyílt, és ez a munkáslakótelep addig élt, amíg meg nem épült a MÁVAG Kolónia, amit tévesen szoktak Ganz Kolóniának nevezni, pedig sosem volt az. Egészen 1959-ig két külön vállalat volt, akkor jött létre a Ganz-MÁVAG.

Amikor a MÁVAG bővült, akkor építették fel a gyár mellett a Kolóniát, amit ma is ismerünk. A cég megvásárolta a telket a várostól, a telepet 1909. november 1-jén adták át.

Volt itt minden, ami egy közösségnek kellett: mozi, színházterem, mosókonyha, gőzfürdő, kisdedóvó, könyvtár, tekepálya, de az ország első röntgengépe is az itteni orvosi rendelőbe került.

A Kolónia

A közösségteremtést is fókuszba állító építkezéssel készült, megszületésekor kimondottan progresszívnek számító lakótelep gondozása, felújítása a MÁVAG kezében volt 1963-ig, amikor az IKV (Ingatlankezelő Vállalat) vette át ezt a szerepet. Ez sok tekintetben „betette a kaput” a Kolóniának. A régvolt egység már nem létezik, de azért a második legnagyobb hazai társasház 1000 lakossal és 650 lakással a mai napig valódi közösséget alkot.

Sok tekintetben mintha megállt volna az élet itt, annak minden előnyével és hátrányával. Nem véletlen, hogy kedvelt filmforgatási helyszínnek számít – Az Aranyélet, A vizsga és a Csinibaba egy-egy jelenetét is ott rögzítették –, főleg ha valamilyen retró szcénát kell reprodukálniuk a filmeseknek.

Álljunk meg egy pillanatban a sétánkban egy rövid szubjektív kitérőre!

Az egykori Kolónia közösségi fürdőjében született meg a Fekete Lyuk 1988-ban, ami a főváros egyik ikonikus underground szórakozóhelye volt éveken át. Jómagam vidéki gimnazistaként először 1990 vagy 1991 körül jártam ott egy Sziámi-koncerten, 1992-ben a már megújult Sexepilen, később Fehér Lyuk néven újult meg a hely rövid időre, akkor a holland Legendary Pink Dots játszott itt, de lehet, hogy az emlékeim már megcsalnak.

Felette, a Kolónia egykori bálterme helyén álló Vörösmarty Művelődési Házban 1993-ban lépett fel Ice-T and the Body Count.

Az 1910-es évektől volt a MÁVAG fénykora, ami az „ipar hőskorának számított, amikor az emberi leleményesség párosult a magas fokú tudással” – mondja az egyik kísérőnk, hozzátéve, hogy „a mérnökök azért letettek az asztalra egy s mást”.

A MÁVAG egyik leghíresebb terméke az 1924-től gyártott 424-es gőzmozdony volt. A MÁVAG-nak egyébként nem csak Budapesten volt telepe, 1880-tól a Diósgyőri Vasgyárral működtek együtt közös igazgatóság alatt, az egyik igazgató 1937-től Horthy István, a kormányzó fia volt. Akkoriban kezdtek el taxikat is gyártani rövid ideig a Forddal közösen, összesen 237 autó készült el az együttműködésben.

A II. világháború alatt az egyik legfontosabb hadiüzem volt a MÁVAG, ami a háború után rengeteg háborús jóvátételi terméket gyártott Szovjetunióba, Csehszlovákiába és Jugoszláviába, de az elpusztult hidak pótlása is a gyár hídosztályának feladata volt, a vasúti gépgyártás lassan visszaszorult.

1945 után a Ganzot is államosították természetesen, de csak 1959-ben vonták össze a szomszédos MÁVAG-gal.

A közvetlenül a gyár melletti Kolónia nem az egyetlen hely volt, ahol munkásokat helyeztek el. A Baross utca és a Rigó utca sarkán álló épület volt az egyik első szövetkezeti lakás Budapesten a háború után. Eleinte úgy volt, hogy ott 100 lakást fog kapni a Ganz-MÁVAG, de mire elkészült az épület, már csak 40 lett belőle. Ebből nagy zúgolódás lett a gyárnál, ezért újabb építkezésbe fogtak, így született meg Kőbányán 1964-ben a Harmat utcai lakótelep.

De voltak még emellett további kisebb építkezések is, például Budán húztak fel egy kétemeletes társasházat is, ami magánalapon épült, de a cég anyaggal támogatta a munkát. Nagyobb lakótelep már nem született, meséli nekünk Gábor János.

