1989 szilveszterén – akár szimbolikusnak is nevezhetnénk a dátumot – nyitott meg a Tilos az Á a Mikszáth téren. Végül sokkal több lett, mint egy szórakozóhely. Évtizedekre meghatározta az underground könnyűzenét, alternatív színházat, talán még az újságírásra is hatott. Te már tudod, mi történt?

Hogyne tudnám, hiszen ott voltam, meg valamelyest alakítója is voltam ennek. Az biztos, hogy egy már ezerszer elcsépelt dolog történt: egy olyan euforikus korszakot éltünk, mint amilyet se előtte, se utána, és jókor indultunk, jó helyen voltunk, jó elképzelésekkel. Szerintem még egy viszonylag rendezetlen, szervezetlen új világban kereste a helyét a kultúra, a közigazgatás, a biznisz, minden az égvilágon. Ebben találtuk magunkat akkor a Tilos az Á-val. Egy érdekes kísérlet volt, kitörés abból a kádári korból, amely az akkori kultúrát jellemezte. Szerintem nincsen sok értelme ebben olyan nagy megfejtést keresni.

Olyat már sokat láttunk, hogy egy zenei stílus egy szórakozóhelyről indul, hogy egy egész zenei-művészeti kultúrára nagy hatása van egy helynek. Példának ott a CBGB a punknak és posztpunknak, a Blitz a New Romanticnak…

A CBGB szerintem tágabb spektrumot ölelt fel, mint a Tilos az Á, de értem.

Ott volt az alternatív gitárzene, és mondhatjuk, hogy az elektronikus zenéhez is van köze Palotai Zsolton keresztül, a Tilos Rádión keresztül és még a világzenéhez is. Azért ez elég széles spektrum. Ehhez jön még az újságírás megújítása, az alternatív színházak…

Több erőteljes tárgyi tévedésre szeretném felhívni a figyelmedet.

Hallgatlak.

Az egyik: elektronikus zene nem volt a Tilos az Á-ban. Zsoltnak, Palotai Zsoltnak az elektronikus zenei kitekintése azután kezdődött, hogy ő elment tőlünk. Valóban ott kezdte zenei pályafutását, de egy teljesen más stílusban. Hogy tekinthető-e ilyenformán a Tilos az Á bölcsőnek? Annyiban talán igen, hogy akik ott voltak, később nagyon sok mindent indítottak el máshol. Valójában nem mi indítottuk el a TÁP Színházat sem, nem mi indítottuk el a Vákuum TV-t sem, mi csak befogadtuk ezeket. Odajött a pultnál Vajdai Vili, odajött Kistamás Laci, és elmondták, hogy ezt meg azt szeretnék, és mi örömmel nyitottak voltunk ezekre a dologra.

hogy mi, mindenféle külső források nélkül nem tudtunk jelentős gázsikat fizetni, de azt mondtuk, például a Vilinek is, a TÁP Színháznak, Kistamás Laciéknak, a Vákuum TV-nek is, hogy azokat az eszközöket, díszleteket, jelmezeket, amiket használni akarnak, szívesen biztosítjuk. Megpróbáljuk kitermelni ezekre a szükséges pénzt, amely abban az időben az elkötelezett, elképzelésekkel bíró alkotó emberek számára elegendő volt ahhoz, hogy érdemes legyen valamibe belevágni. A gázsi a kapupénz volt. Tudták, hogy kapnak jónéhány italt, és hogy ami a kapunál befolyik, az az ő zsebükbe vándorol. Abban az időben ez viszonylag vonzó lehetőség volt. Igen, ezért valóban indultak tőlünk kísérletező kezdeményezések mind zenében, mind performance-okban, mivel ezeknek a helye a Tilos az Á volt akkoriban, de aztán ezek az emberek később csinálták meg azt, amiről híresek lettek.

Szerénykedsz.

Szegezték már nekem ezt a kérdést sokszor, hogy hát mennyi minden kezdeményezés indult tőlünk, hogyan csináltuk, de sokhoz nincs is közünk, szeretném ezeket leválasztani. Például voltunk már a Magyar Narancs indulóhelye is a sajtóban. Ahhoz sem volt közünk. Harminc-valahány év elteltével – főleg egy olyan korszakkal kapcsolatban, amikor egy rendszerváltást éltünk meg –, mi, akik még itt vagyunk annak tanújaként, azt gondolom, jó, ha megpróbálunk ragaszkodni a történeti hűséghez. Sok minden romanticizálódik ennyi idő után. Én megpróbálok a szikár tényekhez ragaszkodni. Ez még nem zárja ki, hogy tévedek, nyilvánvaló, hogy én is közvetítek olyan dolgokat, amik nem feltétlenül száz százalékig úgy történtek, de erre majd ott lesznek mások és korrigálnak, kijavítanak engem.

Mi az, amire azt mondod, hogy ez tényleg a Tilos az Á-ból indult, és nem a megszépítő emlékezet datálja vissza, köti össze néhány kézfogáson keresztül az Á-val?

Amire valóban és 100 százalékosan igaz, hogy ott kezdődött, az a Tilos Rádió volt. Az az én kezdeményezésem volt, én hozattam be az adót, én finanszíroztam a kezdeti költségeket. Az alapstábot én gründoltam, én hívtam össze őket, aztán ők hozták az új embereiket. Aztán ilyen az autentikus cigányzene megjelenése a budapesti kulturális szcénában, szerintem abban is elég fontos szerepünk volt. A világzenének – nem szeretem ezt a szót, lemezbolti címkévé vált – a 90-es évek elején volt egyfajta felfutása. Ebből a szcénából igazán jelentős fellépőket – szerintem a legjelentősebbeket – hoztuk el Budapestre a fesztiváljainkra. Itt persze továbbléptünk a Budapesti Búcsúra, amely az egyetlen nem teljesen önálló, hanem a fővárosi önkormányzathoz köthető kezdeményezésünk volt. Mi annak voltunk a világzenei helyszíne. Ennek a munkának köszönhetően a párizsi ADCEP felkérésére a Zene Ünnepe magyarországi bonyolítói lettünk. Ez a szellemi műhelymunka is egyértelműen a Tilos az Á-hoz köthető. Úgy a 2000-es évek közepéig olyan jelentős neveket hoztunk el Magyarországra, amelyek egyébként sosem ütötték meg azt a mainstreamet, hogy a Budapest Sportcsarnokot meg stadionokat töltsenek meg, de meggyőződésem, hogy a 90-es évek változó kelet-európai, meg egyáltalán európai zenei színterén ez igen jelentős dolog volt. Aztán jött Vajdai Vili, aki DJ-ként kezdett el nálunk dolgozni, a Katona József Színház színészeként kitalálta a maga alternatív, kőszínházi kereteken kívül működő, struktúrájában is teljesen másként fölépülő színtársulatát, ez volt a TÁP Színház. A Vákuum TV is valójában egy alkotóműhely volt, legfőképp az ex-Kontroll Csoportos Kiss Tamás Laci projektje. Azt hiszem, Laci abban az időben pont szervezőként dolgozott nálunk. Ketten szerveztük a kulturális programokat, és ő kitalálta az üres, unalmas hétfőkre, hogy legyen egy ilyen varietészerű valami, élő és előre felvett kulturális anyagoknak a keveréke.

amikor visszatért Magyarországra, ő a Squat Színházat alapította Amerikában.

Ezek tényleg a Tilos az Á-ban történtek. 

Milyen hely volt akkor a Mikszáth tér? A rendszerváltáskor a Kiskörút és a Nagykörút között még messze nem volt ekkora élet. Évtizedekkel később a bulinegyedben történt valami hasonló, hogy a szomorú, elhanyagolt utcákban megjelennek a szórakozóhelyek – persze jóval nagyobb mértékben –, és az egész környék megváltozik.

Az biztos, hogy a Tilos az Á egy kicsit olyan üstökösszerűen csapott be a belvárosnak arra a barátságos terére. Ahogy így visszaemlékszem, a környékbelieknek – talán jogosan is – elég sok problémája volt azzal, hogy az érdeklődés kinőtte a hely kereteit. Főleg jó időben, és akkoriban mi hiába küzdöttünk azért a kerületi önkormányzatnál, hogy próbáljuk meg ezt legális körülmények között rendezni, mondjuk teraszt nyitni. A kilencvenes évek közepén Budapestnek talán két olyan helye volt, ahol engedélyezett volt a terasz, a Váci utcai Anna presszó és szerintem a Zserbó.