Ami még a gyár építkezésének történetéhez tartozik, az a MÁVAG Sporttelep a Népligetben, a Kismartoni út 1. alatt. Ez még 1932 és 1934 között épült, hogy az Északi Járműjavítóban dolgozók és a vasutas-lakótelepen élők sportolási igényeit kielégítsék. Az egyesület 1903-ban született, többször átalakult, a neve is sokszor változott. Több szakosztályuk volt, birkózó-, az asztalitenisz-, kosárlabda- és a tornaszakosztály is. A labdarúgócsapatuk 1945-ben esett ki az élvonalból – itt játszott Kubala László, az egyik legsikeresebb magyar futballista, aki 1950-től a Barcelonával lett világhírű, szobrot is kapott a katalán városban.

Az egyesületben erős volt a röplabdasport és a kézilabda is, a hazai elit képzésében is részt vettek. A sportpálya helyén ma lakópark található.

Mártírok a gyárban

A MÁVAG történetéhez tartozik egy 1918-as szomorú esemény is. Hat munkás – Cseh János, Fáczán György, Kádár Gyula, Méra Sándor, Tóth István és Tóth Sándor – meghalt, amikor a munkástüntetést vérbe fojtotta a karhatalom. A csendőrség által kapott parancsban az volt, hogy puskatussal kergessék vissza a demonstráló munkásokat a műhelyekbe, ám a parancsnokuk utasítására

Károlyi Mihály akkor azt mondta, az „egész országban puskaporos a levegő”, és az itt kirobbant elégedetlenség később általános sztrájkba csapott át, néhány hónappal később pedig kitört az őszirózsás forradalom, ami után a dualista állam is megszűnt.

Az egykori vérengzés emléktáblája megvan még a múzeum egyik raktárában. Merthogy a Ganz Holding, megőrizve a gyár egykori emlékeit, egy különleges tárlatot is kialakított, ami a nagyközönség számára ugyan nincs nyitva, de előzetes egyeztetés után megtekinthető. A főleg a gyár partnerei által látogatott gyártörténeti gyűjteményről korábban már beszámoltunk részletesebben is.

Ami abból a cikkből kimaradt, az a kiállítás két legértékesebb darabja, ami nem modell, nem egykori gyártmány vagy dokumentum, hanem két festmény. Barabás Miklós művei, az egyik Ganz Ábrahámnéról 1867-ből, a másik Ganz Ábrahámról, bár utóbbi már nem az eredeti festmény, hanem másolata annak Basch Árpád munkájának.

A piac

Utunkat ezután a kínai piac felé vettük, mely az egykori Ganz-gyár területén jött létre Józsefvárosi piac néven, hivatalos címe Kőbányai út 29.

Sosem volt ez olyan, mint az Ecseri, a Verseny utcai piac, vagy a Teleki téri Tangó, a PeCsa, ahol főleg használtcikk-kereskedelem zajlott. (Ezt a zsibi-ócskapiac érzést most leginkább a Bakancsos utcai piacon vagy az egykori Budaörsi virágpiac helyén lehet újraélni.) A 90-es évek elején én még az albertfalvai Kondorosi úti kínai piacon jártam, amit elég hamar bezártak, akkor került át a kínai piac Józsefvárosba. Aztán 2013 nyarán pontot tettek a rossz hírű, fénykorában 2000 árusnak is lehetőséget adó, a Kőbányai út átelleni oldalán álló Négy Tigris piac történetének végére. Kocsis Máté egykori józsefvárosi polgármester intézte el: a terület tulajdonosát a MÁV kérte a szerződés felmondására. „Mondjuk úgy, nem minden kerületi szereplő volt érdekelt abban, hogy megszűnjön a piac” – nyilatkozta akkor a hvg.hu-nak Kocsis.

Annyira szűnt meg, hogy átköltözött a túloldalra, és máig a Ganz-MÁVAG gyár egykori épületei ad otthont a kínai piacnak és a rengeteg árut tároló raktáraknak. Itt ugyanis sok üzlet nagykereskedelmi egység, Szlovákiából, Lengyelországból és Romániából is járnak ide, az egyik közép-európai elosztóközpontba áruért más országok kereskedői. Ezért is van komoly szerepük a piacon a pénzváltóknak, akik már inkább arabok szíriai háttérrel. És akit a magyar vásárlók kínainak vélnek, azok is sokszor vietnámiak.

Szerda délután nem volt akkora az élet itt, mint hétvégén, ezért nemigen tudtunk szóba elegyedni az itt dolgozókkal, ezért történetek helyett inkább fotókat mutatunk be az érdeklődőknek.

Aranytál étterem

Az Orczy út és a Kőbányai út sarkán benéztünk az Aranytál kínai étterembe is, ami úgynevezett hotpotozó. Az elmúlt években vált népszerűvé Magyarországon is a hotpotozás, afféle közösségi étkezés,

de egész Délkelet-Ázsiában elterjedt, számos étterem specializálódott erre a Jin-dinasztia idején született étkezési formára. A lényege, hogy egy közös fazékban – régebben rézedényben szénnel, ma már inkább gázzal fűtve – rotyogó sűrű (húsleves alapú) lébe mártogatnak különböző ételeket az emberek, így főzik meg azt. Ez a fazék lehet akár kétosztatú is, az egyikben csípős lé fő, a másikban nem.