Ehhez képest egy csomó hely jött létre azóta a környéken, részben a Tilos az Á helyén is. Kapásból kettő is van, vagy volt még legutóbb, ami a Tilos az Á-nosztalgiából próbál meg élni. Lényegében sétálóutca lett a Kálvin tértől a Reviczky és Krúdy utcán át a Lőrinc pap térig, aminek része a Mikszáth tér is, és ez ma faltól falig terasz. Ha megpróbálsz végigmenni, bevered a lábad az asztalokba.

A Mikszáth tér egy spontán terasz volt, abból is adódóan, hogy még a légkondicionálók sem voltak divatban, meg szerintem pénzünk se lett volna rá. Valóban, a hely iránti érdeklődés maximálisan túlnőtte a méreteket, ami sokszor abban jelent meg, hogy az emberek vígan ücsörögtek kint a téren, ott végezték kis dolgukat. Hát

Azt gondolom, hogy ez ma is létező probléma, főleg a bulinegyedben. Nálunk nem volt olyan, hogy valakit ne engedtünk volna be a vécére. A mai fejemmel visszagondolva biztos, hogy okoztunk mi ott számos bosszúságot akaratlanul is. Most éppen egy olyan gyűjtőmunkában vagyunk, hogy jövőre – a „gonosz Soros bácsi” által életre keltett Blinken OSA Archívum rendezésében – legyen egy több hónapos kiállítás a Tilos az Á történetéről. Az anyaggyűjtés alapjait az én házi archívumom szolgáltatja, az anyagagok kutathatóvá lesznek téve, és várjuk a felajánlásokat, relikviákat, melyeket archiválnánk és közzétennénk, persze vissza is adnánk a tulajdonosoknak. Pont ma került elő egy olyan szórólap, amelyen fölkérjük a vendégeinket, hogy ne hangoskodjanak kint, és tényleg ne használják piszoárként a kapualjakat. Azt gondolom, a magunk módján megpróbáltunk mindent megtenni, nem negligáltuk a lakók jogos elvárásait. Szerintem abban az időben még túl kevés hely volt. Talán nem is végeztük rosszul a dolgunkat, elég sokszínű volt nálunk a felhozatal ahhoz, hogy sok ember járjon és ott szórakozzon. Valóban spontán teraszként működött a Mikszáth tér akkoriban, de sok igaztalan vád is ért ám emiatt bennünket.

Hogy a Mikszáth téren lövik magukat a fiatalok.

A Mikszáth téren lövik magukat a fiatalok… Igen. Nyilván arról is szólt ez, hogy abban az időben jelent meg a magyar közbeszédben, meg egyáltalán a felszín fölötti nyilvánosságban a drog létezése. Azért itt a szocialista idők utáni bimbózó demokrácia első néhány évében vagyunk, és például az akkori köztelevízió előszeretettel illusztrálta a droghasználatot a Tilos az Á-val, mint egy olyan deviáns képződménnyel, ahogy ezt az akkori hivatalosság bizonyos rétegei látták vagy láttatni akarták. Valóban

miközben az égvilágon semmi közünk nem volt ilyesmihez, ekkora rivaldafényben nem reszkíroztunk mi ilyesmit. Sőt, dílerek sem voltak. Született egy pár részes sorozat a romkocsmák megszületéséről, és engem is megkerestek, meg több embert a Tilos az Á-ból, mivel azok, akik a romkocsmák világát, a bulinegyedet elkezdték csinálni az elején, azt mondták, hogy nem lehet az ő történetüket a Tilos az Á mint hivatkozási alap nélkül elmesélni. Szóval igen, lehet, hogy a hely ebben az értelemben tényleg fontos tényező volt.