Egy ilyen étkezés a slow food kategóriába sorolható, mert órákon át is tarthat. Ebből adódóan nem csupán kulináris, hanem közösségi élmény, és inkább esti műfaj, mint napközbeni, az ebéd idejére szóló.

Nem is olcsó, a közös leves 2–5 ezer forint között mozog, és ki-ki maga választhatja ki, milyen alapanyagokat – kacsavért, édesburgonyát, tengeri halat, húsokat, zöldségeket, tenger gyümölcseit, miegymást – szeretne megfőzni, ezeket az előkészített vegyes összetételű tálcákról választhatjuk ki. Kínai tésztákkal is feldobhatjuk a hotpotozást, a megfőtt ételt pedig mogyorós vagy szezámos, olykor 20-30 összetevőből készülő szószokba mártogathatjuk.

Inkább a budapesti kínai közösség jár ide, de egyre több a magyar is. Nekünk nem volt néhány óránk kipróbálni a hotpotozást, de néhány fotót azért készítettünk.

Gólya és vidéke

Innen az utunk a Gólya felé vezetett, amit talán már nem kell részletesen bemutatnunk, többször is írtunk a szövetkezeti alapon működő helyről. Már rég nemcsak presszó, hanem közösségi tér, ahol saját futárszolgálat is működik.

Egy ideje a Gólyában működik a legendás Gondolkodó Antikvárium. A 90-es évekből ismerem még a magát autonóm-anarchista-kommunista antikváriumnak meghatározó kezdeményezést, ami mögött Baki László áll. Először a Kádár utcában egy pincében volt üzletük a Nyugati mellett, akkoriban megesett, hogy skinheadek tértek be oda, megverték az eladó lányt és leborogatták a polcokat.

Sokáig az Ó utcában működött, oda is sokat jártam (máshol sokszor beszerezhetetlen) társadalomtudományi könyvekért, kazettákért, fanzine-okért és beszélgetésekért. Onnan is menni kellett egy idő után, a Logodi utcai üzletükben már nem jártam. Az idén 30 éves hely nemrég talált otthonra a Gólya egyik szegletében, ami azért is jó választás, mert a Gondolkodó és a Gólya is beszélgetési és találkozási pontként működött mindig is.

A Gólya szomszédságában működött a hazai televíziózás egyik különleges, ma már nem létező próbálkozása, a Budapest Európa Televízió, vagy ahogy mindenki hívta Budapest TV vagy Bp. TV. Minden nap reggel 8-tól hajnali 1-ig adtak műsorokat 1994 és 2009 között. Leginkább mindenki Fehér Anettkára emlékszik, aki elég formabontó műsorokat készített itt, talán a melltartóban vezetett Forró drót című tabumentes éjszakai betelefonálós műsorra és az Anettka Space Projectre emlékeznek a legtöbben.

De olyan médiaszemélyiségek is szerepeltek a Budapest TV-ben, mint Kiszel Tünde, innen indult Fásy Ádám mulatós zenés műsora, itt „távgyógyított” Gyurcsok József. Gerencsér Tomi televíziós karrierje is innen indult, de még Puzsér Róbertnek is volt egy Na, mi újság? című műsora, amit mediahecknek szánt (és persze büntetést is kapott).

És ugye itt van Józsefváros leghíresebb gyalogos-átkelőhelye, melyet nemrég ünnepi körülmények közt avattak fel.

Ami kimaradt

A Ganznegyed mindenképp egyedi színfoltja Józsefvárosnak és Budapestnek is. Reméljük, fotóinkkal sikerült a hely szellemét megidézni. A Könyves Kálmán körúti oldalra ezúttal már nem jutottunk el, pedig ott is áll egy érdekes épület.

A szocreál kifejezést az építészetben sokszor használjuk, sokan a panelekre használják tévesen. Pedig a Modus Irodaház tényleg a szocialista realizmus néhány éve alatt született budapesti épület, ilyenből nincs olyan sok ma már. Az 1954-ben felépült, akkori Ganz Vagongyár központi irodaépülete a korszak első „felhőkarcolójának” számított.

Cikkünk és fotóriportunk létrejöttéért köszönetet mondunk a Ganz Holding dolgozóinak, akik végigvezettek minket gyárlátogatásunkon:

• Gábor János, a Ganz gyűjtemény gondozója
• Gedőczi Mihály műszakvezető
• Lőrincz László, 1962 óta itt dolgozó fémipari munkás
• Szombathné Magyari Ildikó, a Ganz Holding osztályvezetője

Fényképek: Karancsi-Albert Rudolf