Akkor mégiscsak volt valamiféle kovászszerepe a Tilos az Á-nak, nem? Nagyon ragaszkodsz ahhoz, hogy sok minden nem is onnan indult, később történt… Közben – ahogyan itt beszélgetünk – folyamatosan olyat területeket érintünk, amelyek arról szólnak, hogy a Tilos az Á-ból induló dolgok – mint amilyen mondjuk a Tilos Rádió – hogyan váltak később önálló kezdeményező erővé, műhellyé. Vagy épp arról beszélünk, hogy miként lett a Tilos az Á minta. Nem tudsz meggyőzni arról, hogy nem volt Budapest arculatát, zenei, kulturális és buliéletét, sőt városfejlődését meghatározó hatása. Jóval nagyobb jelentősége volt, mint egy szórakozóhelynek a 90-es évek első felében, amelyre sokan nosztalgiával emlékeznek vissza. Szerinted, ha ma valaki hasonló virágzást szeretne valahogy elindítani, meg tudná ismételni, immár tudatosan?

Én már benne vagyok a korban, tehát meg nem tudom neked mondani, hogy egy ilyen burjánzó virágzást meg tudna-e valaki ma ismételni. Valószínűleg nem, mert tényleg sokkal szegmentáltabban le van fedve a kulturális élet. Mi akkor óriási nyitottsággal vetettük magunkat bele a dolgokba, és erre tényleg Palotai Zsolt nagyon jó példa. Ő egy tök más zenét nyomó DJ volt nálunk. Zsoltnak az igazi úttörő szerepe az abban az elektronikus zenei szcénában volt, amelynek itthon ő volt a megteremtője. Talán másfél-két évet volt ott a kezdet kezdetén, aztán az ő zenei érdeklődése meg az ambíciója elvitte őt ebből az irányból. Ő valóban egyfajta kovász volt, míg vannak, akik magot vetettek el, mint a TÁP Színház. Hogy

Nem tudom, de azért most, hogy gyűjtjük az anyagot ehhez a kiállításhoz, amely jövőre lesz, nagyon sok olyan dolog bukkan fel bennem, és olyan tárgy, plakát vagy felhívás kerül a kezem ügyébe, hogy rá kell ismernem: ha végiggondolom az életem, akkor ez az 5 év volt benne a legmeghatározóbb. Azért azt be kell látni, hogy azoknak a kulturális kezdeményezéseknek, trendeknek, zenekaroknak csak viszonylag kicsi hányada tudott úgy szárba szökkenni, hogy a mai napig meghatározó, valamely kulturális szegmenst domináló dologgá nőtték volna ki magukat. A legtöbb megmaradt az „alter” világban, jelentős részük elsorvadt, de lett olyan is, ami azóta mainstream. Nem kell feltétlenül azt gondolni, hogy ami mainstream, az csak rossz lehet. Én most nagyjából ott tartok, hogy megmaradt a hamu alatt a parázs. Próbálom ezt a helyzetet a maga helyi értékén kezelni, de most hogy tanulmányozgatom ezt az anyagot, amit a kiállításhoz gyűjtünk, azt mondom: az biztos, hogy hihetetlen mennyiségű szellem és munka volt abban, hogy az alatt a hat év alatt a hét minden áldott napján olyan DJ-k zenéltek, mint Palotai Zsolt, Vajdai Vili vagy Juan, aki egy bolíviai alapító DJ volt a Tilos az Á-ban. Mindig volt valamilyen előadás, színház, beszélgetés, koncert vagy revü. Vagy traveszti show. Én azt gondolom, hogy mindazok a szitokszavak, amelyek a mai propagandában megjelennek, a létező legnagyobb természetességgel élték ott életüket. Voltak legendás transzvesztita show-ink, vagy ott voltak Király Tamás divatbemutatói… Azt gondolom, hogy valóban elég

mi magunk, de azért a nyitottságunk tette igazán olyan színessé ezt a helyet, amely talán a mai napig érdeklődésre tarthat számot. Én nagyon bízom ebben a kiállításban. Az elején egy kicsit ódzkodtam tőle, de egyre inkább bízom abban, hogy sikerül majd tényekkel, korabeli relikviákkal alátámasztva bemutatnunk azt a kulturális korszakot – a kutatóknak, az érdeklődő fiataloknak és a nosztalgiázó idősebbeknek is –, amelyben a Tilos az Á szereplő volt.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf